spot_img

7 titok, amit tudnod kell Jodie Fosterről

-

Article Top Ad (AdSense)

A gyönyörű kék szemű színésznő nevéhez olyan ikonikus filmek köthetők, mint A bárányok hallgatnak vagy a Pánikszoba. Az utóbbi években visszavonult a színészkedéstől és producerként, rendezőként tevékenykedik a kamera másik oldalán. Családját, magánéletét mindig is védte a médiától, ám születésnapja alkalmából íme néhány érdekesség, amit nem biztos, hogy tudtál róla.

1. Már kisgyerekkorában kivételes intellektusról tett tanúbizonyságot. Egyévesen már folyékonyan beszélt és két éves korára már olvasni is tudott.

2. Filmes pályafutása alig 3 évesen kezdődött. Több reklámfilmben szerepeltették a szőke, kék szemű kislányt.

Jelenet a Pánikszoba c. filmből (Fotó: Mafab)

3. Első komoly filmes szerepe a Disney stúdióban készült Napóleon és Samantha című egész estés családi film, melyben Michael Douglasszal játszott együtt.

4. Mindössze 14 éves volt, mikor Martin Scorsese felkérte a Taxisofőr című filmjébe egy fiatalkorú prostituált szerepére. A film bizonyos jeleneteiben meztelenül kellett volna szerepelnie, ezt azonban testdublőrrel oldották meg a készítők Jodie kiskorúságára való tekintettel.

A 14 éves Jodie a Taxisofőr című film egyik jelenetében (Fotó: Flickr)

5. Jodie egyike azon színésznőknek, akik egyetemi szakképzettséggel rendelkeznek. A filmezéssel párhuzamosan a színésznő a Yale egyetemen szerzett diplomát angol irodalomból.

6. A nézői köztudatba az 1991-es A bárányok hallgatnak című filmmel robbant be. A film azért is számít mérföldkőnek a szakmában, mert először készült plakát egy nő arcával, aki főszerepet játszott egy filmben.

A híres filmplakát: A bárányok hallgatnak (Fotó: Mafab)

7. Bár magánéletét mindig is szigorúan védte, 2014-ben végül felvállalta leszbikusságát és feleségül vette Alexandra Hedison fényképésznőt.

Ezt is ajánljuk:

10 érdekesség a szexi skót színészről, Gerard Butlerről

 

FRISS CIKKEINK

Hogyan válasszunk táskát a stílusunkhoz?

A divat folyamatosan változik, de az igény a minőségre és az esztétikumra örök, éppen ezért sokan keresik azt a darabot, amely hosszú távon elkíséri őket a mindennapok során. Amikor a tökéletes kiegészítőt keressük, gyakran felmerül, hogy egy divatos táska a CCC internetes áruházban vagy a fizikai üzletek polcain lehet a megoldás a reggeli öltözködési dilemmákra. A választás során azonban nemcsak az aktuális trendeket, hanem saját testalkatunkat, életmódunkat és meglévő ruhatárunk színvilágát is figyelembe kell vennünk a harmónia megteremtése érdekében.

Éjszakai harmónia: női pizsamák a Reserved kínálatából – kényelem és elegancia találkozása

Az esti rutin minden nő életében különleges szerepet játszik. Ilyenkor lassul le igazán a nap, és ilyenkor fordítunk több figyelmet a testi és lelki feltöltődésre. Ehhez pedig elengedhetetlen a megfelelő hálóruha. A Reserved női pizsamái olyan választási lehetőségeket kínálnak, amelyek a kényelem mellett a kifinomultságot is előtérbe helyezik, így az alvás és a pihenés egyaránt stílusos élménnyé válik.

„Sírás az ajtóban, izguló szülők és boldog pillanatok: így segítheted elsős gyermeked zökkenőmentes iskolakezdését”

Lehet, hogy a legkisebb még játszani szeretne, te pedig nem alszol napok óta az iskolakezdés miatt? Nem vagytok egyedül! Az első osztály nemcsak a gyereknek, hanem a szülőnek is hatalmas mérföldkő. Mutatjuk, hogyan segítheted a beilleszkedést, hogy a sírás helyett az öröm legyen az első iskolai élményekből a meghatározó.

Lájkold Facebook-oldalunkat,
nehogy lemaradj a
legfrissebb bejegyzéseinkről!