A szakmájukban sikeres nőket és a kiemelkedő tehetségeket díjazták a GLAMOUR Women of the Year 2022 díjátadó gálán.
Az év lakberendezője kategóriájának győztese Csupor Anna lett. Amikor 2018-ben tervezett és kivitelezett egy konténerházat, elnyerte vele a Média Építészeti Díj közönségdíját.
Nem vagy hivatásos építész, lakberendező, mégis hihetetlen sikereket értél el ebben a szakmában. Gyerekként minek készültél?
– A szüleim mindketten építészek, bár az anyukám pszichológus és terapeuta szeretett volna lenni, csak később váltotta valóra az álmát. Én az ELTE pszichológia szakára jártam, de hamar otthagytam, mert aktívabb, kreatívabb munkára vágytam. Úgy éreztem, hogy nem fogom tudni végigvárni azt a sok évet, amire a szakmámban tevékenykedhetek. Elkezdtem ruhákat tervezni, majd két gyermek édesanyja lettem. Autodidakta módon elkezdtem lakberendezéssel foglalkozni, majd visszatérve a divathoz megalapítottam 2010 körül a MOSSKITO divatmárkát, ezévben született a harmadik gyerekem is.
-Három évet éltél külföldön, és amióta 2016-ban visszajöttél Magyarországra, már lakberendezőként és belsőépítészként dolgozol.
– Úgy tértem haza, hogy biztos voltam benne, hogy visszataláltam arra a területre, amivel igazán örömmel foglalkozom. Már kint elkezdtem újra lakásokat tervezni többezer km távolságból, ekkor született az A10 nevű belvárosi lakás teljes belsőépítészeti áttervezése. Az Airbnb-re készült, 44 nm2-es udvari nézetű kis lakás egy jól élhető térré vált. Majdnem teljesen elkészült a felújítása, amikor hazajöttem és először láttam élőben. Profi fotóssal, Kiss Csanáddal fotóztattam be, és kiraktam FB oldalamra, innen indult a hódítása.
Egyik pillanatról a másikra berobbant a köztudatba, amire egyáltalán nem számítottam. Blogok, magazinok kerestek meg, hogy szeretnék megjelentetni a képeket. Nagyon meglepődtem, mert én is klassznak tartottam, de azt gondoltam, hogy elfogult vagyok, mint szerelemgyerekemmel. Ez a munkám jelentette az igazi belépőt a szakmába. Innentől kezdve folyamatosan keresnek, hogy mutassam be az új lakásaimat. A MOSSKITO „brand” nevet megtartottam a divattervezés befejeztével, azóta a lakberendezési munkáimhoz használom.
– Sosem volt hátrány, hogy nem végeztél menő iskolákat és nincs diplomád, szakmai végzettséged a tervezéshez?
– Én sem, és ami fontosabb a megrendelőim se tartották ezt fontosnak és nem éreztem a hátrányát. Nyilván vannak megtanulható dolgok, de hamar felismertem, hogy a számítógépes tervezés nem az én világom. Csak lassította és hátráltatta az alkotó folyamataimat, ha ezzel kellett bíbelődnöm, én a kreatív részt szeretem, és abban vagyok igazán hatékony. Van egy tervezőtársam, Bodor Erik, aki a computeres rajzolást/tervezést végzi, és főként a koncepciótervezésben az alaprajzi elrendezésben nagy-nagy segítségemre van.
Többet tudok vállalni, ha praktikusan megosztjuk a feladatokat. Abszolút együttműködünk, én pedig azt csinálom, amihez a legjobban értek: a lakás dizájn részét.
– Hogy jutottál el a konténerházig, amely a Média Építészeti Díj közönségdíjat hozta el neked?
– Anyukám mozgáskorlátozott lett, és megoldást kerestem, hogy ne a városban éljenek édesapámmal egy lakásban, ahonnan problémát jelentett számára kijutni a szabadba, a levegőre. A mi házunk kertjében volt elég hely, így konténerekből felépítettünk egy házat a szüleimnek.
– Ismerted már a konténert mint építészeti alapanyagot?
– Már egy ideje nagy szerelem volt a konténer, nézegettem, ismerkedtem vele, nagyon jó építészeti megoldásnak tartom. Egy hatalmas tárgyat hasznosítunk újra, ami egyébként már kidobásra kerülne, ez így ráadásul egy maradéktalanul megvalósuló upcycling. A tervemhez pedig direkt használt konténereket kerestem. Rengeteg olyan ország van, ahol a klíma miatt nem kell szigetelni, lehet csupaszon hagyni a trapézlemezeket. Magyarországon a klíma ezt nem teszi lehetővé, muszáj szigetelni. Így egyáltalán nem számít, ha kicsit sérült, ütött-kopott vagy hullámos a konténer, statikailag tökéletes, a szigetelés és a külső-belső burkolatok miatt mindez úgysem látszódik. Szeretek blokkokban gondolkodni, a konténerek moduláris jellege különösen vonz.
Öt éve, amikor építettük, még kevés helyről lehetett beszerezni, de ma már rengeteg helyen fellelhető itthon is.
– Könnyű volt meggyőzni a szüleidet, hogy költözzenek egy konténerházba?
