spot_img

A svédek szerint ez a legfenntarthatóbb márka

-

Article Top Ad (AdSense)

Svédországban 2023-ban 1 600 márka közül a fogyasztók már negyedik alkalommal választották az outdoor céget a „ruházat- és divatmárkák” kategória legjobbjának. Ezzel pedig elnyerte az iparág legfenntarthatóbb vállalata címet Európa legnagyobb fenntarthatósági felmérése, a Sustainable Brand Index™ alapján.

„A meghatározó outdoor márkák ma már nem maradhatnak fent szilárd fenntarthatósági törekvések nélkül. Örömmel tölt el minket, hogy a Fjällräven ez irányú tevékenységét a fogyasztók látják és értékelik. Büszkék vagyunk arra, hogy a Fenix Outdoor cégcsoporton belül nem a Fjällräven az egyetlen márka, amely kategóriája élén végzett, hiszen a Naturkompaniet1 is első lett. Munkánkat a kezdetektől fogva a természet iránti felelősségteljes hozzáállás vezérelte, így ez a két elismerés mérhetetlenül fontos számunkra” – mondta Martin Nordin, a Fenix Outdoor ügyvezető elnöke.

Fotó: Fjällräven

A Fjällräven évek óta élen jár a környezeti hatások minimalizálásában, részben az egyik leginkább alábecsült, mégis legfontosabb fenntarthatósági jellemző, a termékek élettartamának további növelése révén. A svéd outdoor márka nagy hangsúlyt fektet arra, hogy az általa tervezett ruhák és felszerelések időtállóak, tartósak és könnyen javíthatóak legyenek. Emellett az anyaghasználat terén is a fenntarthatóság játssza a legnagyobb szerepet: a Fjällräven az újrahasznosított, organikus és megújuló alapanyagokat részesíti előnyben.

Fotó: Fjällräven

2011-re kifejlesztették az első olyan vízhatlan anyagot – az Eco Shell-t -, amely teljesen mentes a környezetre káros anyagok felhasználásától, 2015 óta pedig minden terméke, a ruháktól a hátizsákokon át egészen a sátrakig fluorkarbon-mentes impregnálással készül.

A Fjällräven az állatvédelemre a termékek előállításánál is kiemelt figyelmet fordít. 2014-ben indította el a Down Promise, vagyis pehelyfogadalom elnevezésű programját, amelynek értelmében minden termékükhöz kizárólag etikus forrásból származó, teljes mértékben nyomon követhető pelyhet használnak. 2015-ben pedig a gyapjú visszakövethetősége valósult meg a ZQ Woollal kialakított együttműködés révén.

Fotó: Fjällräven

A fenntarthatóság fontos eleme a tudatos újrahasznosítás is, amelyre kitűnő példa a Samlaren kapszulakollekció. Az így megalkotott egyedi termékek csak és kizárólag a gyártás során hátramaradt szövetanyagok felhasználásával készültek. A következő Samlaren kollekció április 18-ától válik elérhetővé.

Új tavaszi-nyári kollekció

Kategória:
 

FRISS CIKKEINK

Hogyan válasszunk táskát a stílusunkhoz?

A divat folyamatosan változik, de az igény a minőségre és az esztétikumra örök, éppen ezért sokan keresik azt a darabot, amely hosszú távon elkíséri őket a mindennapok során. Amikor a tökéletes kiegészítőt keressük, gyakran felmerül, hogy egy divatos táska a CCC internetes áruházban vagy a fizikai üzletek polcain lehet a megoldás a reggeli öltözködési dilemmákra. A választás során azonban nemcsak az aktuális trendeket, hanem saját testalkatunkat, életmódunkat és meglévő ruhatárunk színvilágát is figyelembe kell vennünk a harmónia megteremtése érdekében.

Éjszakai harmónia: női pizsamák a Reserved kínálatából – kényelem és elegancia találkozása

Az esti rutin minden nő életében különleges szerepet játszik. Ilyenkor lassul le igazán a nap, és ilyenkor fordítunk több figyelmet a testi és lelki feltöltődésre. Ehhez pedig elengedhetetlen a megfelelő hálóruha. A Reserved női pizsamái olyan választási lehetőségeket kínálnak, amelyek a kényelem mellett a kifinomultságot is előtérbe helyezik, így az alvás és a pihenés egyaránt stílusos élménnyé válik.

„Sírás az ajtóban, izguló szülők és boldog pillanatok: így segítheted elsős gyermeked zökkenőmentes iskolakezdését”

Lehet, hogy a legkisebb még játszani szeretne, te pedig nem alszol napok óta az iskolakezdés miatt? Nem vagytok egyedül! Az első osztály nemcsak a gyereknek, hanem a szülőnek is hatalmas mérföldkő. Mutatjuk, hogyan segítheted a beilleszkedést, hogy a sírás helyett az öröm legyen az első iskolai élményekből a meghatározó.

Lájkold Facebook-oldalunkat,
nehogy lemaradj a
legfrissebb bejegyzéseinkről!