spot_img

Az életmód is előidézheti a daganatképződést

-

Article Top Ad (AdSense)

Az első rákellenes világkongresszust 2000. februárjában tartották Párizsban, ahol történelmi dokumentumot írtak alá, mely világméretű összefogásra szólít fel a daganatos betegségek ellen. Ennek emlékére február 4-ét a rákellenes küzdelem világnapjává nyilvánították, melynek üzenete: a rák elleni küzdelem nemcsak orvosi feladat, hanem a társadalom közös ügye is.

Dr. Csomai Zita, orvos-természetgyógyász és Nagy Nelly, a My Food Protocol startup alapítója, élelmiszer-analitikus és adattudós a daganatos megbetegedések okait, megelőzésének lehetőségeit, kezelését részletezi az alábbiakban.

Magyarországon a rosszindulatú daganatos megbetegedések számítanak az egyik leggyakoribb, vezető halálozási oknak. Hazánkban évente átlagosan 76 ezer rákos beteget diagnosztizálnak az elmúlt évek adatai alapján, mely 32–33 ezer halálos áldozatot követel évente. Világviszonylatban a rák szintén vezető egészségügyi probléma, különböző korú és nemű egyének millióit érinti. A rosszindulatú daganatos megbetegedések előfordulási aránya világszerte a 2020-as évtől kiindulva 20 millió új esetről 2040-re előzetes számítások szerint várhatóan több mint évi 30 millió új esetre nő. Ezek a számadatok arra is rámutatnak, hogy mind a prevenció, mind az orvoslás terén bőven van tennivaló.

fotó: freepik

– Könnyű a genetikát okolni a betegségért, de a legfrissebb kutatások ma azt mutatják, hogy a genetika a daganatos betegségek körülbelül 5-10%-ért felelős. 95-90%-ban az életmódbeli tényezők határozzák meg, hogy mekkora valószínűséggel lesz valaki daganatos beteg. A rákot tehát egy abnormális gén is okozhatja, amelyet nemzedékről nemzedékre adnak át egymásnak a családtagok. Ezeket a rákos megbetegedéseket nevezik öröklött vagy genetikai rák szindrómának. Valójában azonban az abnormális gén öröklődik, amely rákhoz vezethet, nem pedig maga a rák, mint betegség – kezdte Dr. Csomai Zita, orvos-természetgyógyász.

A rák kialakulásában szerepet játszó gének főbb típusai:

  • Onkogének
  • Tumor szupresszor gének
  • DNS-javító gének

Az orvos-természetgyógyász részletezte, hogy a rák kialakulása több sejten belüli ilyen típusú gén változásának eredménye. Az onkogének és a tumor szupresszor gének esetében elmondható, hogy a géneket érintő legtöbb változás az ember élete során keletkezik, nem pedig öröklődik. A DNS-javító gének példái közé tartoznak a BRCA1 és BRCA2 gének. Azok az emberek, akik e gének egyikében patogén variánst (mutációt) örököltek, nagyobb kockázatot hordoznak mell- és petefészekrák kialakulására. Ugyanakkor ezen gének esetén, olyan emberek daganatsejtjeiben is elváltozások figyelhetők meg, akik nem örökölték e mutációk egyikét sem.

fotó: freepik

– Holisztikus szemléletben a testi, fizikai okok mellett a lelki és energetikai tényezők is rendkívül hangsúlyosak. Egyik sem működik a másik nélkül kiegyensúlyozottan. A WHO egészség-meghatározása a biológiai alapokon nyugvó betegség és egészség fogalmi megformálása mellett nem véletlenül tartalmaz olyan kifejezéseket is, mint: lelki, mentális, érzelmi, és szociális egészség vagy belső béke. A daganatos betegségek multifaktoriálisak, ami azt jelenti, hogy nincs egyetlen ok, ami „A” kiváltó tényező volna, hanem mindig több faktor együttesen felelős a betegség kialakulásáért.

– Ezek közül fizikai szinten kiemelendő az egyéni igényeket figyelembe vevő személyre szabott táplálkozás, a megfelelő mennyiségű és minőségű tápanyagok, vitaminok és az ásványi anyagok bevitele, a kellő testmozgás megléte. Ugyanilyen fontos, hogy szervezetünkben ne halmozódjon fel temérdek méreganyag, nehézfém és egyéb vegyi anyag, ami károsítja a sejtfunkciókat. Egyre világosabbá válik, hogy az életmód és a környezeti tényezők hogyan vezetnek daganatképződéshez. Mindazonáltal az e tényezők által okozott tumorgenezis egyik fő tényezője a krónikus gyulladás. Bár az akut gyulladás terápiás potenciállal rendelkezik, a krónikus gyulladás alacsony szintű gyulladás, például gyulladás keltő ételek rendszeres fogyasztása, amely hosszú ideig fennállhat, és végül krónikus betegségeket, köztük rákot is okozhat – mondta Nagy Nelly, a My Food Protocol startup megalkotója.

fotó: freepik

– Ma már tudjuk, hogy a daganatok hátterében krónikus vírusfertőzések vagy reaktivációk, nem optimális vitamin- és ásványi anyag ellátottság és méreganyag felhalmozódások is állnak. Ha mindezekhez tartós külső és belső stressz-helyzetek adódnak együttesen oda vezetnek, hogy egy sejtburjánzásból daganat lesz, amit már nem tud az immunrendszer fékezni. A kimerült immunrendszer és a természetes ölősejtek (NK vagy natural killer sejtek) már nem fogják felismerni a daganatos sejteket, nem fognak ellene küzdeni. Az orvosi vizsgálatok, mind a labor, mind a képalkotó vizsgálatok nagyon fontosak, de a megelőzésben, a kiegészítő kezelésekben, a tartós felépülésben elengedhetetlen az életmód megváltoztatása, a beteg együttműködése, a felelősség vállalása – hangsúlyozta az orvos-természetgyógyász.

Ebben támogató segítséget nyújthat Dr. Csomai Zita, orvos-természetgyógyász „Daganatos betegségek gyógyítása – Diagnózistól a gyógyulásig” című hiánypótló könyve, melyben a megelőzés, a kiegészítő kezelések, a tünetek, mellékhatások csökkentése és a rehabilitációs módszerek is szerepet kapnak. Ennek remek kiegészítője a doktornő által kidolgozott „Gyógyulj meg a rákból!” – 15 hetes program.

fotó: freepik

– Mindezek mellett hamarosan elérhetővé válik a My Food Protocol applikáció is, amely áthidaló és komplex megoldásokat kínál felhasználóinak, azaz pácienseknek és szakembereknek egyaránt. Az étrendtervezésen túl vállalja az edukatív szerepet, írásos és videó alapú oktató anyagok keretén belül. Igény szerint összekapcsolja felületén a pácienst terapeutájával, így a valós idejű étrendi monitorozás és utánkövetési lehetőség egyénre szabottságot biztosít a hatékonyabb gyógyulás vagy állapotjavulás érdekében. Hiszen a megfelelően egyénre szabott étrend jelentős egészségügyi előnyökkel járhat a rák megelőzésében és kezelésében azáltal, hogy elnyomja azokat a gyulladásos folyamatokat, amelyek átalakuláshoz, hiperproliferációhoz és karcinogenezis beindításához vezetnek – részletezte Nagy Nelly.

További információ:

https://www.drcsomaizita.hu/

http://www.myfoodprotocol.com/

Ma van a Rákellenes világnap

Életmenő ötlet abbahagyni

Kategória:
 

FRISS CIKKEINK

Hogyan válasszunk táskát a stílusunkhoz?

A divat folyamatosan változik, de az igény a minőségre és az esztétikumra örök, éppen ezért sokan keresik azt a darabot, amely hosszú távon elkíséri őket a mindennapok során. Amikor a tökéletes kiegészítőt keressük, gyakran felmerül, hogy egy divatos táska a CCC internetes áruházban vagy a fizikai üzletek polcain lehet a megoldás a reggeli öltözködési dilemmákra. A választás során azonban nemcsak az aktuális trendeket, hanem saját testalkatunkat, életmódunkat és meglévő ruhatárunk színvilágát is figyelembe kell vennünk a harmónia megteremtése érdekében.

Éjszakai harmónia: női pizsamák a Reserved kínálatából – kényelem és elegancia találkozása

Az esti rutin minden nő életében különleges szerepet játszik. Ilyenkor lassul le igazán a nap, és ilyenkor fordítunk több figyelmet a testi és lelki feltöltődésre. Ehhez pedig elengedhetetlen a megfelelő hálóruha. A Reserved női pizsamái olyan választási lehetőségeket kínálnak, amelyek a kényelem mellett a kifinomultságot is előtérbe helyezik, így az alvás és a pihenés egyaránt stílusos élménnyé válik.

„Sírás az ajtóban, izguló szülők és boldog pillanatok: így segítheted elsős gyermeked zökkenőmentes iskolakezdését”

Lehet, hogy a legkisebb még játszani szeretne, te pedig nem alszol napok óta az iskolakezdés miatt? Nem vagytok egyedül! Az első osztály nemcsak a gyereknek, hanem a szülőnek is hatalmas mérföldkő. Mutatjuk, hogyan segítheted a beilleszkedést, hogy a sírás helyett az öröm legyen az első iskolai élményekből a meghatározó.

Lájkold Facebook-oldalunkat,
nehogy lemaradj a
legfrissebb bejegyzéseinkről!