spot_img

Idén negyedik alkalommal rendezik meg a „Mellünk Egészségéért” Programot

-

Article Top Ad (AdSense)

Hazánkban minden tizedik nő érintetté válik élete során mellrákos megbetegedésben, ennek ellenére sokan még mindig nincsenek tisztában azzal, hogy az időben felismert emlődaganat nagy eséllyel gyógyítható. Az AVON évek óta elhivatottan küzd azért, hogy minél több nő figyelmét felhívja erre a betegségre és edukálja őket a szűrővizsgálatok fontosságáról és az emlőönvizsgálat lépéseiről. Ezen célok támogatására rendezi meg a vállalat az Emlőrák Gyógyításáért Alapítvánnyal karöltve, immáron negyedik alkalommal a „Mellünk Egészségéért” Programsorozatot, melynek keretein belül idén országszerte három helyszínen vehetnek részt ingyenes képzésen az érdeklődő egészségügyi dolgozók.

Az emlőrák a magyar nők körében leggyakrabban előforduló daganatos megbetegedés, amely ha időben felismerik, nagy eséllyel gyógyítható. Megdöbbentő tehát, hogy hazánkban mégis évente több mint 2000 nő életét követeli a betegség. Annak érdekében, hogy felhívják a nők figyelmét erre az egyre többeket érintő betegségre, az Emlőrák Gyógyításáért Alapítvány az AVON együttműködésével egyedülálló edukációs programsorozatot hozott létre, amely során védőnők, háziorvosi asszisztensek és egészségügyi szakdolgozók vehetnek részt egy akkreditált képzésen, hogy az emlőrákkal kapcsolatosan bővítsék ismereteiket. A „Mellünk Egészségéért” ingyenes programsorozat célja, hogy az egészséges életmódra nevelésben egyébként is oroszlánrészt vállaló szakemberek a jövőben megtaníthassák a nőket és kiemelten a fiatal lányokat a mell helyes önvizsgálatára, és felhívhassák figyelmüket a mammográfiai szűrések fontosságára és az emlőrák veszélyeire.  

„Hiszünk abban, hogy együtt erősebbek vagyunk és együtt jobban fel tudjuk venni a harcot az emlőrák ellen. A programunk olyan egészségügyben dolgozó szakemberekre fókuszál, akik folyamatosan kapcsolatban vannak fiatal lányokkal és nőkkel. Célunk, hogy az ő segítségükkel hívjuk fel a figyelmet az emlőrák veszélyeire és az önvizsgálat fontosságára”nyilatkozta Kósa Anita, az AVON Magyarország szóvivője. „Az idei konferenciák alkalmával az iskolai védőnők egy szakemberek által összeállított óravázlatot is kézhez kapnak, amely nagy segítségükre lehet az iskolás lányok edukálása során”tette hozzá az AVON képviselője.

 „A visszajelzések alapján nagy szükség van erre a továbbképzésre, ezért is hatalmas öröm számunkra, hogy az AVON támogatásával immáron negyedik alkalommal valósíthatjuk meg a „Mellünk Egészségéért” Programunkat. A továbbképzés előadásait az elmúlt évek tapasztalatai alapján és egyéb aktuális témák figyelembevételével állítottuk össze, -mint például a Covid hatása az emlődaganatok szűrésében- amelyeket idén rendhagyó módon, esettanulmányok interaktív feldolgozásával is színesíteni fogunk. Igyekszünk a konferenciák alatt a lehető legtöbb hasznos elméleti és gyakorlati tudást átadni a résztvevőknek, amit alkalmazni tudnak majd mindennapi munkájuk során” –fűzte hozzá Dr. Drajkó Veronika, Az Emlőrák Gyógyításáért Alapítvány elnöke. 

Az egyedülálló, ingyenes edukációs programsorozathoz idén három helyszínen csatlakozhatnak a szakemberek, október 7-én Budapesten, november 25-én Egerben és december 2-án Békéscsabán.

A Mellünk Egészségéért Programról és a jelentkezés menetéről további információk az alábbi honlapon érhetők el:  www.mellunkegeszsegeert.hu.

Kategória:
 

FRISS CIKKEINK

Éjszakai harmónia: női pizsamák a Reserved kínálatából – kényelem és elegancia találkozása

Az esti rutin minden nő életében különleges szerepet játszik. Ilyenkor lassul le igazán a nap, és ilyenkor fordítunk több figyelmet a testi és lelki feltöltődésre. Ehhez pedig elengedhetetlen a megfelelő hálóruha. A Reserved női pizsamái olyan választási lehetőségeket kínálnak, amelyek a kényelem mellett a kifinomultságot is előtérbe helyezik, így az alvás és a pihenés egyaránt stílusos élménnyé válik.

„Sírás az ajtóban, izguló szülők és boldog pillanatok: így segítheted elsős gyermeked zökkenőmentes iskolakezdését”

Lehet, hogy a legkisebb még játszani szeretne, te pedig nem alszol napok óta az iskolakezdés miatt? Nem vagytok egyedül! Az első osztály nemcsak a gyereknek, hanem a szülőnek is hatalmas mérföldkő. Mutatjuk, hogyan segítheted a beilleszkedést, hogy a sírás helyett az öröm legyen az első iskolai élményekből a meghatározó.

Túlélőcsomag aktív nyári napokra: a sportos bőrápolás titkai

Napfény, szabad levegő, mozgás – a nyári hónapok igazi ajándékot jelentenek a testnek és a léleknek is. Biciklizés a városban, kora reggeli futás, SUP-ozás a vízen vagy jógázás a parkban: bármelyik aktív program mellett döntünk, a bőrünk is elkísér minket. És bizony nem mindegy, hogyan viseli a fokozott igénybevételt. Az UV-sugárzás, a verejtékezés, a szél és a szmog mind stresszt jelentenek a bőr számára, így, ha szeretnénk, hogy sokáig üde és egészséges maradjon, fontos, hogy a szépségrutinunk is lépést tartson a nyári fordulatszámmal.

Lájkold Facebook-oldalunkat,
nehogy lemaradj a
legfrissebb bejegyzéseinkről!