spot_img

Az éltető víz: testi-lelki harmóniánk kulcsa

-

Article Top Ad (AdSense)

Az elmúlt időszak hozta korlátozottabb élethelyzet majd a hirtelen beköszöntő nyári meleg, szorgos hétköznapok és aktív hétvégi programok könnyen kizökkenthetnek belső egyensúlyunkból. Egyvalamit mindenképp érdemes azonban a korábbi, javarészt ingerszegény környezetnek is a javára írnunk: több időnk maradt befelé figyelni, életmódot váltani, vagy jobb szokásokat kialakítani. Ezeket érdemes átgondolnunk és a nyár folyamán is megtartanunk. Ilyen újdonság lehet például az egészségmegőrzésünkben kulcsszerepet játszó, megfelelő hidratálásra való tudatos odafigyelés: erről beszél a NaturAqua megkeresésére Turcsák Katalin, a Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének dietetikusa.

„INNI ÉS INNI!” Ez mindannyiunk napi teendő listáján szerepel valamilyen formában, hiszen a csapból is a hidratáció fontossága folyik, de a nagy rohanásban csak ritkán sikerül maradéktalanul eleget tenni eziránti igényünknek. Pedig a szervezetünk megfelelő hidratáltsága nemcsak az egészségünk megőrzését tekintve fontos, hanem a jó közérzet fenntartásához is szükséges, de a teljesítményünk, vagy akár a stressz-szintünk is múlhat azon, hogy eleget iszunk-e.

 

De miért is fontos ennyire a megfelelő mennyiségű napi folyadékbevitel? Turcsák Katalint, a MDOSZ dietetikusát, okleveles táplálkozástudományi szakembert kérdeztük: „Az emberi test körülbelül 70%-a víz. A víznek többek között szerepe van a vérnyomás és a testhőmérséklet szabályozásában, a salakanyagok kiválasztásában, valamint a sav-bázis egyensúly fenntartásában. A megfelelő hidratálás hozzájárul szerveink optimális működéséhez, ezáltal befolyásolja a fizikai és szellemi teljesítőképességet és az immunrendszer működését. A megfelelő folyadékfogyasztás tehát rendkívül fontos” – magyarázza a víz szervezetünkben betöltött szerepét a szakértő.

Egy 2016/17-es hazai reprezentatív kutatás eredményei szerint már a 11-18 évesek folyadékfogyasztása is elmarad a kívánatostól, sőt, a kor előrehaladtával még csökken is” – folytatja Turcsák Katalin. „Hazai és nemzetközi ajánlások szerint a felnőttek számára javasolt napi folyadékmennyiség nőknél 2 liter/nap, férfiak esetén pedig 2,5 liter/nap, amit részben folyadékfogyasztással, részben megfelelő táplálkozással tudnak fedezni. Az egyéni folyadékszükségletet azonban számos egyéb tényező befolyásolja, mint például az adott személy kora, fizikai aktivitása, egészségi állapota, és a külső hőmérséklet. Kánikulában, illetve intenzív sportolás során – a fokozott izzadás következtében – jelentősen megnő a folyadékszükséglet, ami akár napi plusz 1-2 liter folyadékfogyasztást is indokolhat.”

 

Kor Napi ajánlott folyadékbevitel
1-3 évesek 1,1-1,3 liter
4-8 évesek 1,6 liter
9-13 éves lányok 1,9 liter
9-13 éves fiúk 2,1 liter
14 év fölött – nők 2 liter
14 év fölött – férfiak 2,5 liter

 

Azoknak, akiknek nehézséget jelent figyelni a napi folyadékpótlásra, talán jó hír, hogy a teljes napi folyadékbevitelbe beszámítandó a nap folyamán elfogyasztott összes ital és élelmiszer (pl. zöldségek, gyümölcsök, illetve a belőlük készült préslevek, smoothiek, turmixok, tejes italok, joghurtok, levesek, szószok, mártások, híg főzelékek) víztartalma is. Sőt, amíg az közismert tény, hogy a változatos étrend segíthet, hogy minden szükséges tápanyagból megfelelő mennyiséghez jusson a szervezetünk, azt kevesen tudják, hogy a változatosság elve a folyadékpótlásban is alkalmazható. A kutatási eredmények alátámasztják, hogy aki naponta többféle italt és ételt fogyaszt, az nagyobb valószínűséggel teljesíti a javasolt napi 2-2,5 liter folyadékbevitelt.

