spot_imgspot_img
spot_img

Emlékhelyet avattak a tizenötödik aradi vértanúnak

-

Article Top Ad (AdSense)

Kazinczy Lajos, a tizenötödik aradi vértanú emlékére állított emlékhelyet a Fiumei úti sírkertben a Madách Színház és a Nemzeti Örökség Intézete.  Az avatóünnepségre egy különleges, tematikus séta keretében került sor. Ezt követően a Madách Színház művészeinek előadásában felcsendültek a Kazinczy Lajos életét színpadra állító musical, A tizenötödik című darab legismertebb dalai is.  

Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc hős tábornokaira legtöbbször aradi tizenhármakként hivatkoznak. Lényegesen kevesebben ismerik azokat  az áldozatokat, akiket szintén Aradon, azonban nem október 6-án végeztek ki. Ilyen elfeledett hős a tizenötödik aradi vértanúként is emlegetett Kazinczy Lajos, a híres nyelvújító, Kazinczy Ferenc fia is.  

Kazinczy Lajos élete azóta került ismét reflektorfénybe, mióta a Madách Színházban bemutatták Szirtes Tamás rendezésében a Derzsi György-Meskó Zsolt szerzőpáros A tizenötödik című musicaljét. A darab nemcsak azért különleges, mert egy kevéssé ismert történelmi szereplő életét és tragédiáját mutatja be. Az életéről szóló musical az első darab a magyar színház- és zenetörténetben, amely az 1848–49-es forradalom és szabadságharc korát helyezi középpontba.  

Kazinczy Lajos
Forrás: Jardek Szabina/Madách Színház

A tizenötödik aradi vértanú emlékhelyének avatásán a résztvevőket Móczár Gábor, a Nemzeti Örökség Intézetének főigazgatója köszöntötte. Kazinczy Lajos hősiességét pedig Szirtes Tamás, a Madách Színház igazgatója méltatta emlékbeszédében.  

„Teljesen egyértelmű volt számunkra, hogy a Fiumei úti sírkertben az 1848-49-es forradalom és szabadságharc számos fontos személyisége között helye van a tizenötödik aradi vértanú emlékhelyének. Nemzetünk kiemelt temetője az újkori magyar történelem különleges lenyomata. Hiszen annak minden jelentős mozzanatára emlékezhetünk a gyönyörű környezetben. Úgy vélem, mától Kazinczy Lajos emlékkövénél minden ismert és kevésbé ismert aradi vértanú előtt leróhatjuk kegyeletünket. Így egy újabb fontos helyszínnel gazdagodott ez a nemzeti emlékhely.” – mondta el Móczár Gábor, a Nemzeti Örökség Intézetének főigazgatója.  

„Kazinczy Lajos életének és hősi halálának emlékét az utókor, vagyis a mi feladatunk megőrizni. Éppen ezért nagyon örülünk, hogy a Madách Színházban helyet adhatunk A tizenötödik című, Kazinczy Lajos életét egészen új perspektívából feldolgozó, emellett a musical műfaji kereteit is feszegető előadásnak. A most felavatott emlékhelynek köszönhetően remélhetőleg rövidesen Kazinczy Lajos esetében is érvénytelenné válik az „elfeledett aradi vértanú” megnevezés.– emelte ki Szirtes Tamás, a Madách Színház igazgatója. 

aradi vértanu
Forrás: Jardek Szabina/Madách Színház

A séta több, az 1848-49-es eseményekhez kapcsolódó hős síremlékét is érintette. Az első állomás a szabadságharcban eleső honvédek parcellája volt, ahol Ormai Norbert emléktáblája is helyet kapott. Az emléksétán továbbhaladva a résztvevők a Haynau által megvesszőztetett Maderspach Károlyné síremlékét, az osztrákok által kivégzett kilenc vértanú emlékére felállított Kilencek oszlopát, Mieczysław Korybut Woroniecki lengyel herceg, valamint a Három aradi özvegy: Schweidel Józsefné, Damjanich Jánosné és Lázár Vilmosné sírhelyét tekinthették meg.  

Az emléksétát követően Borbély Richárd a mű egyik legemblematikusabb zeneszámát, Kazinczy Lajos áriáját énekelte el. A darabban elhangzó népszerű alkotást a Madách Színház nemrég videoklip formájában is közzétette. Az eseményen Simon Boglárka előadásában a musical Fáj még című dala volt hallható. Détár Enikő, Gallusz Nikolett és Ladinek Judit színművészek tolmácsolásában pedig A Tizenhárom című ballada is elhangzott. 

musical
Forrás: Jardek Szabina/Madách Színház

A tavasszal bemutatott A tizenötödik című előadás október 7.-e és 16.-a között három szereposztásban tekinthető meg. Kazinczy Lajost hármas szereposztásban Borbély Richárd, Jenővári Miklós és Solti Ádám játsszák majd. 

A séta Kazinczy Lajos most elhelyezett emlékhelyénél ért véget. Itt az esemény résztvevői a síremlékre helyezett fehér rózsákkal fejezték ki tiszteletüket a 173 éve kivégzett tizenötödik aradi vértanú előtt.  

 

FRISS CIKKEINK

Lájkold Facebook-oldalunkat,
nehogy lemaradj a
legfrissebb bejegyzéseinkről!