Article Top Ad (AdSense)
Sokat gondolkodtunk, miként menjünk tovább ebben a témában. Hummel Zsolt szakavatott tanácsai révén, viszont, kirajzolódott miről is kéne beszélni. Szex? Hmmm…sokak számára egyértelmű és egyszerű. Mondják is: „minek ezzel foglalkozni, hiszen magától értetődő”. Viszont, ha igazán elkezdünk vele foglalkozni, egy teljesen új világ, sőt egy minőségibb élet kapujában találjuk magunkat.
– Ott fejeztük be az előző beszélgetésünket, hogy alapvető lényege az egésznek az önismeret. De mit is jelent a szex terén az önismeret?
– Az önismeret egyik része az, hogy felismerjük, eddig milyen elvárásoknak feleltünk meg. Mit vártak el tőlünk, mit vártak el magunktól, és egyáltalán, hogyan látunk rá a szexualitásunkra. Ekkor biztos eljön az a pont, amikor rádöbbennek az emberek, hogy általában én eddig, vagy addig jutok. Így, vagy úgy tudok benne felszabadulni, ennyire látom tisztán a testiségemet. Magyarul, mennyire tudok ott tisztán jelen lenni. Abban a pillanatban, amikor szembenézünk a valósággal, megmutatkoznak a hiányállapotaink is.
– Mit jelent ebben a helyzetben a hiányállapot?
– Sok hiányállapotunk lehet, de vannak, mondhatni klasszikusabbak, mint Intimitáshiány, szeretethiány, talán pont nem a szexhiány az, ami erősen motivál minket. A legtöbb ember, úgy megy bele a szexbe, hogy alapvetően egy hiányállapotból indítja. Mit is jelent ez? Miközben csak intim együttlétre vágytunk volna, mégis szex lesz belőle. Ezen esetekben ilyenkor összemosódik az intimitás és a szex határa. Ennek az az eredménye, hogy csinálunk egy olyan szexet, amiben nem is akartunk volna résztvenni, csak együtt lenni a másikkal. Így mert az intimitást, szexszel próbáljuk megoldani, nem is rólunk szól az egész. A kérdés pl. az, hogy én a saját testemben, hogyan tudok a legfelszabadultabban izgalomban lenni. Mi lesz az a folyamat, ahol a saját szexualitásom felszabadításában jól tudom magam érezni.
– Ez azt jelenti, hogy még a partnerünkkel való beszélgetéstől messze vagyunk?
– Így van. Csakis akkor érdemes, ha már valaki jól ismeri önmagát! Itt van a másik probléma. Mindenki azt mondja, ha megbeszélem a párommal ezt a szex dolgot, akkor biztos jó lesz. De kérdezem én mit? Mit akarunk megbeszélni? Ha nem ismerjük a saját erotikánkat, vágydinamikánkat, saját testünket, és még ennek tetejébe még magunkkal sem vagyunk őszinték, semmi értelme az egésznek. Én mindig azt mondom a pároknak, hogy elsőnek egyéni fejlesztésen kell átmenni. Ha ez nincs, de beszélgetés van, akkor jön a „Jaj nekem az a fontos, hogy neked jó legyen”. Csak, amikor mind a két félnek az a fontos, hogy a másiknak jó legyen, akkor tulajdonképpen kinek is lesz jó?
A megszokott metódus szerint ilyenkor jön az, hogy akkor legyen hosszabb az előjáték, használjunk, segédeszközöket, olvassunk utána közösen. Szeretjük egymást és belekényszerítjük magunkat olyan körökbe, ami nem a szexről szól! Ezek nem a vágyról szólnak! Felvenni egy tangát, vagy masszázst adni egymásnak, természetesen jó, sőt felizgatja a testet, ideig-óráig. Szeretni egymást egy dolog, és az intimitás az másik dolog.
– Ezek szerint még mindig az önismereti úton járunk?
– Amíg valaki nem tud jól lenni a saját vágydinamikájában, nem tud jól lenni a saját testében, addig nem tud jól lenni a szexben sem. Itt van megint egy másik nagy probléma. A legtöbb embernek, legyen az nő vagy férfi, erotikahiányban szenvednek. Ha megkérdeznek egy nőt mire vágyik, azt fogja mondani szeretetre, simogatásra, odaadásra. Viszont amint ezt megkapta, és kezd felszabadulni a testében, érzi, hogy a tér biztonságos, a férfi képes őt megtartani, akkor szeretne egy vadabb kapcsolódást is.