– Elmondtam nekik a tervemet, hogy a városi lakás árából építsünk konténerházat. Nem fiatalok, de nagyon rugalmasan reagáltak és nagyon tetszett nekik a teljesen akadálymentes ház ötlete. Közösen terveztük meg, öt konténerből áll. A földszinti rész négy darab 12 lábas, magasított konténer, az ötödik pedig keresztben van alul, a telek teraszozottságát pont kiegyenlíti. A négy konténer egybe lett nyitva, részben megtartottuk a falakat, a nappali térben pedig megemeltük a belmagasságot. Az alsó konténerben egy különálló lakást alakítottam ki, most az egyik fiam lakik ott, kezdő lakásnak tökéletesen megfelel.
– Mennyit tervezel belőle azóta, amióta megnyerted a díjat?
– Folyamatosan érkeznek a megkeresések. Mivel én nem vagyok építész összeálltam egy építész lánnyal. Ám jött a covid, így a megvalósítások megtorpantak. Nem annyira bánom, meglehetősen sok belsőépítészeti tervezési munkát végzek mostanában.
– Drágább a konténeres mint a hagyományos építkezés?
– Semmiképpen nem, mindenképpen olcsóbb. Már az is előny, hogy nem kell alapot építeni, mint egy hagyományos háznál, ebben inkább a könnyűszerkezetes házakhoz hasonlít. Mivel ez stabil, fix szerkezet, elég a sarokpontokat és a hosszanti oldalak közepén akár pontszerűen letámasztani.
– Luxus téged megbízni egy lakás berendezésével? Mindenki számára elérhető a lakberendezői szolgáltatás, amit nyújtasz?
– Projekt ár alapján dolgozom nm2-től és a feladat összetettségétől függően. Más az ár akkor, ha teljesen szét kell bombázni egy lakást és akkor is, ha csak pár falat kell mozgatni vagy akár azt sem.
– A bútorok nagyon eklektikusak, hogyan áll össze a kép a fejedben? Gombhoz veszed a kabátot vagy kabáthoz a gombot?
– Vegyesen. Nálam nincs előre eltervezve, milyen stílusban dolgozom, aki felkér a lakásának a berendezésére, az már ismeri a munkáimat, tudja, mit várhat tőlem.
Néha találok egy konkrét használt bútort, ami köré épül az egész lakásberendezési koncepció.
A megbízóim harmóniát keresnek, mert azt nem mindenki tudja maga egyedül megteremteni egy enteriőrben. Hiába próbálnak ihletet meríteni a közösségi oldalak képeiből, az emberek nagy része nem tudja megmondani, mitől lesz a végeredmény harmonikus. Ekkor jövünk mi, tervezők a képbe, hisz mi átlátjuk a teret, eltaláljuk az arányokat. Én soha nem konkrét stílusban gondolkodom.
– Követed a trendeket?
– Szándékosan nem követem. Nem a trendek vezetnek, nem akarom, hogy idővel a design elfáradjon. Olyan elemekkel dolgozom, amik később is örökzöldek maradnak. Az aktuális trendek alapján szerintem nem érdemes lakást berendezni. Attól jó egy lakás, ha ránézel és nem tudod, hogy tavaly vagy tíz éve készült. Nagyon elszomorít, amikor egy szép és trendi lakást látok, amikről pár év múlva azt fogjuk mondani, hogy 2022-ben volt menő, de már nem az. Persze érdemes inspirálódni az aktuálisan trendnek mondott színekből, formákból, burkolatokból, de az én lakásaimra a kortalanság jellemző.
– A bútorokat hogyan válogatod össze?
– Nagyon szeretem a modern bútorokat a régivel keverni, de nem tudok elképzelni olyan lakást, amiben nincs valami régi, kopott, patinás tárgy és bútor. Ettől lesz lelke az otthonnak, ami akár a sok új bútor ellenére sem idézi egy lakberendezési áruház sterilitását. Rengeteget guberáltam lomtalanításokon az elmúlt 30 évben, és még most is elképesztő kincsekre bukkanok, igaz a lomokban kutatni most már tilos. Rátaláltam egy boltra, ahol az ilyen bútorokat előkészítik, megtartják a karakterét és patináját, úgy újítják fel. Azonnal tudom használni, nem kell nekem csiszatolni, amit persze szeretek, de időigényes. Szeretem az izgalmas tapétákat is, de mostanában egyedi falfestéseket alkalmazok, Tóth Barbara barátnőm ecsetvonásai nyomán.
– Gyermekeid követnek a pályán?
– A fiaimnál még nem lehet tudni az irányt, a lányom az ELTE pszichológia szakon már másodéves. Ebben a családban a lakberendezés, a belsőépítészet illetve a pszichológia erős vonal. Szerintem ezek a szakmák erősen összefüggenek, ugyanis a munkámban hónapokig végig követek egy családot vagy egy párt, belekerülök az életükbe. Komoly terápás kihívás néha ráérezni arra, amit ők sem tudnak pontosan megfogalmazni, hogy hogyan szeretnének élni, mi jelenti számukra a harmóniát a térben, és ehhez segíteni kell. Erre vagyok én.
Az Eau de Parfum egyik legfontosabb jellemzője a magas parfümolaj-koncentráció, amely általában 15-20 százalék között mozog. Ez az összetevő garantálja, hogy az illat hosszabb ideig marad a bőrön, mint más illatok, például az Eau de Toilette. Az Eau de Parfum illatok mélysége és komplexitása egyedülálló, mivel több rétegben bontakoznak ki, és az idő múlásával változnak.
Versenyt futnak az online randialkalmazások a mesterséges intelligencia-alapú asszisztensek fejlesztésében, amely a Z-generáció frusztált tagjait segítené a romantikus beszélgetésekben.