spot_img

A 10 legjobb magyar film a franciák szerint

-

Article Top Ad (AdSense)

A közelgő Cannes-i Filmfesztivál most Franciaország felé fordítja a világ figyelmét.

Ez adta az ötletet a Magyar Filmadatbázisnak, hogy összeállítsa, melyek jelenleg a legjobbnak tartott magyar – illetve magyar rendező által készített – filmek a franciák szerint. Az Allocine online filmadatbázis adatai alapján készült TOP10 nem hagy kétséget, hogy a franciák kedvence Tarr Béla, akitől négy alkotás is szerepel. A lista legfrissebb darabja a Pieces of a Woman, a franciák által nagyra tartott, legfiatalabb magyar filmes pedig Schwechtje Mihály.

 

A mafab.hu francia „testvéroldala”, az allocine.fr filmadatbázis adatai alapján készítette el a Franciaországban legkedveltebb magyar filmek TOP10-es listáját, mely számos meglepetést hozott.

1. Sátántangó

Tarr Béla Krasznahorkai László azonos című regénye alapján 1994-ben bemutatott alkotása az életmű csúcspontja, kultfilmmé vált szerte a világon. A hétórás film ugyanazokat a történéseket más-más szemszögből láttatja. Susan Sontag szerint „ellenállhatatlan és elbűvölő a hét óra minden egyes perce. Szívesen megnézném évente egyszer a hátralevő életemben.”

Filmrészlet:

2. Werckmeister harmóniák

Tarr Béla 2000-ben készült drámája szintén egy Krasznahorkai regény adaptációja, melyben Tarr egy világállapotot filmez le, Szilágyi Ákos esztéta szavaival: „a reménytelenség taposómalmát, amelyben a katasztrófa nem az, ami bekövetkezett vagy bekövetkezhet, hanem az, ami egyfolytában tart”.

Filmrészlet:

3. Kárhozat

Tarr Béla 1986-ban, szintén Krasznahorkai alapján készült alkotásában a történet helyett csak az idő ragadható meg, de az sem múlásában, hanem körkörösségében. Itt hangzik el az a mondat a főszereplő szájából, ami a rendező teljes pályaívét összefoglalja: „A történetek mindig a leépülés történetei.”

Előzetes:

 4. Fehér tenyér

Hajdu Szabolcs 2006-ban készült filmjében a fiatal tornász visszaemlékezései mentén az elnyomás és a lázadás összefüggéseit, a kádárista múlt jelenre gyakorolt hatásait, az újrakezdés és megváltás lehetőségeit kutatja.

Filmrészlet:

5. Redl Ezredes

Érdekes módon nem a Mephisto, hanem Szabó István következő alkotása nyerte el a franciák elismerését. A Cannes-ban a zsűri díját kapott, a legjobb film BAFTA díját elnyert, Golden Globe és Oscar jelölt filmben Szabó a hatalom megszerzéséért és megtartásáért saját magát korrumpáló egyén dilemmáját árnyalta tovább.

Előzetes:

 6. Pieces of a Woman

Mundruczó Kornél kanadai-magyar-amerikai koprodukcióban készült, megrázó erejű drámája egy tragikusan végződő otthonszülés után egy, a gyászában a férjétől és a családjától teljesen elszigetelődő nő érzelmi útján vezeti végig a nézőt. Alakításáért Vanessa Kirby 2021-ben Oscar, BAFTA és Golden Globe-jelölést is kapott.

Előzetes:

 7. Tiszta szívvel

Örömteli, hogy Till Attila 2015-ben készült kiváló akció-vígjátéka is felkerült a listára. A filmben két mozgássérült fiatal közeli barátságot köt egy vagány kerekesszékes bérgyilkossal. A fordulatos sztori közben átélhetjük, hogyan bocsát meg az apjának egy elhagyott fiú.

Előzetes:

8. Remélem legközelebb sikerül meghalnod:)

A franciák jó ízléséről árulkodik, hogy felfedezték maguknak Schwechtje Mihály 2018-as alkotását, az első magyar tini thrillert, mely egy online zaklatásba forduló szerelem pattanásig feszült története.

Előzetes:

9. Sorstalanság

Kertész Imre Nobel-díjas regényének filmes adaptációját Koltai Lajos rendezte 2005-ben. A film az akkori legnagyobb költségvetésű magyar produkciónak számított és hatalmas közönségsikerré vált: félmillió néző váltott jegyet.

Filmrészlet:

 

10. Szabadgyalog

Tarr Béla 1981-es filmjében a kivételes zenei tehetséggel rendelkező András családi háttér, iskolázottság és anyagi biztonság híján ösztönösen keresi az önmegvalósítás, a megtartó emberi kapcsolatok lehetőségét és formáit.

Előzetes:

Érdekességek a sármos George Clooney-ról

Mondunk 5 okot, amiért odavagyunk Dwayne Johnsonért

 

Kategória:
 

FRISS CIKKEINK

Hogyan válasszunk táskát a stílusunkhoz?

A divat folyamatosan változik, de az igény a minőségre és az esztétikumra örök, éppen ezért sokan keresik azt a darabot, amely hosszú távon elkíséri őket a mindennapok során. Amikor a tökéletes kiegészítőt keressük, gyakran felmerül, hogy egy divatos táska a CCC internetes áruházban vagy a fizikai üzletek polcain lehet a megoldás a reggeli öltözködési dilemmákra. A választás során azonban nemcsak az aktuális trendeket, hanem saját testalkatunkat, életmódunkat és meglévő ruhatárunk színvilágát is figyelembe kell vennünk a harmónia megteremtése érdekében.

Éjszakai harmónia: női pizsamák a Reserved kínálatából – kényelem és elegancia találkozása

Az esti rutin minden nő életében különleges szerepet játszik. Ilyenkor lassul le igazán a nap, és ilyenkor fordítunk több figyelmet a testi és lelki feltöltődésre. Ehhez pedig elengedhetetlen a megfelelő hálóruha. A Reserved női pizsamái olyan választási lehetőségeket kínálnak, amelyek a kényelem mellett a kifinomultságot is előtérbe helyezik, így az alvás és a pihenés egyaránt stílusos élménnyé válik.

„Sírás az ajtóban, izguló szülők és boldog pillanatok: így segítheted elsős gyermeked zökkenőmentes iskolakezdését”

Lehet, hogy a legkisebb még játszani szeretne, te pedig nem alszol napok óta az iskolakezdés miatt? Nem vagytok egyedül! Az első osztály nemcsak a gyereknek, hanem a szülőnek is hatalmas mérföldkő. Mutatjuk, hogyan segítheted a beilleszkedést, hogy a sírás helyett az öröm legyen az első iskolai élményekből a meghatározó.

Lájkold Facebook-oldalunkat,
nehogy lemaradj a
legfrissebb bejegyzéseinkről!