Mert a pasik is megérdemlik! – Ma van a Nemzetközi férfinap

-

November 19-én tartják a Nemzetközi a férfinapot. Itt a lehetőség, hogy köszönetet mondj annak a férfinak, akinek hálás lehetsz, akit tisztelsz, becsülsz és szeretsz.

Ismerjük el: férfinak lenni (sem) könnyű. Ugyanolyan elvárásokkal szembesül, mint egy nő. Elvárják tőle, hogy erős és bátor legyen, gondoskodjon a családjáról (már ahol ez elvárás), miközben egy csomó sztereotípiával kell megküzdeniük, minthogy szexisták, csak szexet akarnak, stb.

Nap, mint nap, ugyanolyan előítéletekkel találkoznak, mint a nők. Közben pedig be kell tartaniuk egy csokor íratlan szabályt, mint hogy nem sírnak, nem mutatnak érzelmeket. Így azért elég nehéz helyzetben vannak, nem igaz? Mi nők legalább jól kisírhatjuk és kibeszélhetjük magunkat!

Ráadásul az utóbbi években a klasszikus szerepük is megváltozott, hiszen sok nőnek már nincs szüksége egy uborkás üveg-nyitogató, lámpakörte kicserélő, a pénzt haza talicskázó férfira. Napjainkban virágzik a feminizmus, az emancipáció, a független nők már önmagukról is képesek gondoskodni és nem függnek a férfiaktól. De így hogy legyen a férfi-férfi, ha már nincs szükség a hősies tetteikre? Mindent összevetve: tényleg nincsenek könnyű helyzetben!

Pontosan miről szól a Nemzetközi Férfinap?

Egyeseknek alkalmakra van szükségük az ünneplésre vagy éppen a megemlékezésre. Ezért is hasznos a Nemzetközi férfinap. Mert ha már van ünnepnapjuk a nőknek, anyáknak, gyerekeknek, a kávénak, a nutellának, a csirketáncnak, de még olyan nap is van, amikor a hűtődre egy párnát kell tenned vagy megugatnod a Holdat, akkor nem kérdés: a férfiak is megérdemelnek egy napot. Ez a nap hangsúlyozza a férfiak által elért eredményeiket, hozzájárulásukat a család, a házasság és a gyerekekkel való törődésben, továbbá elismeri a közösségben betöltött nélkülözhetetlen szerepüket.

Továbbá Nemzetközi férfinap középpontjában a férfiak egészsége, a nemek közötti kapcsolatok javítása, a férfi példaképek kiemelése és a férfiasság pozitív megnyilvánulása áll.

fotó: unsplash

Kinek jutott az eszébe megünnepelni a férfiakat?

1968-ban egy John P. Harris nevű amerikai újságíró vezércikket írt, amelyben rávilágított a szovjet rendszer egyensúlyának hiányára, amely a női munkavállalók nemzetközi nőnapját hirdette, de nem sikerült férfi megfelelőt biztosítani. Harris kijelentette, hogy bár egyetértett abban, hogy legyen egy nap a nők ünneplésére, de kell egy a férfiaknak is!

Az 1990-es évek elején Thomas Oaster, a Missouri Férfitudományi Központ igazgatója meghívta az Egyesült Államok, Ausztrália és Málta szervezeteit, hogy február hónapban tartsanak kisebb nemzetközi férfinapi rendezvényeket. Oaster két éven keresztül sikeresen házigazdája volt ezeknek az eseményeknek, de 1995-ös próbálkozása csekély volt. Elbátortalanodva felhagyott a programszervezéssel. Ausztrália követte a példát, így Málta maradt az egyetlen ország, ahol tovább ünnepeltek.

1999-ben Trinidad és Tobagóban a napot Jerome Teelucksingh, a Nyugat-indiai Egyetem munkatársa elevenítette fel az ENSZ támogatásával. Rájött, hogy bár van egy nap, ami az apáké, nincs olyan nap, amikor megünnepelnék azokat a férfiakat, akiknek nincs gyerekük, vagy akik fiatal fiúk és tinédzserek. Teelucksinghnak szívügye volt a pozitív férfi példaképek kiemelése, mivel apja kiváló példa volt számára, és úgy döntött, hogy november 19-én ünnepli a Nemzetközi Férfinapot, méghozzá apja születésnapján. Magyarországon 2009-től szerveznek a nemzetközi férfinaphoz köthető rendezvényeket.

Tehát, Teelucksingh feltámasztotta a Nemzetközi férfinapot, és a férfi identitás pozitív aspektusainak népszerűsítését szolgálja. A nap nem a Nemzetközi nőnappal kíván versenyezni, hanem a férfiak testi-lelki egészségének és pozitív férfiasságának fontosságára hívja fel a figyelmet.

Ezzel pedig egyet lehet érteni, nem igaz? Nem a verseny cél, hanem az egyenlőség, hogy a férfiak is ugyanúgy megérdemelnek egy napot. Hiszen kétségkívül ők is keményen dolgoznak a mindennapokban, ugyanannyit letesznek az asztalra, mint a nők. Rengeteg férfi és apa kiveszi a részét a munkából, háztartást vezet, és a családjával törődik, mint bármely másik nő. Ugyanolyan gondjaik, nehézségeik vannak, valamint erényeik és képességeik lehetnek, mint a nőknek, szóval: megérdemlik a figyelmet.

fotó: freepik

Hogyan ünnepelheted meg a férfinapot?

Ezen a napon pedig épp olyan kiváltságos bánásmódot érdemelnek, mint a hölgyek.

Dobj egy Boldog férfinapot a férfi ismerőseidnek!

Lepd meg apró figyelmességgel a környezetedben élő fontos, kiemelt férfiakat. Jöhet a csoki, a sör vagy ha úgy tetszik: a virág.

Férfiként lepd meg saját magadat!

Engedélyezz egy szabadnapod a pasidnak vagy a fiatal fiadnak, hogy azt tegyen, amit csak szeretne!

Ismerd el a férfiak erőfeszítéseiket és becsüld meg őket!

forrás: nationaltoday.com

November a férfi egészség hónapja – Milyen szűrésekre járjanak a férfiak?

Férfimesék – férfiak vallanak titkaikról

 

Kategória:
 

FRISS CIKKEINK

Hirdetés

Lájkold Facebook-oldalunkat,
nehogy lemaradj a
legfrissebb bejegyzéseinkről!