Időnként mindannyian kerülünk olyan helyzetbe amikor sokkal jobb lett volna, ha szépen csendben maradunk. Egy csak szerintünk vicces megjegyzéssel elrontottunk egy különleges pillanatot, megbántottunk vele valakit, vagy éppen egy jó nagy konfliktust generáltunk. Pedig mennyivel egyszerűbb lett volna az életünk, ha akkor, abban a pillanatban nem nyitjuk ki a szánkat.
Szilárdan hiszek abban, hogy a legjobb megbeszélni a dolgokat, és mondjuk el a véleményünket vagy amit gondolunk, de ez nem azt jelenti, hogy néha nem lenne jobb, ha inkább nem mondanánk semmit. Van, hogy el akarunk mondani valamit, de nem az a megfelelő idő, vagy nem a legjobb stílust választottuk. Ha valaki, akkor én tudom, milyen nehéz bizonyos helyzetekben csendben maradni és nem kimondani, amit gondolunk, de a tapasztalatok azt mutatják, van az a helyzet, amikor ez az egyetlen helyes út. Arról nem is beszélve, hogy sokszor jobb kimaradni egy beszélgetésből, mert jobban megérthetjük azokat, akik részt vesznek benne. Megfigyelhetjük a gesztusaikat és azt, hogyan fejezik ki magukat. A csendben maradás gyakran sokkal több előnnyel jár, mintha jártatnánk a szánkat, főleg a következő esetekben:
Amikor mások pletykálnak
Az ember már csak ilyen, szeret pletykálni – ez ilyen egyszerű. Szórakoztatónak tűnhet, és én is nem egyszer, nem kétszer beleestem abba a csapdába, hogy kibeszéltem másokat, vagy a magánügyeiken csámcsogtam. Aztán az egyik ilyen pletykálkodós csevegés után valahogy rossz érzésem lett, és legközelebb, amikor hasonló helyzetbe kerültem, eszembe jutott, és ezúttal inkább visszafogom magam, és nem tettem megjegyzéseket. Csak hallgattam és figyeltem, hogy a többiek kiről és mit beszélnek. Egészen új világ nyílt meg előttem, és nem bonyolódtam bele mások életébe.
Egy nyilvánvaló hiba után
Néha mindannyian követünk el hibákat, én néha egyszerre többet is. Nem jó érzés, amikor valaki hibázik, szembesül vele, majd, amikor amúgy is elég vacakul érzi magát, még kapja tovább a bántó megjegyzéseket. Ha mi vagyunk a hibázás elszenvedő alanyai, és mondjuk dühösek vagyunk, hirtelen felindulásban nem biztos, hogy pont jól fogalmazzuk meg a mondandókat. Szerintem ennek tipikus esete, amikor a gyerek valamit elbaltáz, rájön, majd ahelyett, hogy szülőként megértően állnánk a helyzethez, még ráteszünk egy lapáttal, és jól letoljuk. Vagy, amikor kiderül, hogy nekünk van igazunk… Túl könnyű engedni a kísértésnek, hogy minden alkalommal felhánytorgassuk a másiknak a tévedését, pedig tévedni és hibázni emberi dolog.
Amikor szakértők vagyunk valamiben (más szóval hencegnénk)
Mindenki jó valamiben, de nem a legerényesebb dolog az életben, ha erre, amikor csak lehet felhívjuk a figyelmet. Kétségtelen, hogy „olykor” előfordul, úgy érzem, másoknak is el kell ismerniük a tudományomat és hozzáértésemet, megpróbálom csak akkor említeni, ha valóban helyénvaló – bár néha még mindig okoz némi fennakadást a rendszeremben.
Ha fogalmunk sincs arról, mások miről beszélnek
Szerintem ez az egyik legtipikusabb eset, amikor sokkal jobb, ha csendben maradnánk. Akár barátok között, akár munkahelyen kerülünk olyan beszélgetésbe, ahol semmit sem tudunk a vita témájáról. Ilyenkor két választásunk van: felvesszük a beszélgetés fonalát és gyorsan beleokoskodunk, vagy beismerjük (legalább magunknak), hogy nem tudunk semmit az adott témáról, és csendben maradunk. Ez utóbbi még mindig jobb, mint valami oda nem illőt vagy olyat mondani, ami negatívan hathat ránk…
Amikor nem számít a véleményünk
Ha kimondjuk, amit mondani szeretnénk, és nem változtat semmit, érdemes egyáltalán kimondani? Inkább ne szólaljunk meg, amikor a véleményünk abszolút irreleváns. Ezt sem könnyű beismerni és elfogadni, de nagyon fontos, még akkor is, ha az egónk nem ért egyet. Lehet, hogy nem ismerjük kellőképpen a helyzetet, vagy mások még nálunk is nagyobb szakértők, de az is megesik, hogy a véleményünk nincs hatással másokra. Ilyenkor is jobb csendben maradni. A csend a legjobb válasz azoknak, akik nem értékelik a szavainkat.
És amikor csak rontana a helyzeten…
Ha az, amit mondani fogunk, rontana a helyzeten, miért vesztegessük az energiánkat? Ha valamit nem érdemes kimondani, akkor nem kell kimondani. Nincs értelme vesztegetni az időt olyan közlendőkre, amelyek nem előre vinnék a helyzetet, hanem csak fokoznák a hangulatot. De ugyanígy, ha már előre tudható, hogy az, amit mondani akarunk, csak még jobban felforralja a vérünket és feldühít, akkor inkább lépjünk egy lépést hátra. Lazítsunk, és ne hagyjuk, hogy a harag eluralkodjon rajtunk. Mindenkinek jobb lesz.