Fontos kiemelni, hogy bár fő a változatosság a folyadékbevitelben is, mégis, a javasolt folyadékpótlás alapja továbbra is a víz, és azon belül egy jó alternatíva lehet a természetes ásványvíz, hiszen azzal egyben fontos ásványi sókat is juttatunk a szervezetünkbe. Azért, hogy szívesebben fogyasszunk vizet, érdemes megtalálnunk a számunkra legfinomabb, legjobb összetételű ásványvizet. A zalaszentgróti, 680-690 méter mély forrásból nyert NaturAqua ásványvízben az ásványianyagok – kalcium, magnézium, hidrogén-karbonát és szulfát – harmonikus elegye adja a NaturAqua kellemes, kristálytiszta, bársonyos ízét, kiegyensúlyozottságát.

A dietetikus szerint amellett, hogy a minőségi hidratációra odafigyelünk, érdemes ásványi anyagokat, nyomelemeket tartalmazó ételeket és italokat fogyasztanunk, hogy így hozzájárulhassunk a testi-lelki feltöltődésünkhöz, és megtalálhassuk magunkban a változó körülmények közepette is a harmóniát.

Nézd meg, hogy milyen környezetben található Zalaszentgróton a NaturAqua kút, és tudj meg többet arról, hogy hogyan palackozzák a forrás 14 ezer éves szűrt vizét!

Kategória:
 

FRISS CIKKEINK

Éjszakai harmónia: női pizsamák a Reserved kínálatából – kényelem és elegancia találkozása

Az esti rutin minden nő életében különleges szerepet játszik. Ilyenkor lassul le igazán a nap, és ilyenkor fordítunk több figyelmet a testi és lelki feltöltődésre. Ehhez pedig elengedhetetlen a megfelelő hálóruha. A Reserved női pizsamái olyan választási lehetőségeket kínálnak, amelyek a kényelem mellett a kifinomultságot is előtérbe helyezik, így az alvás és a pihenés egyaránt stílusos élménnyé válik.

„Sírás az ajtóban, izguló szülők és boldog pillanatok: így segítheted elsős gyermeked zökkenőmentes iskolakezdését”

Lehet, hogy a legkisebb még játszani szeretne, te pedig nem alszol napok óta az iskolakezdés miatt? Nem vagytok egyedül! Az első osztály nemcsak a gyereknek, hanem a szülőnek is hatalmas mérföldkő. Mutatjuk, hogyan segítheted a beilleszkedést, hogy a sírás helyett az öröm legyen az első iskolai élményekből a meghatározó.

Túlélőcsomag aktív nyári napokra: a sportos bőrápolás titkai

Napfény, szabad levegő, mozgás – a nyári hónapok igazi ajándékot jelentenek a testnek és a léleknek is. Biciklizés a városban, kora reggeli futás, SUP-ozás a vízen vagy jógázás a parkban: bármelyik aktív program mellett döntünk, a bőrünk is elkísér minket. És bizony nem mindegy, hogyan viseli a fokozott igénybevételt. Az UV-sugárzás, a verejtékezés, a szél és a szmog mind stresszt jelentenek a bőr számára, így, ha szeretnénk, hogy sokáig üde és egészséges maradjon, fontos, hogy a szépségrutinunk is lépést tartson a nyári fordulatszámmal.

Lájkold Facebook-oldalunkat,
nehogy lemaradj a
legfrissebb bejegyzéseinkről!