spot_img

Takács Nóra: „Sikerült leszoknom az impulzusvásárlásról”

-

Article Top Ad (AdSense)

Fenntartható divat, slow fashion, second hand, ezek mind olyan kifejezések, melyeket mára már mindenki jól ismer, azonban csak kevesen tudják életvitelüket is ehhez igazítani. Takács Nóra műsorvezető, a Hogyan legyek jó nő? online sorozatának megalkotója egyben a tudatos vásárlás és az újradizájnolt ruhák egyik legkiemelkedőbb magyar képviselője megsúgta nekünk saját gondolatait a témával kapcsolatban, és azt is elárulta, neki hogyan sikerült ennyi éven át a „jó úton” maradnia.

Az évek múlásával egyre inkább esünk a bőség zavarába, a divatcikkek zabolázatlanul hullanak a világ minden tájáról a lábaink elé, ez pedig nagyban megnehezíti a dolgunkat, ha tudatosan szeretnénk vásárolni. A 90-es évek fiataljainak egész ruhatára elfért egy szekrényben, most pedig lassan egy szoba sem elég hozzá. Véleményem szerint sokkal egyszerűbb volt úgy élni, hogy nem volt folyamatos vásárlási nyomás mindenkin – mesélte Takács Nóri. Az impulzív vásárlás egyik legnagyobb veszélye ráadásul, hogy mivel tárgyainkat és ruhadarabjainkat nem egy alkalommal vesszük meg, hanem az évek során halmozzuk fel, nem is sejtjük, hogy mi mindennek vagyunk a birtokában. Éppen ezért Nóri saját tapasztalatai alapján is biztat minket, hogy ragadjunk meg minden alkalmat a szelektálásra, mert elképesztő felfedezéseket tehetünk akár még a gardróbunkban is. 

Természetesen én is szoktam új ruhákat vásárolni, viszont az elmúlt években nagyon tudatosan indulok neki minden bevásárlókörútnak. Semmiből nem veszek többet, mint amire szükségem van, maximum akkor vásárolok egy termékből több színt, ha az már jól bevált és tudom, hogy ki is fogom használni. Igyekszem úgy választani, hogy minden darab passzoljon, így sikerült leszoknom az impulzusvásárlásról is – mesélte boldogan Nóri. A folyamatos selejtezés ellenére Nóra gardróbjában is akadnak olyan gyöngyszemek, melyekhez érzelmi töltetük miatt ragaszkodik, és éppen ezért, ezeket igyekszik minél időtállóbbá is tenni. Folyamatosan újítgatom és átalakítgatom a ruháimat, a legféltettebb darabjaim pedig el sem jutnak odáig, hogy bajuk legyen – tette hozzá Nóri. A Perwoll Renew kapszulák szerencsére pontosan ehhez járulnak hozzá. Speciális technológiájuk segítségével hosszabban megőrzik a ruhák színének intenzitását, és textúráját, hogy kedvenc darabjainkban még sokáig lelhessük örömünket.

Az elmúlt 10 év során közel 2000 videót gyártott le, melyek közül nagyon sok szól a különböző ruhák újra gondolásáról, és tippekről, hogy minél izgalmasabbá varázsolhassuk megunt darabjainkat. Az én személyes kedvencem egy sima fehér vászoncipőm átalakítása volt, amikor néhány egyedi grafikájú matricát rávasalva egy vadonatúj és elég extra cipőt kaptam”– emlékezett vissza Nóri. Legutóbbi együttműködése során pedig a Perwoll #RethinkFashion egyik arcaként régi pólóját hívta új életre néhány egyszerű és villámgyors praktika segítségével. 

Végül, de nem utolsó sorban pedig Nórinak még arra is akadt egy tippje, hogyan kerüljük el az impulzív vásárlást: „A titok leginkább Mengyán Eszter szavaiban rejlik, miszerint mindenki vásároljon a saját gardróbjából.”

Kategória:
 

FRISS CIKKEINK

Éjszakai harmónia: női pizsamák a Reserved kínálatából – kényelem és elegancia találkozása

Az esti rutin minden nő életében különleges szerepet játszik. Ilyenkor lassul le igazán a nap, és ilyenkor fordítunk több figyelmet a testi és lelki feltöltődésre. Ehhez pedig elengedhetetlen a megfelelő hálóruha. A Reserved női pizsamái olyan választási lehetőségeket kínálnak, amelyek a kényelem mellett a kifinomultságot is előtérbe helyezik, így az alvás és a pihenés egyaránt stílusos élménnyé válik.

„Sírás az ajtóban, izguló szülők és boldog pillanatok: így segítheted elsős gyermeked zökkenőmentes iskolakezdését”

Lehet, hogy a legkisebb még játszani szeretne, te pedig nem alszol napok óta az iskolakezdés miatt? Nem vagytok egyedül! Az első osztály nemcsak a gyereknek, hanem a szülőnek is hatalmas mérföldkő. Mutatjuk, hogyan segítheted a beilleszkedést, hogy a sírás helyett az öröm legyen az első iskolai élményekből a meghatározó.

Túlélőcsomag aktív nyári napokra: a sportos bőrápolás titkai

Napfény, szabad levegő, mozgás – a nyári hónapok igazi ajándékot jelentenek a testnek és a léleknek is. Biciklizés a városban, kora reggeli futás, SUP-ozás a vízen vagy jógázás a parkban: bármelyik aktív program mellett döntünk, a bőrünk is elkísér minket. És bizony nem mindegy, hogyan viseli a fokozott igénybevételt. Az UV-sugárzás, a verejtékezés, a szél és a szmog mind stresszt jelentenek a bőr számára, így, ha szeretnénk, hogy sokáig üde és egészséges maradjon, fontos, hogy a szépségrutinunk is lépést tartson a nyári fordulatszámmal.

Lájkold Facebook-oldalunkat,
nehogy lemaradj a
legfrissebb bejegyzéseinkről!