spot_img

Ez történt, mióta a Lush lejött a közösségi médiáról

-

Article Top Ad (AdSense)

A Lush tavaly kijelentkezett az Instagram, a Facebook, a TikTok és a Snapchat felületeiről.

Méghozzá azért, mert kiábrándult a platformok működését meghatározó üzleti gyakorlatból, mely szemben áll a Lush által képviselt legfontosabb értékek – a jóllét, a jó közérzet, a jószívűség és a másokról és önmagunkról való gondoskodás – mindegyikével.  Mind a 48 országban, ahol a cég jelen van, arra biztatta vásárlóit, hogy „Legyenek valahol máshol” – és a Lush is pontosan ezt tette a bejelentés óta eltelt egy évben.

A legfontosabb a régi és új közönséggel való kapcsolattartás kreatív megújítása volt, a lájkokon és a kattintásokon túl, a jó közérzet megőrzését valóban segítő élményeken keresztül.

fotó: freepik

Milyen pénzügyi hatásai voltak a Facebook, az Instagram, a TikTok és a Snapchat elhagyásának?

A lépés üzleti hatásának pontos felmérését megnehezíti, hogy egy rendkívül nehéz időszakban került rá sor: a Covid-fertőzések számának újbóli növekedése, Ukrajna 2022-es lerohanása, valamint a közelmúlt megélhetési válsága mindenkit embert próbáló feladat elé állított.

Ennek ellenére elmondható, hogy a közösségi oldalak elhagyását követően a Lush az elmúlt két év legmagasabb kereskedelmi mutatóit produkálta.

Az Egyesült Királyság kiskereskedelmi eladásai (a forgalmi adó levonása után) a 2021. december 26. előtti öt hétben 41,8 millió fontot tettek ki. Ez 20%-os emelkedés az előző év azonos időszakához képest, és 2,6%-os emelkedés 2019-hez képest.

A 104 Egyesült Királyságbeli üzlet eladásai 54,4%-kal nőttek 2020-hoz képest, és 9,8%-kal csökkentek 2019-hez képest. Az online eladások ugyan 34,3%-kal csökkentek 2020-hoz képest, de 108,4%-kal nőttek 2019-hez képest.

A Lush Csoport 29 millió font adózás előtti profitot könyvelt el a 2022-es pénzügyi évben, miután az előző évben 45 millió font veszteséggel zárt.

Egy ilyen izgalmas év után mi a következő lépés a Lush számára? Milyen az élet a lájkok után?

2022. december 9-20.:
Az Egyesült Királyságban bemutatkozik a Lush Lounge: egy ingyenes, lenyűgöző tér, ahol az önmagunkkal való törődés és a kedvesség áll a középpontban
.

A Lush Lounge a kommersz pop-up üzletek antitézise. Egy hely a karácsonyi káosztól távol, ahol a fáradt vásárlók leülhetnek, kikapcsolhatnak és feltöltődhetnek.

Azokon a napokon, amikor a világ túl sok velünk, a Lush egy hangulatképekkel, masszázzsal és számos ingyenes wellness-szolgáltatással teli világot kínál látogatóinak.

A Lush Lounge látogatói számos örömteli meglepetéssel és nem várt kis figyelmességgel találkoznak majd.

További információ itt.

Megérkezett a Lush 2022-es hanuka kollekciója!

Kategória:
 

FRISS CIKKEINK

Hogyan válasszunk táskát a stílusunkhoz?

A divat folyamatosan változik, de az igény a minőségre és az esztétikumra örök, éppen ezért sokan keresik azt a darabot, amely hosszú távon elkíséri őket a mindennapok során. Amikor a tökéletes kiegészítőt keressük, gyakran felmerül, hogy egy divatos táska a CCC internetes áruházban vagy a fizikai üzletek polcain lehet a megoldás a reggeli öltözködési dilemmákra. A választás során azonban nemcsak az aktuális trendeket, hanem saját testalkatunkat, életmódunkat és meglévő ruhatárunk színvilágát is figyelembe kell vennünk a harmónia megteremtése érdekében.

Éjszakai harmónia: női pizsamák a Reserved kínálatából – kényelem és elegancia találkozása

Az esti rutin minden nő életében különleges szerepet játszik. Ilyenkor lassul le igazán a nap, és ilyenkor fordítunk több figyelmet a testi és lelki feltöltődésre. Ehhez pedig elengedhetetlen a megfelelő hálóruha. A Reserved női pizsamái olyan választási lehetőségeket kínálnak, amelyek a kényelem mellett a kifinomultságot is előtérbe helyezik, így az alvás és a pihenés egyaránt stílusos élménnyé válik.

„Sírás az ajtóban, izguló szülők és boldog pillanatok: így segítheted elsős gyermeked zökkenőmentes iskolakezdését”

Lehet, hogy a legkisebb még játszani szeretne, te pedig nem alszol napok óta az iskolakezdés miatt? Nem vagytok egyedül! Az első osztály nemcsak a gyereknek, hanem a szülőnek is hatalmas mérföldkő. Mutatjuk, hogyan segítheted a beilleszkedést, hogy a sírás helyett az öröm legyen az első iskolai élményekből a meghatározó.

Lájkold Facebook-oldalunkat,
nehogy lemaradj a
legfrissebb bejegyzéseinkről!