spot_img

Digitális ismeretterjesztés égen és földön

-

Article Top Ad (AdSense)

 Idén is sok szervezet élt az egyik legnagyobb infokommunikációs szolgáltató által kiírt innovációs pályázat nyújtotta lehetőségekkel. A már tizenegyedik alkalommal meghirdetett Invitech InnoMax-díjon energia- és klímatudatossági oktatási felület, tanulási nehézségekkel küzdő fiatalokat segítő alkalmazás, az iskolai drónprogramozást támogató fejlesztés is a nyertesek közt volt. A pályázat fókuszában a fenntarthatóság, az egészségügy, a köznevelés és a felzárkóztatás állt, de most először helyet kapott benne a digitális oktatással kapcsolatos eszközbeszerzések támogatása is, melynek fontosságára az elmúlt év is rávilágított.

„Nagyon sok értékes, innovatív pályázat érkezett idén is. A társadalmi szervezetek olyan tervekkel jelentkeztek, amelyek valóban a mindennapjainkat érintik, sokak életében jelen lévő kihívásokra kínálnak eredeti megoldásokat. A digitális oktatás különösen népszerű téma volt a pályázók körében, az elmúlt egy évben szinte minden családnak meg kellett birkóznia a tantermen kívüli képzés miatt keletkezett új feladatokkal, szokatlan helyzetekkel. Munkám során is tapasztalom, hogyan értékelődnek fel napról napra a kényelmes, biztonságos és korszerű infokommunikációs megoldások, ezért ezek terjesztése, népszerűsítése közös feladatunk. Azt pedig nagyon jó látni, hogy a társadalmi szervezetek részéről is megvan az igyekezet a modern technológia nyújtotta lehetőségek minél teljesebb kiaknázására. Ezt a hozzáállást érdemes támogatni, és ebben fontos szerepet töltenek be az olyan pályázatok, mint amilyen az Invitech InnoMax-díj” – fogalmazott Solymár Károly Balázs, az Innovációs és Technológiai Minisztérium digitalizációért felelős helyettes államtitkára, a zsűri tagja.

Az idén is az Effekteam Egyesület (korábbi nevén Magyar Adományozói Fórum) szakmai együttműködésével szervezett pályázatra közel hetvenen neveztek, a díj több mint tízéves történetében pedig már közel ezernél jár ez a szám. A Pro Gemmo Alapítvány egy interaktív energia- és klímatudatossági szemléletformálási programmal; az UNICEF Magyar Bizottság Alapítvány a tanulási nehézségekkel küzdő fiatalok számára hasznos információkat nyújtó DisHelps applikációval; a Németh Imre Alapítvány pedig az iskolások számára is hozzáférhető drónprogramozási fejlesztéssel pályázott és nyert anyagi forrást. A pandémiás helyzet generálta eszközpályázat győztese az Anyaoltalmazó Alapítvány lett, ezzel a segítséggel a szervezet a náluk átmenti szállást kereső anyák iskoláskorú gyermekeinek biztosítja az online oktatásban való részvételt. A közönségszavazáson – melyre idén is több ezer szavazat futott be – pedig a Mindenegyüttmegy Egyesület lett a befutó, az ember és a természet jobb kapcsolatát elősegítő tudástárával.

„Az elmúlt egy év pontosan rávilágított arra, hogy a digitalizáció gyakorlatilag mindenhol segíteni tud, ahol fontosnak tartják az előrelépést, legyen szó az üzleti életről vagy a civil szervezetek másokon segíteni akaró tevékenységéről. Az olyan nagyvállalatok életében, mint amilyen az Invitech is, minden nap a fejlődés lehetőségéről szól. Örülünk amikor azt látjuk, hogy ez a szemlélet megjelenik az olyan területeken is, mint az esélyegyenlőség, a fenntarthatóság, az egészségügy vagy az oktatás. A telekommunikációs és informatikai megoldások alkalmazása ezeken a területeken is rengeteget tud segíteni a hatékonyságon, mi ebben szeretnénk támogatást nyújtani a nonprofit szervezeteknek is” – nyilatkozta Marton László, az Invitech vállalati értékesítési vezérigazgató-helyettese, a zsűri tagja.

A pályázatok elbírálásában Solymár Károly Balázs és Marton László mellett részt vett Dr. Molnár Klára, az Effekteam Egyesület igazgatója; Chikán Attila, az ALTEO Group vezérigazgatója; valamint Krisán László, a KAVOSZ Zrt. vezérigazgatója.

Kategória:
 

FRISS CIKKEINK

Éjszakai harmónia: női pizsamák a Reserved kínálatából – kényelem és elegancia találkozása

Az esti rutin minden nő életében különleges szerepet játszik. Ilyenkor lassul le igazán a nap, és ilyenkor fordítunk több figyelmet a testi és lelki feltöltődésre. Ehhez pedig elengedhetetlen a megfelelő hálóruha. A Reserved női pizsamái olyan választási lehetőségeket kínálnak, amelyek a kényelem mellett a kifinomultságot is előtérbe helyezik, így az alvás és a pihenés egyaránt stílusos élménnyé válik.

„Sírás az ajtóban, izguló szülők és boldog pillanatok: így segítheted elsős gyermeked zökkenőmentes iskolakezdését”

Lehet, hogy a legkisebb még játszani szeretne, te pedig nem alszol napok óta az iskolakezdés miatt? Nem vagytok egyedül! Az első osztály nemcsak a gyereknek, hanem a szülőnek is hatalmas mérföldkő. Mutatjuk, hogyan segítheted a beilleszkedést, hogy a sírás helyett az öröm legyen az első iskolai élményekből a meghatározó.

Túlélőcsomag aktív nyári napokra: a sportos bőrápolás titkai

Napfény, szabad levegő, mozgás – a nyári hónapok igazi ajándékot jelentenek a testnek és a léleknek is. Biciklizés a városban, kora reggeli futás, SUP-ozás a vízen vagy jógázás a parkban: bármelyik aktív program mellett döntünk, a bőrünk is elkísér minket. És bizony nem mindegy, hogyan viseli a fokozott igénybevételt. Az UV-sugárzás, a verejtékezés, a szél és a szmog mind stresszt jelentenek a bőr számára, így, ha szeretnénk, hogy sokáig üde és egészséges maradjon, fontos, hogy a szépségrutinunk is lépést tartson a nyári fordulatszámmal.

Lájkold Facebook-oldalunkat,
nehogy lemaradj a
legfrissebb bejegyzéseinkről!