spot_img

Jeges mesevilág nyílik a város felett hétvégén

-

Article Top Ad (AdSense)

Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de nekem a tél akkor kezdődik igazán, amikor kinyitnak a városban a korcsolyapályák. Idén nem is kellett olyan sokat várni rá, hiszen a Westend bevásárlóközpont tetején már e hétvégén élvezhetjük a korcsolyázás örömét.

A korcsolyázás az egyik legrégebbi és legnépszerűbb a téli sportok között. Kicsik és nagyok egyaránt megtalálják benne a szórakozást. A hagyományokhoz híven idén is korcsolyázhatunk a város felett, az egyik legismertebb budapesti bevásárló – és szórakoztató központ rooftop teraszán.

Fotó: Flickr

Winter Wonderland nem csak gyerekeknek

A tavalyi évhez hasonlóan a korcsolyapálya nyitva áll a látogatók előtt a hét minden napján déltől este tíz óráig. A belépő ára 10 éves kor felett 1500 Ft fejenként, amit természetesen Westend ajándékkártyával levásárolhatunk az üzletekben.

A jégpálya használata a VI. és XIII. kerületi lakosok számára ingyenesen igénybe vehető, mindössze a lakcímkártyát kell bemutatni cserébe, amellyel igazolhatjuk, hogy valóban helyi lakosok vagyunk. Ezen kívül korcsolyacipő bérlésére is van lehetőség a helyszínen.

Fotó: iStock

És életre kel a varázslat

Bizony, a téli mesevilág nem is létezhetne a csodálatos körhinta nélkül, ami igazi kuriózumnak számít. A népszerű vidámparki játékra ingyenesen ülhetnek fel a 3 és 12 év közötti gyerekek, természetesen szülői felügyelet mellett.

A Winter Wonderland keretében számos más programon is részt vehetünk, például grincsfa-készítés, remek koncertek és káprázatos jégtánc bemutatók. Érdemes kilátogatni hát az Adventi időszakban.

Ajánljuk még:

Budapest karácsonyi fényei

 

FRISS CIKKEINK

Hogyan válasszunk táskát a stílusunkhoz?

A divat folyamatosan változik, de az igény a minőségre és az esztétikumra örök, éppen ezért sokan keresik azt a darabot, amely hosszú távon elkíséri őket a mindennapok során. Amikor a tökéletes kiegészítőt keressük, gyakran felmerül, hogy egy divatos táska a CCC internetes áruházban vagy a fizikai üzletek polcain lehet a megoldás a reggeli öltözködési dilemmákra. A választás során azonban nemcsak az aktuális trendeket, hanem saját testalkatunkat, életmódunkat és meglévő ruhatárunk színvilágát is figyelembe kell vennünk a harmónia megteremtése érdekében.

Éjszakai harmónia: női pizsamák a Reserved kínálatából – kényelem és elegancia találkozása

Az esti rutin minden nő életében különleges szerepet játszik. Ilyenkor lassul le igazán a nap, és ilyenkor fordítunk több figyelmet a testi és lelki feltöltődésre. Ehhez pedig elengedhetetlen a megfelelő hálóruha. A Reserved női pizsamái olyan választási lehetőségeket kínálnak, amelyek a kényelem mellett a kifinomultságot is előtérbe helyezik, így az alvás és a pihenés egyaránt stílusos élménnyé válik.

„Sírás az ajtóban, izguló szülők és boldog pillanatok: így segítheted elsős gyermeked zökkenőmentes iskolakezdését”

Lehet, hogy a legkisebb még játszani szeretne, te pedig nem alszol napok óta az iskolakezdés miatt? Nem vagytok egyedül! Az első osztály nemcsak a gyereknek, hanem a szülőnek is hatalmas mérföldkő. Mutatjuk, hogyan segítheted a beilleszkedést, hogy a sírás helyett az öröm legyen az első iskolai élményekből a meghatározó.

Lájkold Facebook-oldalunkat,
nehogy lemaradj a
legfrissebb bejegyzéseinkről!