spot_img

Sztárparádéval érkezik minden idők egyik legnépszerűbb operája

-

Article Top Ad (AdSense)

A Nemzeti Filharmonikus Zenekar Giuseppe Verdi örökbecsű Aidáját a komolyzene világának olasz, koreai, brazil és román kiválóságaival, valamint a Nemzeti Énekkarral közösen keltik életre a Müpában.

A zenekar újdonsült Opera-bérletének első produkciója még azoknak is páratlan élményt tartogat, akik jól ismerik a halhatatlan remekművet.

Már Kocsis Zoltán, a Nemzeti Filharmonikusok egykori legendás vezetője is fontosnak tartotta, hogy a zenekar programjában teljes operák is szerepeljenek. Ennek a szakmai szemléletnek köszönhetjük többek között az emlékezetes Richard Strauss-produkciókat, valamint Schönberg Mózes és Áron című művének rekonstrukcióját.

fotó: unsplash

Vashegyi György, a Nemzeti Filharmonikusok főzeneigazgatója is komoly hangsúlyt fektet arra, hogy a zenekar és a kórus időnként egy-egy teljes, nagyszabású opera megszólaltatásával kínáljon különleges élményt közönségének. A Nemzeti Filharmonikusok 2023/24-es Opera-bérletének első előadása épp ezért Giuseppe Verdi Aidája, minden idők egyik legnépszerűbb zenés színpadi műve nemzetközi szereposztással, négy felvonásban előadva.

A Nemzeti Filharmonikusok visszatérő és új nézőinek egyaránt kivételes sztárparádéval készül. Az olasz címszereplő, Roberta Mantegna a trevisói Toti Dal Monte és a Marseille-i Vincenzo Bellini Énekverseny győztese, míg a Radamest alakító Alfred Kim koreai tenor Bécsben és Münchenben nyert versenyeket. Rajtuk kívül Victória Pitts brazil mezzoszoprán és Alexandru Agache román bariton szavatol még a fellépés nemzetköziségéért. Aki pedig már látta vezényelni az utóbbi években Magyarországon is egyre népszerűbb olasz karmestert, Riccardo Frizzát, az tudhatja, hogy az előadás igencsak jó kezekben lesz.

Riccardo Frizza

Mint emlékezetes, Verdi Antonio Ghislanzoni librettójára komponálta az Aidát. Az opera 1871. december 24-én, szenteste, a kairói operaházban hangzott fel először, méghozzá a nagybőgővirtuóz Giovanni Bottesini vezényletével. Mivel ezt a premiert jórészt csak államfők és magas rangú politikusok látogatták, Verdi – aki nem is vett részt az egyiptomi előadáson – inkább az 1872 februárjában lebonyolított milánói produkciót tekintette a műve valódi ősbemutatójának.

GUISEPPE VERDI: Aida

KONCERTSZERŰ ELŐADÁS NÉGY FELVONÁSBAN, EGY SZÜNETTEL

2023. október 26. (csütörtök) 19:00 – MÜPA

Vezényel: Riccardo Frizza

Aida             Roberta Mantegna 

Amneris          Victória Pitts

Radames         Alfred Kim

Amonasro       Alexandru Agache

Ramfis             Palerdi András

Király             Kovács István

Hírnök            Dékán Jenő

Papnő             Busa Gabriella

Nemzeti Énekkar (karigazgató: Somos Csaba)

Nemzeti Filharmonikus Zenekar

A nőiség három meghatározó szakasza folkpopban elmesélve

Bővül a Müpa 2023/24-es évadának programja

Kategória:
 

FRISS CIKKEINK

Éjszakai harmónia: női pizsamák a Reserved kínálatából – kényelem és elegancia találkozása

Az esti rutin minden nő életében különleges szerepet játszik. Ilyenkor lassul le igazán a nap, és ilyenkor fordítunk több figyelmet a testi és lelki feltöltődésre. Ehhez pedig elengedhetetlen a megfelelő hálóruha. A Reserved női pizsamái olyan választási lehetőségeket kínálnak, amelyek a kényelem mellett a kifinomultságot is előtérbe helyezik, így az alvás és a pihenés egyaránt stílusos élménnyé válik.

„Sírás az ajtóban, izguló szülők és boldog pillanatok: így segítheted elsős gyermeked zökkenőmentes iskolakezdését”

Lehet, hogy a legkisebb még játszani szeretne, te pedig nem alszol napok óta az iskolakezdés miatt? Nem vagytok egyedül! Az első osztály nemcsak a gyereknek, hanem a szülőnek is hatalmas mérföldkő. Mutatjuk, hogyan segítheted a beilleszkedést, hogy a sírás helyett az öröm legyen az első iskolai élményekből a meghatározó.

Túlélőcsomag aktív nyári napokra: a sportos bőrápolás titkai

Napfény, szabad levegő, mozgás – a nyári hónapok igazi ajándékot jelentenek a testnek és a léleknek is. Biciklizés a városban, kora reggeli futás, SUP-ozás a vízen vagy jógázás a parkban: bármelyik aktív program mellett döntünk, a bőrünk is elkísér minket. És bizony nem mindegy, hogyan viseli a fokozott igénybevételt. Az UV-sugárzás, a verejtékezés, a szél és a szmog mind stresszt jelentenek a bőr számára, így, ha szeretnénk, hogy sokáig üde és egészséges maradjon, fontos, hogy a szépségrutinunk is lépést tartson a nyári fordulatszámmal.

Lájkold Facebook-oldalunkat,
nehogy lemaradj a
legfrissebb bejegyzéseinkről!