spot_img

Elkezdődött az ukrán gyerekek oktatása

-

Article Top Ad (AdSense)
Az ukrán helyzet és a Magyarországra érkező menekültek problémája sokkal több területet érint. A hazánkban lévő ukrán gyerekek- otthagyva hazájukat- kénytelenek voltak tanulmányaikat is megszakítani. Ennek a problémának az orvoslására, elindult hazánkban az Ukrán gyerekek oktatása és- ha igény van rá- a magyar tanrendbe való beintegrálása.
Fotó: Pixabay

Elindult az első délutáni iskola ukrán gyerekek számára

Kristina Kocyba, aki 2018-ban költözött Budapestre és azóta német nyelvű rektor az ELTE-n, hetekkel ez előtt elkezdte szervezni azt a délutáni iskolát, ami kifejezetten az ukrán gyerekek oktatásával foglalkozik. Úgy gondolta, a helyzet nem tűr halasztást, hiszen a tanulás hiánya még inkább generálhat komoly problémákat ezeknél a gyerekeknél a jövőben. Mára összeállt a tanári kar, ami 15 önkéntes tanárból áll- és elindult az oktatás.
Kristina Kocyba szerint nem csak a gyerekeknek, de a szüleiknek is szükségük lehet kiegészítő órákra- mely az ukrán oktatáson felül- segíti magyarországi beilleszkedésüket. Úgy gondolta, hogy az egyetem forrásainak (termeinek, tanárainak) kiaknázása ebben a helyzetben megoldást jelenthet.
Egyelőre hétfőn, szerdán és pénteken tartanak órákat. Az iskola nagy hangsúlyt fektet az idegennyelvek oktatására, az angol mellett kiemelt szerepet kap a magyar nyelv fejlesztése. Már ukrán nyelven is elindult az oktatás, amit két Ukrajnából menekült tanárnő kezdett el az ideiglenes iskolában.
Fotó: Pixabay
Kristina Kocyba hozzátette: nagy segítség lenne, ha kapnának anyagi támogatás, ez főleg az ukrán tanárok fizetésére vonatkozik, hiszen megkönnyítené az életüket hazánkban.
Dobos Mária önkéntes tanár elmondta, hogy fontos, hogy segítsenek, egyrészről, hogy a fiatalok el legyenek foglalva, másrészről, hogy könnyeb legyen a számukra a haza oktatásba való beilleszkedés.
Az iskola természetesen felnőttek számára is ad lehetőséget a nyelvtanulásra és ahogy egy anyuka elmondta, ez nem csak egy iskola, hanem egy közösség is, ahol barátokra találtak. Ez is rendkívül fontos a mostani helyzetben, hiszen a humánus hozzáállásra a segítségre minden szinten szükség van.
Fotó: Pixabay

Ukrán helyzet, magyarországi oktatás

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma szerdán közleményt adott ki melyben közzétették, hogy egy március 23-án megjelent kormányrendelet értelmében:
„A KÖTELEZŐ ISKOLÁZTATÁSON FELÜL HETI ÖT DÉLUTÁNI EGYÉNI FOGLALKOZÁST BIZTOSÍT AZ ÉRINTETT GYEREKEKNEK, EHHEZ PEDIG TANULÓNKÉNT HAVI 130 EZER FORINTOS TÁMOGATÁST NYÚJT A MENEKÜLTEKET BEFOGADÓ ISKOLÁKNAK, KÖZNEVELÉSI ÉS SZAKKÉPZŐ INTÉZMÉNYEKNEK.”
Fotó: Pixabay

Az oktatás és a felzárkóztatás alapvető fontosságú

Már hetekkel ezelőtt megindultak az előkészületek annak érdekében, hogy az Ukrajnából Magyarországra érkező menekültstátusszal rendelkező gyerekek megfelelő oktatásba részesüljenek. A saját nyelvű oktatás mellett, mihamarabb integrálni kell a gyerekeket a hazai oktatási intézményekbe. Lehetőség van egyéni foglalkozásokon való részvételre is, a diákok felzárkóztatása miatt, illetve adott esetben a magyar nyelv megtanítására.
A magyar kormány arról is döntés hozott, hogy április 20-ig lehetőséget biztosítanak az érintett fiataloknak arra, hogy hazánkban érettségizzenek. A végzős menekült státuszban lévő fiataloknak így lehetőségük nyílik ingyenesen letenniük a vizsgát. Az Ukrajnából érkező gyerekek oktatásában a Fővárosi Önkormányzat is szerepet vállal- az Ukrán Nemzetiségi Önkormányzattal közösen- a diákoknak szombati iskolák nyitását tervezik.
Horváth Péter az indexnek elmondta: „A nyelvi felzárkóztatás mellett a felkészítéseken az egyéb hiányosságokat is pótolni lehet, ez különösen fontos a humán tárgyak esetén, hiszen az anyanyelvhez és a történelemhez kapcsolódó ismeretek minden országban nagyban eltérnek”.

Szerző: Budafoki Tamás

Fotó: Pixabay

Kategória:
 

FRISS CIKKEINK

Hogyan válasszunk táskát a stílusunkhoz?

A divat folyamatosan változik, de az igény a minőségre és az esztétikumra örök, éppen ezért sokan keresik azt a darabot, amely hosszú távon elkíséri őket a mindennapok során. Amikor a tökéletes kiegészítőt keressük, gyakran felmerül, hogy egy divatos táska a CCC internetes áruházban vagy a fizikai üzletek polcain lehet a megoldás a reggeli öltözködési dilemmákra. A választás során azonban nemcsak az aktuális trendeket, hanem saját testalkatunkat, életmódunkat és meglévő ruhatárunk színvilágát is figyelembe kell vennünk a harmónia megteremtése érdekében.

Éjszakai harmónia: női pizsamák a Reserved kínálatából – kényelem és elegancia találkozása

Az esti rutin minden nő életében különleges szerepet játszik. Ilyenkor lassul le igazán a nap, és ilyenkor fordítunk több figyelmet a testi és lelki feltöltődésre. Ehhez pedig elengedhetetlen a megfelelő hálóruha. A Reserved női pizsamái olyan választási lehetőségeket kínálnak, amelyek a kényelem mellett a kifinomultságot is előtérbe helyezik, így az alvás és a pihenés egyaránt stílusos élménnyé válik.

„Sírás az ajtóban, izguló szülők és boldog pillanatok: így segítheted elsős gyermeked zökkenőmentes iskolakezdését”

Lehet, hogy a legkisebb még játszani szeretne, te pedig nem alszol napok óta az iskolakezdés miatt? Nem vagytok egyedül! Az első osztály nemcsak a gyereknek, hanem a szülőnek is hatalmas mérföldkő. Mutatjuk, hogyan segítheted a beilleszkedést, hogy a sírás helyett az öröm legyen az első iskolai élményekből a meghatározó.

Lájkold Facebook-oldalunkat,
nehogy lemaradj a
legfrissebb bejegyzéseinkről!