spot_img

Sztárok is részt vettek a Bízz Vakon! érzékenyítő programján

-

Article Top Ad (AdSense)

A Bízz Vakon! Közhasznú Egyesület 2021-ben egy nagyszabású programsorozatot hozott létre Nemzeti Szociálpolitikai Intézet támogatásával, mely több lépcsőben támogatja a látássérültek munkaerőpiacra történő be- illetve visszalépését. Hétfőn délelőtt Nagy Alexandra színésznő, valamint Sipos Peti és Uszkó Laci, az Irigy Hónaljmirigy tagjai is a Láthatatlan kiállítás rendhagyó helyszínére látogattak.

„Nem először járok a Láthatatlan Kiállításon, én már nagyon sokat kaptam ettől a kezdeményezéstől, egészen másként viszonyulok a témához, mint előtte. Szerintem leginkább az a jellemző, ha találkozunk egy látássérülttel, hogy nagyon óvatosan bánunk a szavakkal. Mióta van a baráti körömben is érintett, megmondom őszintén, sokat változtam én is a jelenlétében, rájöttem, hogy nem kell feszengeni, sokszor ők is a legnagyobb humorral kezelik a helyzetet, amiben léteznek” – mesélte Nagy Alexandra színésznő, aki most több ügyességi feladattal is megbirkózott, és kipróbálta a fehérbotos közlekedést is, természetesen bekötött szemmel.

Az Irigy Hónaljmirigy tagjai sem először jártak hasonló rendezvényen, és abban is egyetértenek Alexandrával, hogy a humor tényleg sok helyzeten átsegíti az embert. „Amit a látássérültek talán a legjobban szeretnének, hogy ne tekintsenek rájuk különcként, kapjanak ugyanolyan lehetőségeket és bánásmódot, mint látó társaik. Rengeteg olyan munka van, amelyen keresztül hasznos tagjai lehetnek a társadalomnak, ráadásul nekik is van családjuk, gyerekeik, akiket ugyanúgy el kell tartaniuk, mint nekünk” – fejtette kis Sipos Peti és Uszkó Laci, akik természetesen a komolyabb hangvételű beszélgetés mellett kicsit lazítottak is, és a vak pingpongban próbálták ki tehetségüket – inkább kisebb, mint nagyobb sikerrel.

A Bízz Vakon küldetése

A Bízz Vakon cégek számára is lehetőséget biztosít kis létszámú, komolyabb és fókuszáltabb alkalmak megszervezésére is.

„Cégvezetőként úgy gondolom mindenképp a legnagyobb nyitottsággal, mégis a legtermészetessebben kell közelíteni a látássérült munkavállalók felé. A mi felelősségünk, hogy helyet teremtsünk a saját vállalkozásunkban a fogyatékkal élők számára is. Én hiszem, hogy minél színesebb egy cég, annál sikeresebb lehet. Bár ebben a rohanó világban mindannyian a tökéletességre törekszünk, de vezető beosztású pozícióban a dolgok emberi oldaláról sem szabad megfeledkeznünk” – hangsúlyozta Tomán Szabina üzletasszony, aki fontosnak tartja azt is, hogy éljen a lehetőséggel és kollégáival együtt részt vegyen majd az alapítvány érzékenyítő programján.

 

„A Bízz Vakon! csapatának célja, hogy a leendő munkáltatók és munkatársak megismerjék a „veszélyforrást”, amitől tartanak: a látássérült kollégát, akit nem ismernek, nem tudják, hogy dolgozik, rontja-e a csapat eredményét, képes-e egyedül mozogni az irodában?! Ezeken az alkalmakon kiemelt figyelmet szentelünk a sztereotípiáknak, félelmeknek, ellenérzéseknek, illetve a képzésfejlesztés keretén belül indítandó kurzus során a HR-eseknek és interjúztatást végző kollégáknak lesznek támasza tippekkel, ötletekkel, tanácsokkal, hogyan is „működik” az interjú egy látássérült jelentkezővel” – mondta Balogh Anikó, a Bízz Vakon! Közhasznú Egyesület elnöke.

A Láthatatlan Kiállítás rendhagyó kitelepülése bárki számára ingyenesen látogatható július 26. és 30. között, valamit szeptember 27-én és 28-án az egykori Liget Clubban, a Népligetben. Az érzékenyítő programokra cégek jelentkezését várják az info@bizzvakon.hu e-mail címen.

További információ: www.bizzvakon.hu

Hogyan képzik ki a vakvezető kutyákat? – A Kiképző Központ vezetőjével beszélgettünk

 

FRISS CIKKEINK

Hogyan válasszunk táskát a stílusunkhoz?

A divat folyamatosan változik, de az igény a minőségre és az esztétikumra örök, éppen ezért sokan keresik azt a darabot, amely hosszú távon elkíséri őket a mindennapok során. Amikor a tökéletes kiegészítőt keressük, gyakran felmerül, hogy egy divatos táska a CCC internetes áruházban vagy a fizikai üzletek polcain lehet a megoldás a reggeli öltözködési dilemmákra. A választás során azonban nemcsak az aktuális trendeket, hanem saját testalkatunkat, életmódunkat és meglévő ruhatárunk színvilágát is figyelembe kell vennünk a harmónia megteremtése érdekében.

Éjszakai harmónia: női pizsamák a Reserved kínálatából – kényelem és elegancia találkozása

Az esti rutin minden nő életében különleges szerepet játszik. Ilyenkor lassul le igazán a nap, és ilyenkor fordítunk több figyelmet a testi és lelki feltöltődésre. Ehhez pedig elengedhetetlen a megfelelő hálóruha. A Reserved női pizsamái olyan választási lehetőségeket kínálnak, amelyek a kényelem mellett a kifinomultságot is előtérbe helyezik, így az alvás és a pihenés egyaránt stílusos élménnyé válik.

„Sírás az ajtóban, izguló szülők és boldog pillanatok: így segítheted elsős gyermeked zökkenőmentes iskolakezdését”

Lehet, hogy a legkisebb még játszani szeretne, te pedig nem alszol napok óta az iskolakezdés miatt? Nem vagytok egyedül! Az első osztály nemcsak a gyereknek, hanem a szülőnek is hatalmas mérföldkő. Mutatjuk, hogyan segítheted a beilleszkedést, hogy a sírás helyett az öröm legyen az első iskolai élményekből a meghatározó.

Lájkold Facebook-oldalunkat,
nehogy lemaradj a
legfrissebb bejegyzéseinkről!