spot_img

Így ért véget hazánk ikonikus sorozata

-

Article Top Ad (AdSense)

Együtt búcsúztatták a színészek és a stábtagok Magyarország meghatározó sorozatát, a 23 év után véget érő Barátok köztöt. Az utolsó epizód közös megtekintése után senki nem fogta vissza az érzéseit. 

Bár az alkotók mintegy fél éve tudták, mégsem lehetett igazán elképzelni, hogy milyen lesz, amikor utoljára csendül fel a népszerű főcímdal: „Új élet vár…” Az utolsó pillanatig képernyőn lévő, valamint a régen látott Barátok közt szereplők és stábtagok különös izgalommal léptek be a zárópartinak helyet adó, a sorozat stúdiójának kertjébe. A legtöbben már érkezéskor nosztalgiázni kezdtek, hiszen megannyi fotó segítségével idézhették fel az elmúlt 23 év legemlékezetesebb pillanatait.

A közösen megtekintett utolsó epizód mindenkit megindított. Az alkotók mindent megtettek azért, hogy az izgalmas fordulatok mellett az emberi kapcsolatok fontosságára is felhívják a figyelmet. A karakterek sorsa megnyugtató vagy épp megdöbbentő véget ért. Gizi és Laci külön utakon, külföldön próbál szerencsét, ahogy az újra egymásra találó fiatal pár, Luca és Bandi is. Vili bácsiék átveszik a kisbolt üzemeltetését, Szonjáék pedig boldogan várják saját és örökbefogadott gyermekük érkezését. Bartha Zsolt és Aliz képtelen egymás nélkül élni, így együtt menekülnek a Zsoltot üldöző maffiózó elől. Gigi és Olivér boldogsága határtalan, mert miután megvették a Rózsa Kávéházat, az esküvőjüket is meg tudták tartani, Balogh Nóra kezét pedig megkérte Levente. Mindezek tetejére a koronát Berényi Miklós tette fel, aki mintegy két év után felébredt a kómából.

Az RTL Klub méltóképpen búcsúztatta a médiatörténeti legendává vált, majd’ 23 évet és 10.456 epizódot megért sorozatot. Köszönetkampány keretében Budapesten, a 4-6-os villamos vonalán plakátokon köszöntek vissza az elmúlt közel negyed évszázad emlékei. Emellett a csatorna jótékonysági aukciót indított a Vatera.hu-n, melynek során július 01-18. között a Barátok közt ikonikus jelmezeit, kellékeit, díszletelemeit lehetett megvásárolni, támogatva ezzel az SOS Gyermekfalvakat.

Kategória:
 

FRISS CIKKEINK

Hogyan válasszunk táskát a stílusunkhoz?

A divat folyamatosan változik, de az igény a minőségre és az esztétikumra örök, éppen ezért sokan keresik azt a darabot, amely hosszú távon elkíséri őket a mindennapok során. Amikor a tökéletes kiegészítőt keressük, gyakran felmerül, hogy egy divatos táska a CCC internetes áruházban vagy a fizikai üzletek polcain lehet a megoldás a reggeli öltözködési dilemmákra. A választás során azonban nemcsak az aktuális trendeket, hanem saját testalkatunkat, életmódunkat és meglévő ruhatárunk színvilágát is figyelembe kell vennünk a harmónia megteremtése érdekében.

Éjszakai harmónia: női pizsamák a Reserved kínálatából – kényelem és elegancia találkozása

Az esti rutin minden nő életében különleges szerepet játszik. Ilyenkor lassul le igazán a nap, és ilyenkor fordítunk több figyelmet a testi és lelki feltöltődésre. Ehhez pedig elengedhetetlen a megfelelő hálóruha. A Reserved női pizsamái olyan választási lehetőségeket kínálnak, amelyek a kényelem mellett a kifinomultságot is előtérbe helyezik, így az alvás és a pihenés egyaránt stílusos élménnyé válik.

„Sírás az ajtóban, izguló szülők és boldog pillanatok: így segítheted elsős gyermeked zökkenőmentes iskolakezdését”

Lehet, hogy a legkisebb még játszani szeretne, te pedig nem alszol napok óta az iskolakezdés miatt? Nem vagytok egyedül! Az első osztály nemcsak a gyereknek, hanem a szülőnek is hatalmas mérföldkő. Mutatjuk, hogyan segítheted a beilleszkedést, hogy a sírás helyett az öröm legyen az első iskolai élményekből a meghatározó.

Lájkold Facebook-oldalunkat,
nehogy lemaradj a
legfrissebb bejegyzéseinkről!