spot_img

Traumák sora: 12 éve tartó háború és végzetes földrengések

-

Article Top Ad (AdSense)

A harcok a földrengés után is töretlenül folytatódnak az ország több részén, különösen északnyugaton.

A gyermekek alapvető jogai folyamatosan sérülnek; félelemben, kiszolgáltatottságban töltik mindennapjaikat, ráadásul az elmúlt 12 év során a gyerekeknek átlagosan már hatszor kellett elmenekülniük otthonaikból. Az ENSZ adatai szerint a konfliktus kezdete óta közel 13.000 gyermek vesztette életét, vagy sebesült meg súlyosan a támadásokban.

Becslések szerint Szíriában több mint 609.000 öt év alatti gyermek maradt vissza a fejlődésben, mert nem jut elegendő élelmiszerhez, alultáplált, vitamin- és vashiányos. Ez visszafordíthatatlan fizikai és lelki károsodást okoz, ami hatással lehet a kognitív képességeikre, az iskolai teljesítményükre és a későbbi felnőtt életük alakulására is.

A folyamatos áremelkedések és az alacsony jövedelmek következtében családok milliói küzdenek a megélhetésért egy példátlan mértékű gazdasági válsághelyzetben. Mára a lakosság közel 90%-a szegénységben él, rendszeresen éhezik és ki van téve az alultápláltság minden egészségügyi kockázatának.

2023-ban, már a végzetes földrengések előtt is közel 7 millió gyermek szorult sürgős humanitárius segítségre, a természeti katasztrófa azonban tovább tetézte a tragédiát.

A szíriai gyermekek nem várhatnak tovább. A több mint egy évtizede tartó konfliktus és a két katasztrofális földrengés után gyermekek millióinak élete került a szakadék legszélére” – mondta Adele Khodr, az UNICEF regionális igazgatója.

A rengések következtében számtalan család otthona vált a földdel egyenlővé, sokan pedig azért nem mernek még mindig hazatérni, mert további utórengésektől tartanak. Felnőttek és gyermekek egyaránt ideiglenes, túlzsúfolt menedékhelyeken, középületekben vagy a szabad ég alatt húzzák meg magukat.

A földrengések előtt 6,81 millió szíriai gyermek szorult alapvető egészségügyi szolgáltatásokra. Az ellátórendszer fele már akkor működésképtelen volt és sok család kénytelen volt elhalasztani gyermeke orvosi kezelését.  Sürgős esetekben, amennyiben megengedhették maguknak, messzire utaztak az egészségügyi ellátásért. Becslések szerint mára már csupán 20.000 orvos maradt az országban. Az egyébként is túlterhelt közegészségügy nincs felkészülve a tavaly kitört kolerajárvány és a földrengés áldozatainak ellátására. 2023-ban várhatóan tovább romlik a helyzet és emberek milliói számára nem lesznek elérhetőek létfontosságú szolgáltatások, mint például az orvosi segítség, az ivóvíz, a gyógyszerek és a megfelelő higiénés körülmények.

Reagálnunk kell a gyermekek szükségleteire, bárhol is legyenek Szíriában, és támogatnunk kell az alapvető szolgáltatásokat biztosító rendszereket is, amelyekre most égető szükség van” – mondta Khodr.

Az UNICEF Szíria-szerte életmentő ellátást biztosít a súlyos, akut alultápláltságban szenvedő gyermekek számára:

  • kiemelt figyelmet fordít az alultápláltság korai kiszűrésére
  • mikrotápanyag-kiegészítőket biztosít az alultápláltság okozta fejlődési rendellenességek megelőzésére
  • nyomon követi a gyermekek növekedését és egészséges fejlődését, tanácsadást nyújt az egészséges életmód kialakítása céljából
  • életkornak megfelelő táplálékkiegészítőkkel segíti azokat a gyermekeket, akik nem jutnak elegendő élelmiszerhez
  • biztosítja a szoptatós anyák megfelelő táplálkozását, hiszen az újszülöttek táplálásának minősége életük első 500 napjában kiemelten fontos
  • alapvető egészségügyi szolgáltatásokat lát el
  • tiszta vizet és megfelelő higiéniai feltételeket biztosít

Az UNICEF Magyarország ügyvezető igazgatója, Mészáros Antónia a szíriai UNICEF kommunikációs igazgatójával, Eva Hinds-szel beszélgetett, aki a helyszínről, Aleppoból jelentkezett be.

Videó megtekintése >>>

Versenyt futunk az idővel, napról napra egyre több család kerül kritikus helyzetbe a földrengések miatt. Segítse az UNICEF életmentő munkáját, Ön is adományozhat az áldozatok azonnali megsegítésére. Kérjük, hogy amennyiben teheti, támogassa a szervezet humanitárius vészhelyzeti segítségnyújtását az alábbi linkre kattintva:

Így segíthet >>>>  https://unicef.hu/segitek

Top 5 úti cél idén nyáron

5 ázsiai metropolisz, amikre a legjobban rákattantunk

Kategória:
 

FRISS CIKKEINK

Éjszakai harmónia: női pizsamák a Reserved kínálatából – kényelem és elegancia találkozása

Az esti rutin minden nő életében különleges szerepet játszik. Ilyenkor lassul le igazán a nap, és ilyenkor fordítunk több figyelmet a testi és lelki feltöltődésre. Ehhez pedig elengedhetetlen a megfelelő hálóruha. A Reserved női pizsamái olyan választási lehetőségeket kínálnak, amelyek a kényelem mellett a kifinomultságot is előtérbe helyezik, így az alvás és a pihenés egyaránt stílusos élménnyé válik.

„Sírás az ajtóban, izguló szülők és boldog pillanatok: így segítheted elsős gyermeked zökkenőmentes iskolakezdését”

Lehet, hogy a legkisebb még játszani szeretne, te pedig nem alszol napok óta az iskolakezdés miatt? Nem vagytok egyedül! Az első osztály nemcsak a gyereknek, hanem a szülőnek is hatalmas mérföldkő. Mutatjuk, hogyan segítheted a beilleszkedést, hogy a sírás helyett az öröm legyen az első iskolai élményekből a meghatározó.

Túlélőcsomag aktív nyári napokra: a sportos bőrápolás titkai

Napfény, szabad levegő, mozgás – a nyári hónapok igazi ajándékot jelentenek a testnek és a léleknek is. Biciklizés a városban, kora reggeli futás, SUP-ozás a vízen vagy jógázás a parkban: bármelyik aktív program mellett döntünk, a bőrünk is elkísér minket. És bizony nem mindegy, hogyan viseli a fokozott igénybevételt. Az UV-sugárzás, a verejtékezés, a szél és a szmog mind stresszt jelentenek a bőr számára, így, ha szeretnénk, hogy sokáig üde és egészséges maradjon, fontos, hogy a szépségrutinunk is lépést tartson a nyári fordulatszámmal.

Lájkold Facebook-oldalunkat,
nehogy lemaradj a
legfrissebb bejegyzéseinkről!