spot_img

15 érdekesség a szülinapos Alain Delonról

-

Article Top Ad (AdSense)

Szüleim generációjának nőtagjai álmodozó arccal sóhajtanak fel, ha meghallják a nevét. A ’60-as – ’70-es évek Franciaországában igazi szexszimbólumnak számított. A nők a lábai előtt hevertek, filmjei pedig megannyi rangos díjat nyertek. Születésnapja alkalmából összeszedtünk néhány érdekességet. Isten éltesse a 87 éves Alain Delont.

Hánytatott évek

1. Négy éves volt, mikor a szülei elváltak. A válást követően a kis Delon nevelőszülőkhöz került.

2. Eredetileg katolikus bentlakásos iskolába járatták, ám magatartásbeli problémái miatt nem csak onnan, hanem számos másik iskolából is eltanácsolták.

Delon már egészen fiatalon elképesztően sármos volt (Fotó: Flickr)

3. 14 évesen végleg otthagyja az iskolát, és hentes segédként dolgozik apja boltjában.

4. Még nincs 18 éves, amikor jelentkezik a haditengerészethez, hogy harcolni menjen az első indokínai háborúba (1946-1954)

5. Leszerelését követően visszatért Franciaországba, ahol alkalmi munkákból tartotta el magát, végül a pincérkedésnek köszönhetően jutott el Cannes-i Filmfesztiválra, ahová az egyik vendég, Jean-Claude Brialy francia rendező hívta meg.

Egy karrier beindul

6. Legelső filmszerepének feltétele az volt, hogy megtanuljon angolul. Delonnak azonban jobb lehetőségek is adódtak Párizsban, amihez elegendő volt az anyanyelvét használnia.

7. 1958-ban ismerkedett meg a gyönyörű Romy Schneiderrel, akivel nem csak a filmvásznon szeretettek egymásba. Románcuknak Alain szoknyabolond természete vetett véget.

Élete legnagyobb szerelmével, Romy Schneiderrel (Fotó: Flickr)

8. Habár igazi karriert Hollywoodban sosem tudott befutni, a ’60-as években Steve McQueen és Sean Connery mellett Japán egyik legnagyobb sztárja volt.

9. Gyilkossági ügybe keveredett 1969-ben, amikor az a vád érte, hogy megölte a saját testőrét Steven Markovichot.

10. Delon 1973-ban az egyiptomi énekesnővel, Dalidával adta elő közösen a Paroles, paroles című számot, ami azon nyomban nemzetközi sláger lett.

A filmvásznon túl…

11. A ’70-es évektől több használati cikk (ruhák, szemüvegek, parfűmök, cigaretták) került piacra a névjegyével. Delon napszemüveg márkája különösen népszerűvé vált Hongkongban, miután Chow Yun-fat színész viselte az 1986-os A Better Tomorrow című krimiben. A francia színész állítólag még levelet is írt, amelyben megköszönte Chow-nak, hogy segített a napszemüvegek népszerűsítésében és értékesítésében Hongkongban és Kínában.

Delon napszemüvegben (Fotó: Flickr)

12. Az ezredforduló előtt egy évvel hivatalosan is svájci állampolgár lett, azóta is Genf kantonjában, Chêne-Bougeriesben él.

13. Habár hivatalosan 1997-ben visszavonult a színészkedéstől, 2008-ban viszont láthatta a közönség az egész estés Asterix az Olimpián című vígjátékban, amiben Julius Caesart alakította.

„Ave én” – hangzik el Julius Cesar megformálásával Delon szájából.

14. 2009-ben Christian Dior az Eau Sauvage kölni reklámkampányaiban a fiatal Alain Delon képeit használta fel.

15. A Paris Match-nek adott 2021-es interjúban Delon támogatását fejezte ki az eutanázia mellett, és azt „a leglogikusabb és legtermészetesebb dolognak” nevezte.

Delon a Dior Sauvage nevű parfümjének reklám plakátján (Fotó: Flickr)
 

FRISS CIKKEINK

Éjszakai harmónia: női pizsamák a Reserved kínálatából – kényelem és elegancia találkozása

Az esti rutin minden nő életében különleges szerepet játszik. Ilyenkor lassul le igazán a nap, és ilyenkor fordítunk több figyelmet a testi és lelki feltöltődésre. Ehhez pedig elengedhetetlen a megfelelő hálóruha. A Reserved női pizsamái olyan választási lehetőségeket kínálnak, amelyek a kényelem mellett a kifinomultságot is előtérbe helyezik, így az alvás és a pihenés egyaránt stílusos élménnyé válik.

„Sírás az ajtóban, izguló szülők és boldog pillanatok: így segítheted elsős gyermeked zökkenőmentes iskolakezdését”

Lehet, hogy a legkisebb még játszani szeretne, te pedig nem alszol napok óta az iskolakezdés miatt? Nem vagytok egyedül! Az első osztály nemcsak a gyereknek, hanem a szülőnek is hatalmas mérföldkő. Mutatjuk, hogyan segítheted a beilleszkedést, hogy a sírás helyett az öröm legyen az első iskolai élményekből a meghatározó.

Túlélőcsomag aktív nyári napokra: a sportos bőrápolás titkai

Napfény, szabad levegő, mozgás – a nyári hónapok igazi ajándékot jelentenek a testnek és a léleknek is. Biciklizés a városban, kora reggeli futás, SUP-ozás a vízen vagy jógázás a parkban: bármelyik aktív program mellett döntünk, a bőrünk is elkísér minket. És bizony nem mindegy, hogyan viseli a fokozott igénybevételt. Az UV-sugárzás, a verejtékezés, a szél és a szmog mind stresszt jelentenek a bőr számára, így, ha szeretnénk, hogy sokáig üde és egészséges maradjon, fontos, hogy a szépségrutinunk is lépést tartson a nyári fordulatszámmal.

Lájkold Facebook-oldalunkat,
nehogy lemaradj a
legfrissebb bejegyzéseinkről!