spot_img

Böjte Csaba: Belső vizsgálatot indítottak a gyermekbántalmazások miatt

-

Article Top Ad (AdSense)

Szerdán, június 29-én látott napvilágot a hír, hogy 30 év börtönbüntetést kapott első fokon a dévai Szent Ferenc Alapítvány egyik volt nevelője, aki tíz éven keresztül, 2007 és 2017 között szexuálisan és fizikálisan bántalmazta a rábízott gyermekeket az alapítvány két Hargita megyei bentlakó otthonában.

30 év börtönbüntetést kapott a bántalmazó

Mint az kiderült, a Hargita megyében található, Böjte Csaba által vezetett Dévai Szent Ferenc Alapítvány tusnádfürdői és kászonimpéri otthonban K.Sz. tíz éven keresztül fizikálisan és szexuálisan bántalmazta a rábízott gyerekeket. Az esetről az Azonnali és a Transtelex egyszerre számolt be szerdán, mikor megszületett az ítélet az elkövető ügyében, akit a Csíkszeredai Bíróság első fokon 30 év börtönbüntetésre ítélt. 15 fiú tanúskodott a férfi ellen.

Urbán Erik, a ferences rend erdélyi tartományfőnöke azt mondta az erdélyi római katolikusok portáljának, hogy rendszeresen konzultált az ügyről Böjte Csabával. A rendőrségi kivizsgálás során a nyomozók az állami törvények szerint, majd a bírósági fázisban az ügyvéd rendelkezései szerint jártak el, és alávetették magukat a szükséges eljárásnak.

„Egyetlen, eléggé el nem ítélhető bűnös gaztettei a harminc év minden napjának minden jó cselekedetét, sok ártatlan, önzetlen ember áldozatos munkáját, a felépített védőháló egészét nem teheti semmissé”– mondta Urbán Erik.

Mindent megtesznek azért, hogy többé ne fordulhasson elő

Böjte Csaba is megszólalt az ügy kapcsán és azt mondta: amint tudomást szerezett a visszaélésekről, azonnal a hatóságokhoz fordult. Hozzátette, hogy a gyermekbántalmazásért elítélt munkatársa rendszeresen részt vett képzéseken, és „semmi jele nem volt annak, hogy ilyeneket csinál, de a gyerekeken sem vettünk észre semmit.”

Azt is hozzátette, hogy az eset példa nélküli, és azon vannak, hogy mindez ne fordulhasson elő még egyszer:  „A történtekben nekünk is van felelősségünk, azon vagyunk, hogy ilyesmi ne történhessen meg még egyszer” – idézi őt a Magyar Hang

Éppen ezért belső vizsgálatot indítottak a gyermekbántalmazások miatt.

A román hatóságok nagyon alapos vizsgálatot végeztek az ügyben, és azt mondta a Mandinernek adott interjújában: Ha csak egy kicsit is sárosak lettünk volna, a román hatóságok nekünk is adtak volna egy pár évet! – mondta a ferences szerzetes.

 

Kategória:
 

FRISS CIKKEINK

Éjszakai harmónia: női pizsamák a Reserved kínálatából – kényelem és elegancia találkozása

Az esti rutin minden nő életében különleges szerepet játszik. Ilyenkor lassul le igazán a nap, és ilyenkor fordítunk több figyelmet a testi és lelki feltöltődésre. Ehhez pedig elengedhetetlen a megfelelő hálóruha. A Reserved női pizsamái olyan választási lehetőségeket kínálnak, amelyek a kényelem mellett a kifinomultságot is előtérbe helyezik, így az alvás és a pihenés egyaránt stílusos élménnyé válik.

„Sírás az ajtóban, izguló szülők és boldog pillanatok: így segítheted elsős gyermeked zökkenőmentes iskolakezdését”

Lehet, hogy a legkisebb még játszani szeretne, te pedig nem alszol napok óta az iskolakezdés miatt? Nem vagytok egyedül! Az első osztály nemcsak a gyereknek, hanem a szülőnek is hatalmas mérföldkő. Mutatjuk, hogyan segítheted a beilleszkedést, hogy a sírás helyett az öröm legyen az első iskolai élményekből a meghatározó.

Túlélőcsomag aktív nyári napokra: a sportos bőrápolás titkai

Napfény, szabad levegő, mozgás – a nyári hónapok igazi ajándékot jelentenek a testnek és a léleknek is. Biciklizés a városban, kora reggeli futás, SUP-ozás a vízen vagy jógázás a parkban: bármelyik aktív program mellett döntünk, a bőrünk is elkísér minket. És bizony nem mindegy, hogyan viseli a fokozott igénybevételt. Az UV-sugárzás, a verejtékezés, a szél és a szmog mind stresszt jelentenek a bőr számára, így, ha szeretnénk, hogy sokáig üde és egészséges maradjon, fontos, hogy a szépségrutinunk is lépést tartson a nyári fordulatszámmal.

Lájkold Facebook-oldalunkat,
nehogy lemaradj a
legfrissebb bejegyzéseinkről!