spot_img

Világhírű Carmen-rendezéssel nyitja 139. évadát a Magyar Állami Operaház

-

Article Top Ad (AdSense)

A katalán Calixto Bieito színrevitele több mint két évtizedes, egyedülálló nemzetközi sorozatot és egy júniusi előbemutatót követően lesz látható az idei szenzonban hét alkalommal az Eiffel Műhelyházban. A Carmen 2021. szeptember 3-i kőszínházi premierjén a főszerepeket Szántó Andrea, Brickner Szabolcs és Haja Zsolt éneklik, a karmester Kovács János.

A világ egyik legismertebb és legtöbbet játszott operáját a Magyar Állami Operaház produkciójában is eddig több mint 1100 alkalommal láthatta már a közönség. Ennél csupán néhány alkalommal többször egyedül a Bánk bán szerepelt a budapesti dalszínház repertoárján. A francia mű sikerének számos összetevője közt említhető a darab fülbemászó slágerei – köztük a Habanera vagy a Torreádor-dal – mellett Carmen igéző, tüzes, egyben zabolázhatatlan személyisége, valamint a darab az olasz verizmussal közeli rokonságot mutató, realisztikus ábrázolásmódja, amivel betekintést enged kisvárosi emberek hétköznapjaiba, és bemutatja a köztük dúló, szenvedélyes és erőszakos viszonyokat.

Ez a szereplők által megjelenített vad, nyers közeg az, ami leginkább jellemzi Calixto Bieito rendezését, amit először 1999-ben a katalóniai Peralada Festival felkérésére vitt színre. Carmen, Don José és társai a romantikus flamenco-ábrázolást elhagyva, mai környezetben keresik a szerelmet és a boldogulást, miközben maguk és egymás határait is próbára teszik. Bieito formabontó rendezése Flores Tarres Ildefonso a ’80-as éveket idéző, minimalista látványvilágával és Mercé Paloma korhű jelmezeivel az elmúlt két évtizedben páratlan sorozatot futott be Amerika és Európa rangos operaszínpadain, a budapesti premiert például csak néhány hónappal előzte meg a bécsi bemutató.

A szeptember 3-tól köszínházi keretek közt az Eiffel Műhelyházban bemutatkozó előadás címszerepét Szántó Andrea énekli, partnerei Brickner Szabolcs (Don José) és Haja Zsolt / Bretz Gábor (Escamillo), míg a további szerepekben Erdős Attila (Dancaïre), Ódor Botond (Remendado), Rácz István (Zuniga), Dobák Attila (Moralès), Kriszta Kinga (Micaëla), Megyimórecz Ildikó / Nagy Zsófia (Frasquita) és Fürjes Anna Csenge / Heiter Melinda (Mercédès) hallható. Közreműködik a Magyar Állami Operaház Zenekara, Énekkara (karigazgató: Csiki Gábor) és Gyermekkara (karvezető: Hajzer Nikolett), az előadásokat Kovács János és Dénes István vezényli.

A Carmen a szeptember 3-i bemutatót követően szeptember 5-én, 10-én, 16-án, valamint október 2-án, 8-án és 10-én 19:00 órától látható az évadban az Eiffel Műhelyház műsorán. Az előadást csak 18 éven felülieknek ajánlják!

 

FRISS CIKKEINK

Hogyan válasszunk táskát a stílusunkhoz?

A divat folyamatosan változik, de az igény a minőségre és az esztétikumra örök, éppen ezért sokan keresik azt a darabot, amely hosszú távon elkíséri őket a mindennapok során. Amikor a tökéletes kiegészítőt keressük, gyakran felmerül, hogy egy divatos táska a CCC internetes áruházban vagy a fizikai üzletek polcain lehet a megoldás a reggeli öltözködési dilemmákra. A választás során azonban nemcsak az aktuális trendeket, hanem saját testalkatunkat, életmódunkat és meglévő ruhatárunk színvilágát is figyelembe kell vennünk a harmónia megteremtése érdekében.

Éjszakai harmónia: női pizsamák a Reserved kínálatából – kényelem és elegancia találkozása

Az esti rutin minden nő életében különleges szerepet játszik. Ilyenkor lassul le igazán a nap, és ilyenkor fordítunk több figyelmet a testi és lelki feltöltődésre. Ehhez pedig elengedhetetlen a megfelelő hálóruha. A Reserved női pizsamái olyan választási lehetőségeket kínálnak, amelyek a kényelem mellett a kifinomultságot is előtérbe helyezik, így az alvás és a pihenés egyaránt stílusos élménnyé válik.

„Sírás az ajtóban, izguló szülők és boldog pillanatok: így segítheted elsős gyermeked zökkenőmentes iskolakezdését”

Lehet, hogy a legkisebb még játszani szeretne, te pedig nem alszol napok óta az iskolakezdés miatt? Nem vagytok egyedül! Az első osztály nemcsak a gyereknek, hanem a szülőnek is hatalmas mérföldkő. Mutatjuk, hogyan segítheted a beilleszkedést, hogy a sírás helyett az öröm legyen az első iskolai élményekből a meghatározó.

Lájkold Facebook-oldalunkat,
nehogy lemaradj a
legfrissebb bejegyzéseinkről!