spot_img

A strandokra menekülnek a magyarok?

-

Article Top Ad (AdSense)

Mindenhol jó, de a legjobb a vízparton – már ha ilyen meleg van. Egyetértenek ezzel hazánk országjárói is, ugyanis az utóbbi időben számottevő növekedés figyelhető meg a magyarországi fürdő élménypontok látogatottságában. A „magyar tenger” mellett Görögország és Horvátország partjai a legtöbbet említett turisztikai célpontok az utazási tervekben és a közösségi média csevegésekben – derült ki a Lounge Group eheti elemzéséből.

Gyakorlatilag még három kivehető munkahéttel, vagyis átlagosan még 15 szabadnappal rendelkezik a felnőtt lakosság, melyet potenciálisan utazásra fordíthat – és fordít is. Az augusztusra megérkezett jó idő és a biztonságosabb hazai vakációzás az aktív szabadidős tevékenységeket, illetve a város- és gyógyfürdő látogatásokat tették a korábbinál is népszerűbbé. A válaszadók 62%-a tervezi felhasználni szabadnapjait belföldi utazásra, kikapcsolódásra.

Az ember strandra jár, mert …

A hétvégi programokkal, strandolással, nyaralással kapcsolatos említések határozták meg a hét top beszédtémáit, ami abból is jól látszik, hogy a fürdő élménypontok érdeklődési említésszámai megnövekedtek az interneten. Kiemelkedő volt az érdeklődés a debreceni Aquaticum Mediterrán Élményfürdő, a budapesti Gellért Fürdő és a Miskolctapolcai Termál- és Barlangfürdő iránt.

Élmények a Balaton körül

A Balaton továbbra is a legkedveltebb nyaralási úti cél hazánkban, amit a tó körüli színes programlehetőségek tesznek még vonzóbbá. A térségen belül Keszthelyről és Tihanyról esett a legtöbb szó, míg a Tiszta-tó strandját az abádszalóki vízisport és szálláslehetőségek kapcsán említették. A Balaton táján megrendezett nyári fesztiválok – mint például a siófoki Bor- és Fröccsfesztivál vagy a Balatonalmádi Gasztro Fesztivál – szintén népszerűek, emellett pedig jó néhányan kapcsolódnak ki a Balaton körüli kerékpár– és SUP túrákon is.

balatoni vitorláshajó
Fotó: Pixabay

A legjobb itthon

Külhoni desztinációk helyett sokan keresik fel hazánk különböző turisztikai látványosságait. A városokban lakók, a gazdaságilag aktívak, a háztartásbeliek és a kedvező anyagi helyzetűek az átlagnál nagyobb arányban említették, hogy azért nem terveznek külföldi utazást tenni, mert a belföldi úti célokat preferálják inkább.

 

FRISS CIKKEINK

Hogyan válasszunk táskát a stílusunkhoz?

A divat folyamatosan változik, de az igény a minőségre és az esztétikumra örök, éppen ezért sokan keresik azt a darabot, amely hosszú távon elkíséri őket a mindennapok során. Amikor a tökéletes kiegészítőt keressük, gyakran felmerül, hogy egy divatos táska a CCC internetes áruházban vagy a fizikai üzletek polcain lehet a megoldás a reggeli öltözködési dilemmákra. A választás során azonban nemcsak az aktuális trendeket, hanem saját testalkatunkat, életmódunkat és meglévő ruhatárunk színvilágát is figyelembe kell vennünk a harmónia megteremtése érdekében.

Éjszakai harmónia: női pizsamák a Reserved kínálatából – kényelem és elegancia találkozása

Az esti rutin minden nő életében különleges szerepet játszik. Ilyenkor lassul le igazán a nap, és ilyenkor fordítunk több figyelmet a testi és lelki feltöltődésre. Ehhez pedig elengedhetetlen a megfelelő hálóruha. A Reserved női pizsamái olyan választási lehetőségeket kínálnak, amelyek a kényelem mellett a kifinomultságot is előtérbe helyezik, így az alvás és a pihenés egyaránt stílusos élménnyé válik.

„Sírás az ajtóban, izguló szülők és boldog pillanatok: így segítheted elsős gyermeked zökkenőmentes iskolakezdését”

Lehet, hogy a legkisebb még játszani szeretne, te pedig nem alszol napok óta az iskolakezdés miatt? Nem vagytok egyedül! Az első osztály nemcsak a gyereknek, hanem a szülőnek is hatalmas mérföldkő. Mutatjuk, hogyan segítheted a beilleszkedést, hogy a sírás helyett az öröm legyen az első iskolai élményekből a meghatározó.

Lájkold Facebook-oldalunkat,
nehogy lemaradj a
legfrissebb bejegyzéseinkről!