spot_img

Egy méregdrága leves, amit be kellene tiltani

-

Article Top Ad (AdSense)

Egy érdekes és fontos, ám meglehetősen furcsán hangzó világnapra szeretnénk felhívni a figyelmet. A cápatudatosság világnapja (július 14.) ugyanis a veszélyeztetett cápákról szól, és arról, hogy az ember a kapzsisága miatt milyen kegyetlen dolgokra képes. Az orvhalászok például a cápauszony-leveshez az uszonyt döbbenetes módszerekkel szerzik meg.

 

Cápáktól való félelem

A Fővárosi Állat- és Növénykert honlapján található információk szerint  a cápáknak sokkal rosszabb a hírük, mint amekkora veszélyt a valóságban jelentenek. Az igaz, hogy valóban előfordulnak cápatámadások, s ezek olykor súlyos sérülésekkel, sőt akár halállal is járhatnak. Ám ha arányokat nézünk, sajnos közúti autóbalesetben egyetlen hónap során is többen halnak meg csak Európában, mint ahány halálos cápatámadás összesen feljegyeztek az emberiség írott történelme során.

Egészen más megvilágításba kerülhetnek ezek a vadorzónak tartott állatok. A cápa-ember találkozások legnagyobb része ugyanis nem az emberre, hanem éppenséggel a cápákra nézve szokott tragikus lenni.

fehér cápa
kép: wikipedia

 

A bizarr cápauszony-leves

A cápauszony-leves a világ bizonyos részein luxuscsemege. A cápauszonyok a világ egyik legdrágább tengeri kincsei.  A csemege különösen népszerű egyes ázsiai országokban, többek között Kínában, Hong Kongban, Tajvanon, Makaóban, Thaiföldön, Vietnámban és Indonéziában. A leves elkészítéséhez szükség van az állat uszonyára, amit meglehetősen drasztikus, agresszív módon szerez meg magának az ember. Évente több tízmillió, egyes adatok szerint közel százmillió cápát fognak ki, s vágják le az uszonyaikat, miközben testük többi részét egyáltalán nem hasznosítják. Így sajnos sokszor az uszonyaitól megfosztott állatokat még élve lökik vissza a tengerbe, szenvedésre és halálra ítélve őket. A cápauszony-kereskedelem pazarló és etikátlan gyakorlaton nyugszik, ezért több környezetvédelmi szervezet is igyekszik fellépni ellene, s az EU-ba is szigorodtak a szabályok.

 

Érdekességek a cápákról

Ahogy a Fővárosi Állat- és Növénykert oldalán is olvasható, a cápák több mint ötszáz ismert fajából mindössze 34 azoknak a száma, amelyek hajlamosak emberre támadni, illetve amelyekről bármilyen adat fellelhető, hogy valamikor, valamilyen ok miatt emberre támadtak. Ám még ezt a 34 fajt is három csoportba oszthatjuk veszélyességük mértéke alapján. A legveszélyesebb fajok kategóriájába 4 faj tartozik: a fehér cápa a tigriscápa, a bikacápa és az óceáni fehérfoltú cápa. A cápatámadások többsége elsősorban ezekhez a fajokhoz kötődik.

 

Steven Spielberg és a cápák

A rendezőóriás 1975-ös A cápa című filmje  Peter Benchley A fehér cápa című regényéből készült, igazi kultuszfilm lett. A borzongást a zenei aláfestés is erősítette, és a hosszúra nyújtott, véres támadásra való várakozás is bejött a nézőknek. Bár maga a rendező a  munkatempó és a műcápa okozta nehézségek miatt idegösszeomlást kapott a forgatáson, egy új műfajt teremtett. A film anyagi bevétele sokszorosa lett a gyártás költségének, azóta pedig számtalan cápás film merített ihletet Spielberg mozijából, hiszen több tucat cápás, rémisztgetős film született az elmúlt évtizedekben. Ezek természetesen szintén hozzájárulnak a cápáktól való félelem megerősítéséhez.

Spielbergről és a forgatásokról ebben a cikkünkben olvashatsz részletesebben: https://bcoolmagazin.hu/steven-spielberg-leghiresebb-filmjeinek-kulisszatitkai/

a cápa
kép:wikipedia

 

Ezeket a cikkeinket is Neked ajánljuk:

Cuki, picurka állatok, akik elrabolják a szívedet

Menhelyi kutyák örökbefogadását segíti az új agility pálya

 

Kategória:
 

FRISS CIKKEINK

Hogyan válasszunk táskát a stílusunkhoz?

A divat folyamatosan változik, de az igény a minőségre és az esztétikumra örök, éppen ezért sokan keresik azt a darabot, amely hosszú távon elkíséri őket a mindennapok során. Amikor a tökéletes kiegészítőt keressük, gyakran felmerül, hogy egy divatos táska a CCC internetes áruházban vagy a fizikai üzletek polcain lehet a megoldás a reggeli öltözködési dilemmákra. A választás során azonban nemcsak az aktuális trendeket, hanem saját testalkatunkat, életmódunkat és meglévő ruhatárunk színvilágát is figyelembe kell vennünk a harmónia megteremtése érdekében.

Éjszakai harmónia: női pizsamák a Reserved kínálatából – kényelem és elegancia találkozása

Az esti rutin minden nő életében különleges szerepet játszik. Ilyenkor lassul le igazán a nap, és ilyenkor fordítunk több figyelmet a testi és lelki feltöltődésre. Ehhez pedig elengedhetetlen a megfelelő hálóruha. A Reserved női pizsamái olyan választási lehetőségeket kínálnak, amelyek a kényelem mellett a kifinomultságot is előtérbe helyezik, így az alvás és a pihenés egyaránt stílusos élménnyé válik.

„Sírás az ajtóban, izguló szülők és boldog pillanatok: így segítheted elsős gyermeked zökkenőmentes iskolakezdését”

Lehet, hogy a legkisebb még játszani szeretne, te pedig nem alszol napok óta az iskolakezdés miatt? Nem vagytok egyedül! Az első osztály nemcsak a gyereknek, hanem a szülőnek is hatalmas mérföldkő. Mutatjuk, hogyan segítheted a beilleszkedést, hogy a sírás helyett az öröm legyen az első iskolai élményekből a meghatározó.

Lájkold Facebook-oldalunkat,
nehogy lemaradj a
legfrissebb bejegyzéseinkről!