– Ahhoz, hogy ezen túllépjen valaki, és esetleg keményebb megéléseket kérjen, a kapcsolataiban, hogy meglépje a legbelső vágyait, túl kell lépni egy általános és globális prűdségen. Nem ez a legnehezebb?
– Én inkább úgy fogalmaznám álprűdség. Gondolatiságban senki nem prűd, csak kellemetlen szembesülni azzal, ha jobbat szeretnénk, nekünk kell lépni benne. Bevallani magunknak, olyan dolgokat, amit nem szeretünk.
– Vegyük azt a példát, hogy már tisztában vagyunk magunkkal, és le kell ülni a párunkkal megbeszélni. Onnan hogyan tovább a jó szex felé?
– Nézd! Mire valaki végigmegy egy önismereti úton, az legalább 1-2 év. Ha ebbe belekezd, már megvan egy folyamatos kommunikáció, hiszen ebben a folyamatban ott a pár. De ez megint kapufa. Hiába képzi, éli meg magát bárki, ha a párja ugyan ott toporog. Egy ilyen beszélgetés megint kellemetlen, mert teljesen máshol vannak az igények, és a dinamikák, nem is beszélve a már az út során felszabadult vágydinamikáról. Abban az esetben, ha mind a két fél végigmegy az önismereti úton, és igazán tudja, hogy mit szeretne megélni, akkor viszont mindenféle különösebb beszélgetés nélkül is jó lehet a szex.
– Ez olyan, mint egy idegen nyelv elsajátítása? Eleinte nagyon zötyög, aztán egyre könnyebb, végül beépül az emberek tudatába?
– Valójában igen. Amint magunkba szívtuk a tudatosságot a szexualitás terén és a lényünk része lesz, egy pár esetében, okafogyottá teszi az „üljünk le beszéljük meg” dolgot. Egyszerűen azért, mert működik magától. Egyfajta olyan állapot, amikor a saját készségeim, képességeim mentén őszintén, és szexualitásom teljes tudatában élem meg a vágyaimat. Ilyenkor az van, hogy az ember felszabadult, nyitott, és meg tudja osztani ezt a másikkal is.
– Érdekes amiket mondasz mivel, ha szexről van szó mindenki a fizikai oldaláról, a technikákról, és a teljesítőképességről beszél. Te pedig egy önismereti útról beszélsz.
– Én azt mondom, mindenkinek bele kell tenni magát, és akkor kész van arra, hogy tovább fejlődjön. Csakis ekkor lehet beszélni fizikai technikákról, vagy ha tovább akarok menni energetikai megélésekről. Nemrég tartottam egy tanfolyamot, most épp férfiaknak, a női intimitásról. Majd négy órán át beszéltem arról hogyan működik, anélkül, hogy bármiféle fizikai dologról esett volna szó. Nem említettem miként kell bánni a nemiszervekkel, hogyan kell jól orálisan élvezetet adni, miként használja a férfi magát. Szóval rengeteg minden van, ami a jó szexet tovább tudja fejleszteni. Ha mindenről beszéltem volna, négy hét sem lett volna elég. Így is azt mondták, bőven elég volt és idő lesz, amíg feldolgozzák, pedig csak annyit mondtam el, mi az az attitűd, amit tudni kell a nőről.
– Visszatérve az alapvető kérdéshez, mi kell a jó szexhez?
– Egész más, ha szexről beszélünk és egész más, ha szexualitásról. Én az embereket nem arra tanítom hogyan szexeljenek, hanem hogy hogyan legyenek benne a szexualitásukban. Abban a pillanatban, ha benne vannak a szexualitásukban, képesek lesznek kezelni a szexüket. Ekkor el lehet indulni a „jó szex” felé vezető úton. Ahogy valaki önazonos lesz a saját intimitása terén, mert már tükröt tartott, nem lesznek határok. Ha két ember jól van, pontosan tudni fogja mikor lesz rá minőségi idő, és tér. Ekkor jön el, hogy nem a berögződések, a megfelelések, a dogmák fognak irányítani, hanem mindent, de mindent a vágyak.
Képek: Pixabay, Hummel Zsolt
Első rész:
További cikkek a témában: