spot_img

Elképesztő, ami a DAL 2023-as válogatóján történt 

-

Article Top Ad (AdSense)

„Az igazi őserő, lehengerlő előadás, a 21. századi Istennő, aki újra visszavisz a természethez, belső erőnkhöz.” – így jellemezte A dal 2023 egyik zsűritagja Miviana szombaton előadott „Égni kell” című előadását.

Sőt, az énekesnőt, szerzőt arra is megkérték, hogy azt az energiát, erőt, amiből egy szeletet megmutatott a produkció során, történjék bármi, ne szorítsa korlátok közé a jövőben sem. Miviana nem csak zenei tehetségével bizonyított szombaton este, hiszen különleges hajkoronáját, sminkjét saját maga készítette, sőt, a rajta látható elképesztő, vagány ruhát is ő tervezte.


“Fantasztikus zenészekkel adhattam elő a dalomat, ott volt velem a színpadon Kontor Tamás, Madarász Gábor, Papp Csabi, Zabos Regina, Binder Norbert és Kiss Peti dalszerző társam.” – kezdte az előadó. “Nehéz lenne mindenkit felsorolni, aki támogat az utamon. A fellépésemet megelőző héten nem volt olyan nap, amikor valaki ne siratott volna meg a szeretetével, legyen az egy „Hiszek benned!” mondat, vagy egy ölelés. Hálás vagyok mindenkinek, aki hisz bennem, akinek tudok adni a dalaimmal, a lényemmel. Hálás vagyok a rengeteg érzelemért, amit kapok ezeken a visszajelzéseken keresztül. Én ebből is töltekezem. Egy biztos, eddigi életem egyik leghálásabb időszakát élem, csodálatos, ahogy a családom, a barátaim erősítenek, továbbá az, ahogy a stáb tagjai összedolgoznak, hogy valami valóban csodálatos jöhessen létre.” – tette hozzá Miviana, aki bízik benne, hogy az „Égni kell” új verziójával tovább tudja majd fokozni a hallgatóság élményét.

Miviana az elmúlt években megannyi produkcióban feltűnt, 2016-2019 között például az OMEGA zenekar tagjaként (ének, vokál, hegedű frontokon) turnézott Európa-szerte. Mostanra szóló előadóként egy darkosabb, az eddigieknél sokkal kiforrottabb hangzásvilágban, mélyebb, komolyabb témákkal foglalkozva kezdett el mozogni.

Az „Égni kell” esetében az énekesnő a múlttal való szembesülésről, az újrakezdésről és a változásról mesél. Miviana nemcsak énekel a dalban, hanem hegedül, brácsázik és csellón is játszik benne. Az „Égni kell” bluesos gitár játéka Kiss Petit dicséri (The Pontiac), a produceri munkálatokban Szabó Bazsi, co-producerként Martz volt az előadó alkotótársa. A szerzeményhez az énekesnő egy saját maga által rendezett klippel készült, amelyet most először maga vágott. Az operatőri, utómunkálatokat Hitka Balázs végezte, a smink tökéletesítésében Kur Viktória és Farkas Anita voltak segítségére. Miviana nem csak a videót vágta, hiszen a stylingot is ő álmodta meg, a rajta látható szoknyát saját kezűleg szabta.

LEGFONTOSABB LINKEK:
ÉGNI KELL KLIP: https://www.youtube.com/watch?v=ybiMkyB5M-I
PRODUKCIÓ A DALBAN: https://www.youtube.com/watch?v=OGYTLCYPa7Y
A DAL: https://bio.to/Miviana
MIVIANA INSTA: https://www.instagram.com/miviana._/
ÉNEKTERÁPIA: https://enekterapia.hu/

Palya Bea koncertet ad

Gáspár Laci: Az életembe visszaköltözött a zene

Kategória:
 

FRISS CIKKEINK

Éjszakai harmónia: női pizsamák a Reserved kínálatából – kényelem és elegancia találkozása

Az esti rutin minden nő életében különleges szerepet játszik. Ilyenkor lassul le igazán a nap, és ilyenkor fordítunk több figyelmet a testi és lelki feltöltődésre. Ehhez pedig elengedhetetlen a megfelelő hálóruha. A Reserved női pizsamái olyan választási lehetőségeket kínálnak, amelyek a kényelem mellett a kifinomultságot is előtérbe helyezik, így az alvás és a pihenés egyaránt stílusos élménnyé válik.

„Sírás az ajtóban, izguló szülők és boldog pillanatok: így segítheted elsős gyermeked zökkenőmentes iskolakezdését”

Lehet, hogy a legkisebb még játszani szeretne, te pedig nem alszol napok óta az iskolakezdés miatt? Nem vagytok egyedül! Az első osztály nemcsak a gyereknek, hanem a szülőnek is hatalmas mérföldkő. Mutatjuk, hogyan segítheted a beilleszkedést, hogy a sírás helyett az öröm legyen az első iskolai élményekből a meghatározó.

Túlélőcsomag aktív nyári napokra: a sportos bőrápolás titkai

Napfény, szabad levegő, mozgás – a nyári hónapok igazi ajándékot jelentenek a testnek és a léleknek is. Biciklizés a városban, kora reggeli futás, SUP-ozás a vízen vagy jógázás a parkban: bármelyik aktív program mellett döntünk, a bőrünk is elkísér minket. És bizony nem mindegy, hogyan viseli a fokozott igénybevételt. Az UV-sugárzás, a verejtékezés, a szél és a szmog mind stresszt jelentenek a bőr számára, így, ha szeretnénk, hogy sokáig üde és egészséges maradjon, fontos, hogy a szépségrutinunk is lépést tartson a nyári fordulatszámmal.

Lájkold Facebook-oldalunkat,
nehogy lemaradj a
legfrissebb bejegyzéseinkről!