spot_img

Így teremthetünk tisztább jövőt a gyerekeknek!

-

Article Top Ad (AdSense)

A „Persil a gyerekekért” program célja, hogy felhívja a figyelmet az egyre többeket érintő higiéniai szegénységre, és civil szervezetek bevonásával többezer érintett magyar családnak nyújtson segítséget.

Az először 2022-ben elindított kampány során több mint 2500 háztartás részesült termékadományban, 50 hátrányos helyzetű gyermek pedig ösztöndíjtámogatásban. A Persil idén ismét elindítja a jótékonysági akciót, amely során legalább 300 000 kg tiszta ruhát biztosít majd a rászoruló családoknak, ezzel is segítve a gyerekek tisztább jövőjét.

fotó: freepik

A Persil szerint a gondtalan gyermekkor és a tehetség kibontakoztatásának esélye mindenkinek jár: ennek a szellemében indította útjára a „Persil a gyerekekért” kampányt, melynek célja, hogy „tisztább jövőt” biztosítson a leginkább rászoruló gyerekek számára, és lehetővé tegye számukra, hogy minden nap tiszta ruhát viselhessenek. A tiszta ruha ugyanis nem csak kényelmi vagy higiéniai szempont – egy tavaly, a márka megbízásából készült 1000 fős, reprezentatív kutatás alapján a magyar társadalom jelentős része előítéletekkel viseltetik a piszkos ruhát viselő gyerekekkel szemben, ami a rászorulók további szociális elszigetelődéséhez vezet. A magyarok nagyjából 25 százaléka nem engedné gyermekét olyannal játszani, akinek láthatóan koszos, elhanyagolt a ruhája. A 2023-ban újra elinduló kampány ez ellen a társadalmi elszigetelődés ellen is megpróbál tenni.

fotó: freepik

A jótékonysági kampányban bárki részt vehet, aki július 1 és augusztus 31 között Persil-terméket vásárol, ugyanis a vállalat minden egyes eladott termék után 10 forint értékű adományt juttat a rászorulókhoz.

A pénzadomány mellett a Persil az Új Start Alapítvánnyal és a Biztos Kezdet Gyerekházzal együttműködve idén is többezer családon segít termékadomány formájában is. A Biztos Kezdet Gyerekházak célja, hogy a szociokulturális hátrányokkal küzdő gyermekek fejlődési lemaradását kompenzálja, és ezzel párhuzamosan a hátrányos helyzetben élő családokban a szülői kompetenciákat erősítse. Az Új Start Alapítványnak pedig széleskörű tapasztalata van a hátrányos helyzetű gyermekek támogatásában, többek között egy tehetséggondozó ösztöndíjrendszerrel segítik a gyerekek kitörését a mélyszegénységből.

„Nagyon köszönjük a vásárlóink támogatását, hála nekik, a tavalyi kampányunk során az ország legszegényebb településein több mint 2500 háztartásnak tudtunk segíteni, hogy tiszta ruhához jussanak. Az idei célunk, hogy legalább 300 000 kg tiszta ruhához juttassuk a rászoruló családokat, ezzel is segítve a hátránnyal induló gyerekek tisztább jövőjét” – mondta Pásztor Csilla, a Henkel senior brand menedzsere.

További információk a programról a www.persil.hu oldalon találhatóak.

Mi is a probléma a műanyag zacskókkal?

Ezért ne együnk húst (vagy legalábbis csökkentsük a húsfogyasztást)

Kategória:
 

FRISS CIKKEINK

Éjszakai harmónia: női pizsamák a Reserved kínálatából – kényelem és elegancia találkozása

Az esti rutin minden nő életében különleges szerepet játszik. Ilyenkor lassul le igazán a nap, és ilyenkor fordítunk több figyelmet a testi és lelki feltöltődésre. Ehhez pedig elengedhetetlen a megfelelő hálóruha. A Reserved női pizsamái olyan választási lehetőségeket kínálnak, amelyek a kényelem mellett a kifinomultságot is előtérbe helyezik, így az alvás és a pihenés egyaránt stílusos élménnyé válik.

„Sírás az ajtóban, izguló szülők és boldog pillanatok: így segítheted elsős gyermeked zökkenőmentes iskolakezdését”

Lehet, hogy a legkisebb még játszani szeretne, te pedig nem alszol napok óta az iskolakezdés miatt? Nem vagytok egyedül! Az első osztály nemcsak a gyereknek, hanem a szülőnek is hatalmas mérföldkő. Mutatjuk, hogyan segítheted a beilleszkedést, hogy a sírás helyett az öröm legyen az első iskolai élményekből a meghatározó.

Túlélőcsomag aktív nyári napokra: a sportos bőrápolás titkai

Napfény, szabad levegő, mozgás – a nyári hónapok igazi ajándékot jelentenek a testnek és a léleknek is. Biciklizés a városban, kora reggeli futás, SUP-ozás a vízen vagy jógázás a parkban: bármelyik aktív program mellett döntünk, a bőrünk is elkísér minket. És bizony nem mindegy, hogyan viseli a fokozott igénybevételt. Az UV-sugárzás, a verejtékezés, a szél és a szmog mind stresszt jelentenek a bőr számára, így, ha szeretnénk, hogy sokáig üde és egészséges maradjon, fontos, hogy a szépségrutinunk is lépést tartson a nyári fordulatszámmal.

Lájkold Facebook-oldalunkat,
nehogy lemaradj a
legfrissebb bejegyzéseinkről!