spot_imgspot_img
spot_img

Ma van a Rákellenes világnap

-

Article Top Ad (AdSense)

Vajon él olyan ember a Földön, akinek élete során nem kellett szembenéznie valamilyen formában a rák borzalmaival?

Világszerte évente 10 millió ember veszíti életét daganatos megbetegedés következtében, amely meghaladja a HIV/AIDS, a malária és a tuberkulózis halálos áldozatainak számát együttvéve. Ez a megdöbbentő adat pedig folyamatosan növekszik, szakértők előrejelzései szerint 2030-ra eléri a 13 milliót. A Nemzetközi Rákellenes Unió (UICC) által 2000-ben életre hívott Rákellenes Világnap egy globális kezdeményezés, amely célja a világméretű figyelemfelhívás, az oktatás javítása, valamint a személyes, kollektív és kormányzati cselekvés ösztönzése révén egy olyan világ születésének támogatása, ahol a rákszűrések, az életmentő rákkezelések és a szükséges orvosi ellátás mindenki számára egyenlően elérhető lakóhelytől és társadalmi osztálytól függetlenül.[1] Büszkén áll ezen törekvések mellé az AVON is február 4-én, csak úgy, mint az év minden napján már hosszú idő óta.

Magyarországon is jelentős a rosszindulatú daganattal kezelt betegek száma, a rákregiszter adatai alapján 2020-ban 66 372 új rákos megbetegedést regisztráltak hazánkban[2], amelynek jelentős része, 11,4%-a nők körében kialakult mellrákos megbetegedés volt (7565 fő). Az emlőrák világszerte és hazánkban is egyaránt a nők körében leggyakrabban előforduló daganatos megbetegedés, amely 6 daganatos halálesetből 1-et tesz ki, és több európai nő életét követeli, mint bármely más rák, holott az időben felismert emlődaganat jó eséllyel gyógyítható.[3] A nők vállalataként ismert szépségmárka, az AVON éppen ezért választotta küldetésének, hogy világszerte minél több nő figyelmét felhívja erre a súlyos betegségre és arra, hogy a rosszindulatú emlődaganat kialakulása nem megelőzhető, de a szűrővizsgálatokon való részvétellel és rendszeres emlőönvizsgálattal időben kiszűrhető.

fotó: freepik

Az AVON-nal évek óta dolgozunk azért, hogy minél több nő figyelmét felhívjuk a betegségre, a szűrővizsgálatok fontosságára és az emlőönvizsgálat helyes elvégzésének módjára, azonban 2020-as kutatásunkból kiderült, hogy a magyar nők 26%-a még mindig nem tudja milyen jelek utalhatnak emlődaganatra, és hogyan kell az önvizsgálatot elvégezni. Éppen ezért küzdünk minden évben egyre nagyobb és nagyobb odaadással célunkért, figyelemfelhívó kampányokat valósítunk meg, hatalmas összegeket adományozunk kórházak számára és igyekszünk a lehető legtöbb módon támogatni országszerte a fiatal nők egészségnevelésében résztvevő szakemberek munkáját. A tavalyi évben a vállalat közel 29 millió Ft-ot fordított erre a nemes célra, a mellrák elleni küzdelemre” – nyilatkozta Busi Andrea az AVON CSR specialistája.

Az egészségügyi szakemberek támogatására rendezte meg a vállalat az Emlőrák Gyógyításáért Alapítvánnyal karöltve, 2022-ben már ötödik alkalommal a „Mellünk Egészségéért” Programsorozatot, melynek keretein belül országszerte három helyszínen vehettek részt ingyenes képzésen az érdeklődő egészségügyi dolgozók és egészségnevelők. A Nyíregyházán, Egerben és Székesfehérváron megrendezett akkreditált képzéseken összesen 360 védőnő, háziorvosi asszisztens, egészségügyi szakdolgozó és egészségnevelő vett részt, hogy az emlőrákkal kapcsolatos tudásukat bővítsék és hasznos elméleti ismereteket kapjanak, amelyeket alkalmazni tudnak mindennapi munkájuk során és segítségükkel hatékonyabban hívhatják fel a nők és fiatal lányok figyelmét a mell helyes önvizsgálatára, a mammográfiai szűrések fontosságára és az emlőrák veszélyeire.

Az egészségügyi szakdolgozók munkáját az elméleti tudáson túl, gyakorlati eszközökkel is segítette idén a vállalat. Az AVON első alkalommal hirdette meg mell mulázs pályázatát, amely keretein belül országszerte 20 db egyes mell mulázst juttatott el területi védőnők, iskolavédőnők, egészség fejlesztési irodák, alapítványok és oktatási intézmények számára. Az 1,4 millió Ft értékű hozzájárulással közel 100 egészségnevelő munkáját támogatta a vállalat, hogy még eredményesebben adhassák át a mellrákkal és az önvizsgálattal kapcsolatos információkat a nők számára.

„A rosszindulatú daganatok minden fajtája hatalmas nehézségeket okoz a betegek és összes hozzátartozójuk számára is. A legtöbb daganatos megbetegedés kialakulását nem tudjuk biztos eszközökkel megakadályozni, de nagyon fontos, hogy minél korábban értesülünk róluk, annál nagyobb eséllyel tudjuk leküzdeni őket. Éppen ezért rendkívül jelentős, hogy ismerjük testünket, figyeljünk oda jelzéseire és rendszeresen vegyünk részt egészségügyi szűrővizsgálatokon” – tette hozzá Busi Andrea.

Az AVON Önfigyelem napja weboldalán minden hasznos információt megtalálhatunk a mellrákkal kapcsolatban és egy animációs film segítségével az emlőönvizsgálat lépéseit is elsajátíthatjuk. (https://avononline.avon.hu/az-onfigyelem-napja)

AVON a mellrák ellen

Az AVON kiemelt hangsúlyt fektet az emlőrák elleni küzdelem támogatására, kórházaknak pénzadományt nyújt, a Mellünk Egészségéért konferenciasorozatot támogatja az Emlőrák Gyógyításáért Alapítvány közreműködésével és figyelemfelhívó kampányokat szervez. Mindezeket Vásárlói és Tanácsadói közösségének támogatásával tudja megvalósítani, hiszen a katalógusban szereplő adománygyűjtő termékek teljes hasznát, illetve minden eladott terméke után 1 Ft-ot a mellrák elleni küzdelemre és a kapcsolati erőszak elleni harcra fordít.

Az Avon adománygyűjtő termékeiről a következő linken tájékozódhatunk: https://avononline.avon.hu/539/adomanygyujto-termek

[1] https://www.worldcancerday.org/

[2] https://www.ksh.hu/stadat_files/ege/hu/ege0025.html

[3] https://www.europadonna.org/breast-cancer/

Életmenő ötlet abbahagyni

Az RSV vált a vezető légúti fertőzéssé 

Kategória:
 

FRISS CIKKEINK

Lájkold Facebook-oldalunkat,
nehogy lemaradj a
legfrissebb bejegyzéseinkről!