spot_img

Egyéves születésnapját ünnepli Budapesten a nemzetközi szállodalánc

-

Article Top Ad (AdSense)

2021 nyarán nyitotta meg a kapuit a hajdani Angyal Irodaház területén a B&B Hotel Budapest City, amely azóta szinte folyamatosan teltházhoz közeli foglaltsággal üzemel.

A 214 szobás ultramodern szálloda nemcsak a kiváló elhelyezkedés és a kiemelkedő ár-érték arány miatt kedvelt a vendégek körében, hanem az olyan extra szolgáltatások miatt is, mint a panoráma tetőterasz és az ott kialakított, különleges koktélokkal kedveskedő B&Bar, ahová előzetes foglalás nélkül bárki beülhet a hét minden napján.

Egy évvel ezelőtt a Petőfi híd közvetlen szomszédságában, a Gellért-hegyre nyíló panorámás kilátással nyitott meg a B&B hotellánc első magyarországi szállodája.

Valerio Duchini, a B&B Hotels Olaszország, Szlovénia és Magyarország elnöke és vezérigazgatója arról beszélt, az eddigi tapasztalatok alapján egyértelműen kijelenthető, hogy hiánypótló szolgáltatást nyújtanak mindössze 1.5 kilométer távolságra Budapest történelmi belvárosától.


„Már a nyitás évében 60 százalék feletti foglaltsági adatokat tudtunk produkálni, ami idén júniusban már 70 százalék fölé emelkedett. Ez kiemelkedő teljesítmény egy olyan szállodától, ami a pandémiát megsínylett iparágban új szereplőként van jelen a piacon. Olyan innovatív szállodaszolgáltatást nyújtunk az üzleti és magáncélú vendégeink számára egyaránt, amelyek ötvözik a modern dizájnt, a vonzó árakat és a magas színvonalú szolgáltatásokat” – fogalmazott.

A B&B Hotel Budapest City tetején kialakított panoráma rooftop terasz joggal népszerű a vendégek körében, hiszen városnézés vagy egy fárasztó üzleti nap után lélegzetelállító kilátás mellett kortyolgathatjuk kedvenc koktéljainkat. Nagy előnye még, hogy az nemcsak a hotelben megszállók számára áll nyitva, hanem akár foglalás nélkül bárki felkeresheti a helyszínt, hogy felejthetetlen kilátás mellett fogyassza el kedvence italát.

A születésnapos szálloda kialakításkor nagy figyelmet fordítottak arra, hogy az üzleti útra érkező vendégek nyugodt, de mégis színes, vidám és fiatalos légkörben végezhessék munkájukat. Számukra nyitottak a meetingek, tréningek és továbbképzések szervezésére is alkalmas húsz fős konferenciaszobák.

A 214 szobás ultramodern szállodát mindemellett számtalan okosfunkcióval szerelték fel: annak teljes területén szupergyors WiFi áll rendelkezésre, minden szobában chromecast Smart TV-k találhatók és a vállalat filozófiájával összhangban négy elektromosautó-töltőállomást is kialakítottak a garázsban.

Elhelyezkedése szintén fontos szempont lehet a vendégek számára, hiszen az épület a város gyorsan fejlődő kultúrális és egyetemi negyedében fekszik, sétatávolságra olyan nevezetességektől, mint a Nagy Vásárcsarnok, a Magyar Nemzeti Múzeum, a Művészetek Palotája, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem valamint a Gellért Gyógyfürdő.

A B&B Hotel Budapest City egész nyáron várja a vendégeket, akik egy speciális promóció keretein belül akár már napi 39 euróért foglalhatnak szobát júliusra és augusztusra a létesítményben, kizárólag a hotelbb.com oldalon.

Az 1989-ben alapított B&B Hotels Európa harmadik legnagyobb economy hotellánca, amely több mint 580 szállodát üzemeltet 14 különböző országban.

Fotók (forrás: B&B Hotel Budapest City)

Kalandok a Balaton szívénél

Tarol a last minute: Minden 4. magyar az utazás előtti 6 napban veszi meg a repülőjegyét

 

Kategória:
 

FRISS CIKKEINK

Éjszakai harmónia: női pizsamák a Reserved kínálatából – kényelem és elegancia találkozása

Az esti rutin minden nő életében különleges szerepet játszik. Ilyenkor lassul le igazán a nap, és ilyenkor fordítunk több figyelmet a testi és lelki feltöltődésre. Ehhez pedig elengedhetetlen a megfelelő hálóruha. A Reserved női pizsamái olyan választási lehetőségeket kínálnak, amelyek a kényelem mellett a kifinomultságot is előtérbe helyezik, így az alvás és a pihenés egyaránt stílusos élménnyé válik.

„Sírás az ajtóban, izguló szülők és boldog pillanatok: így segítheted elsős gyermeked zökkenőmentes iskolakezdését”

Lehet, hogy a legkisebb még játszani szeretne, te pedig nem alszol napok óta az iskolakezdés miatt? Nem vagytok egyedül! Az első osztály nemcsak a gyereknek, hanem a szülőnek is hatalmas mérföldkő. Mutatjuk, hogyan segítheted a beilleszkedést, hogy a sírás helyett az öröm legyen az első iskolai élményekből a meghatározó.

Túlélőcsomag aktív nyári napokra: a sportos bőrápolás titkai

Napfény, szabad levegő, mozgás – a nyári hónapok igazi ajándékot jelentenek a testnek és a léleknek is. Biciklizés a városban, kora reggeli futás, SUP-ozás a vízen vagy jógázás a parkban: bármelyik aktív program mellett döntünk, a bőrünk is elkísér minket. És bizony nem mindegy, hogyan viseli a fokozott igénybevételt. Az UV-sugárzás, a verejtékezés, a szél és a szmog mind stresszt jelentenek a bőr számára, így, ha szeretnénk, hogy sokáig üde és egészséges maradjon, fontos, hogy a szépségrutinunk is lépést tartson a nyári fordulatszámmal.

Lájkold Facebook-oldalunkat,
nehogy lemaradj a
legfrissebb bejegyzéseinkről!