spot_img

Néha szavakra, néha tettekre van szükség

-

Article Top Ad (AdSense)

Művészlelkekként, de leginkább újságírókként legnagyobb fegyverünk a tollunk. Informálunk, szórakoztatunk és elgondolkodtatunk. Aprócska jóságcseppeket csepegtetünk a zűrös világ tengerébe. Néha azonban egy cseppnél többre van szükség, ezért adománygyűjtő akcióba lendültünk.

Adománygyűjtés

Aki követ minket, tudhatja, hogy mennyire fontosak nekünk a szociális témák, a valamiért hátrányt szenvedő csoportok képviselete, a figyelemfelhívás – saját eszközünk – a médián keresztül. Karácsony közeledtével azonban úgy éreztük, ennél többet is tehetnénk. Új, fiatal kolléganőnk ötlete, – miszerint adományozzunk közösen – amelyet halkan bedobott a szerkesztőségi értekezleten, azonnal értő fülekre, tenni akaró kezekre talált. És néhány hét múlva már gyűltek a szerkesztőségben az ajándékok, csomagoltuk a
dobozokat. Az akcióhoz a BCOOL Médiaiskola hallgatói is örömmel csatlakoztak.

Az őszinte szeretet, a támogatás, az ölelés és a csókok nem kerülnek egy fillérbe sem, viszont nélkülük értéktelen a világ. Sokszor hallottuk már azt is, hogy a pénz nem minden, azonban olyan világban élünk, amiben mindenkinek élhető körülményeket, a feje fölé tetőt, mindennap tápláló ételt kellene biztosítani, ami pénzbe kerül. Sajnos ezek a számunkra alapvető dolgok még mindig luxusnak számítanak bizonyos térségeken, bizonyos otthonokban.

Kép: magyar falu_24.hu

Akció

Mi a BCOOL Magazinnál egyénenként és csapatként is szerencsésnek mondhatjuk magunkat. Minden szerkesztőségi megbeszélés után hazatérünk szerető családunkhoz a finom ételekkel teli, meleg otthonunkba, emellett abban a tudatban hajtjuk álomra a fejünket, hogy lelkünket és olvasóinkat egyaránt gazdagítjuk írásainkkal. Olyan gondolatokkal játszhatunk, olyan elképesztő eseményekről tudósíthatunk, amelyeket csak azok élhetnek meg, akiknek nincs félnivalójuk a hétköznapokban. Természetesen a mi környezetünkben is adódnak komoly nehézségek, de még ezzel együtt is annyi jóság, kedvesség és hasznos tárgy gyűlt nálunk össze, hogy ideje továbbadnunk olyanoknak, akiknek a hétköznapok kényelme nem adatik meg.

Legtöbb esetben a kezünkben varázslatos erőre kapó tollat vagy a modern világban egyre többször inkább a billentyűzetet használjuk erre, de ezúttal ennél nagyobb lépésre szántuk el magunkat. Annak érdekében, hogy aktív résztvevői legyünk a társadalomnak, akcióba lendültünk.

Kép: A BCOOL csapata

Nagy csomag

Az ország legelmaradottabb, rászoruló kistelepüléseit támogató szervezettel, az Adománytaxival léptünk kapcsolatba. Budapestről szinte bármelyik irányba elindulva beleütközhetünk egy-egy ilyen településbe, de a legtöbb hátrányos helyzetű családdal északkeleten találkozhatunk. Olyanokhoz juttatnak el adományokat, akik a létminimum alatt élnek, az elavultság miatt már veszélyesnek mondható, gyakran egyetlenegy szobás házban, fűtés és vezetékes víz nélkül.

Tisztítószerektől kezdve füzeteken át meleg ruhákig minden tőlünk telhető adományt gondosan becsomagoltunk. Abban a reményben álltunk a hasznosabbnál hasznosabb dolgokból álló, óriási kupacokkal teli asztal fölött, hogy mindez a megfelelő otthonokba kerül, hogy legalább eggyel kevesebb teherrel kell majd megbirkózniuk a családoknak.

Az autó, amelybe elhelyeztük a tárgyaktól és a jóakarattól nehéz dobozokat, majdnem kipukkadt, de szerencsére biztos kezekbe kerültek az adományok, és eljutottak a legmegfelelőbb helyekre. De nem dőltünk hátra! Írásainkkal továbbra is folyamatosan igyekszünk jó irányba terelni a világot, emellett nyitott szemmel járunk. A BCOOL Magazin Akciócsoport ott csap le, ahol szükség van rá!

Kép: BCOOL
 

FRISS CIKKEINK

Éjszakai harmónia: női pizsamák a Reserved kínálatából – kényelem és elegancia találkozása

Az esti rutin minden nő életében különleges szerepet játszik. Ilyenkor lassul le igazán a nap, és ilyenkor fordítunk több figyelmet a testi és lelki feltöltődésre. Ehhez pedig elengedhetetlen a megfelelő hálóruha. A Reserved női pizsamái olyan választási lehetőségeket kínálnak, amelyek a kényelem mellett a kifinomultságot is előtérbe helyezik, így az alvás és a pihenés egyaránt stílusos élménnyé válik.

„Sírás az ajtóban, izguló szülők és boldog pillanatok: így segítheted elsős gyermeked zökkenőmentes iskolakezdését”

Lehet, hogy a legkisebb még játszani szeretne, te pedig nem alszol napok óta az iskolakezdés miatt? Nem vagytok egyedül! Az első osztály nemcsak a gyereknek, hanem a szülőnek is hatalmas mérföldkő. Mutatjuk, hogyan segítheted a beilleszkedést, hogy a sírás helyett az öröm legyen az első iskolai élményekből a meghatározó.

Túlélőcsomag aktív nyári napokra: a sportos bőrápolás titkai

Napfény, szabad levegő, mozgás – a nyári hónapok igazi ajándékot jelentenek a testnek és a léleknek is. Biciklizés a városban, kora reggeli futás, SUP-ozás a vízen vagy jógázás a parkban: bármelyik aktív program mellett döntünk, a bőrünk is elkísér minket. És bizony nem mindegy, hogyan viseli a fokozott igénybevételt. Az UV-sugárzás, a verejtékezés, a szél és a szmog mind stresszt jelentenek a bőr számára, így, ha szeretnénk, hogy sokáig üde és egészséges maradjon, fontos, hogy a szépségrutinunk is lépést tartson a nyári fordulatszámmal.

Lájkold Facebook-oldalunkat,
nehogy lemaradj a
legfrissebb bejegyzéseinkről!