spot_img

Jótékonysági akciót hirdetett az árva testépítő, Szilágyi Vilmos!

-

Article Top Ad (AdSense)

Decemberben hirdetett jótékonysági akciót Szilágyi Vilmos testépítő, akinek a kezdeményezéshez ismerősei és fitnesztermének vendégei közül is sokan csatlakoztak, így jelentős mennyiségű ruhát sikerült összegyűjtenie.

Árvaházból jöttem, ezért mindig is úgy gondoltam, hogyha egyszer lehetőségem lesz, akkor szeretnék én is segíteni a rászorulóknak – árulta el a Prémium Média & Sport Management érdeklődésére Szilágyi Vilmos. 

„Körülnéztem a szekrényemben, láttam, hogy sok olyan ruhám van, amit nem hordok. Korábban családon belül osztottam szét ezeket, most úgy gondoltam, olyanoknak adom, akiknek szükségük van rá. Úgy voltam vele, hogyha én ezt meg tudom csinálni, akkor más is. Biztosan van másnál is otthon olyan alig használt cipő, ami csak a port fogja, más pedig hordaná, mert nincs semmije” – tette hozzá Vilmos, aki Facebook-oldalán, valamint a fitnesztermének rendszeres látogatói körében is szót ejtett erről a kezdeményezésről.

„A termembe körülbelül 20-25-en járnak rendszeresen. Ez egy családias közeg, így könnyebben meg tudtam szólítani őket. De a vendégeimen kívül más ismerőseim is segítettek. Lehetőség volt bármit behozni, az emberek most egyből ruhákra asszociáltak. Hoztak be kutyatápot is, abból még nincs akkora mennyiség, hogy azzal meginduljak egy menhelyre. Kicsit nehezen indult, de egyszer csak berobbant, ahogy gyarapodott a felajánlott mennyiség. Elég jó minőségű, márkás, nem szakadt ruhákat hoztak be. Vannak babás dolgok is, cumik, teljes a paletta a kisgyermek ruháktól a felnőttekig. Az autóm csomagtartója és a hátsó ülés megtelt. Azt mondhatom, elég sok ruha gyűlt össze” – magyarázta a testépítő, aki ezúttal Dunaújvárosba, a Családok Átmeneti Otthonának juttatta el a fejajánlásokat.

„Az unokatesóm ennek a szervezetnek dolgozik. A dunaújvárosi Családok Átmeneti Otthona komplett családokat fogad be, akiket kilakoltattak vagy olyanok a körülményeik. Sajnos a jótékonykodásokban is vannak átverések, hogy nem oda kerül, ahová szánjuk, itt szerencsére biztosan nem így lesz. Összességében  első alkalommal szerintem jól sikerült a kezdeményezés, amit folytatni fogok, remélem, hogy évi három-négy alkalommal is össze tudunk gyűjteni hasonló mennyiséget” – zárta szavait Vilmos, aki úgy véli, jó lenne, ha az emberek nem csak az ünnepekkor lennének kedvesek és figyelmesek, hanem az év többi részében is.

Kategória:
 

FRISS CIKKEINK

Éjszakai harmónia: női pizsamák a Reserved kínálatából – kényelem és elegancia találkozása

Az esti rutin minden nő életében különleges szerepet játszik. Ilyenkor lassul le igazán a nap, és ilyenkor fordítunk több figyelmet a testi és lelki feltöltődésre. Ehhez pedig elengedhetetlen a megfelelő hálóruha. A Reserved női pizsamái olyan választási lehetőségeket kínálnak, amelyek a kényelem mellett a kifinomultságot is előtérbe helyezik, így az alvás és a pihenés egyaránt stílusos élménnyé válik.

„Sírás az ajtóban, izguló szülők és boldog pillanatok: így segítheted elsős gyermeked zökkenőmentes iskolakezdését”

Lehet, hogy a legkisebb még játszani szeretne, te pedig nem alszol napok óta az iskolakezdés miatt? Nem vagytok egyedül! Az első osztály nemcsak a gyereknek, hanem a szülőnek is hatalmas mérföldkő. Mutatjuk, hogyan segítheted a beilleszkedést, hogy a sírás helyett az öröm legyen az első iskolai élményekből a meghatározó.

Túlélőcsomag aktív nyári napokra: a sportos bőrápolás titkai

Napfény, szabad levegő, mozgás – a nyári hónapok igazi ajándékot jelentenek a testnek és a léleknek is. Biciklizés a városban, kora reggeli futás, SUP-ozás a vízen vagy jógázás a parkban: bármelyik aktív program mellett döntünk, a bőrünk is elkísér minket. És bizony nem mindegy, hogyan viseli a fokozott igénybevételt. Az UV-sugárzás, a verejtékezés, a szél és a szmog mind stresszt jelentenek a bőr számára, így, ha szeretnénk, hogy sokáig üde és egészséges maradjon, fontos, hogy a szépségrutinunk is lépést tartson a nyári fordulatszámmal.

Lájkold Facebook-oldalunkat,
nehogy lemaradj a
legfrissebb bejegyzéseinkről!