spot_img

Szombattól zárt terekben újra kötelező a maszk

-

Article Top Ad (AdSense)

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki kormányinfón bejelentette, hogy zárt terekben újra kötelezővé tették a maszk viselését, de az iskolákban az igazgatók dönthetnek erről.

Így például „kötelező a maszk használata az üzletekben vásárláskor, a bevásárlóközpontokban, a levéltárakban, a múzeumokban, a színházakban, mozikban, illetve a közigazgatási szerv ügyfelek részére nyitva álló területén, viszont ez alól kivételt képeznek az irodák és a sportolás céljára szolgáló helyiségek.”

Gulyás Gergely hangsúlyozta, hogy a koronavírus ellen a legerősebb védelem az oltás, és a járvány várhatóan december elején fog tetőzni. Hozzátette, hogy figyelik más országok döntéseit és ha szükséges, akkor az oltatlanokra vonatkozó szigorúbb szabályok is bevezetésre kerülhetnek.

Beszámolt arról is, hogy jövő héten, 2021. november 22. és 28. között Oltási akcióhét lesz az átoltottság növelése és a koronavírus-járvány megfékezése érdekében, amely keretében az oltások felvételére kórházi oltópontokon lesz lehetőség reggel 7 és este 19 óra között.

Az egészségügyi dolgozók számára kötelezővé tették a koronavírus elleni harmadik oltást  és ennek elrendelését tervezik az államigazgatásban is.

 

 

 

 

Kategória:
 

FRISS CIKKEINK

Éjszakai harmónia: női pizsamák a Reserved kínálatából – kényelem és elegancia találkozása

Az esti rutin minden nő életében különleges szerepet játszik. Ilyenkor lassul le igazán a nap, és ilyenkor fordítunk több figyelmet a testi és lelki feltöltődésre. Ehhez pedig elengedhetetlen a megfelelő hálóruha. A Reserved női pizsamái olyan választási lehetőségeket kínálnak, amelyek a kényelem mellett a kifinomultságot is előtérbe helyezik, így az alvás és a pihenés egyaránt stílusos élménnyé válik.

„Sírás az ajtóban, izguló szülők és boldog pillanatok: így segítheted elsős gyermeked zökkenőmentes iskolakezdését”

Lehet, hogy a legkisebb még játszani szeretne, te pedig nem alszol napok óta az iskolakezdés miatt? Nem vagytok egyedül! Az első osztály nemcsak a gyereknek, hanem a szülőnek is hatalmas mérföldkő. Mutatjuk, hogyan segítheted a beilleszkedést, hogy a sírás helyett az öröm legyen az első iskolai élményekből a meghatározó.

Túlélőcsomag aktív nyári napokra: a sportos bőrápolás titkai

Napfény, szabad levegő, mozgás – a nyári hónapok igazi ajándékot jelentenek a testnek és a léleknek is. Biciklizés a városban, kora reggeli futás, SUP-ozás a vízen vagy jógázás a parkban: bármelyik aktív program mellett döntünk, a bőrünk is elkísér minket. És bizony nem mindegy, hogyan viseli a fokozott igénybevételt. Az UV-sugárzás, a verejtékezés, a szél és a szmog mind stresszt jelentenek a bőr számára, így, ha szeretnénk, hogy sokáig üde és egészséges maradjon, fontos, hogy a szépségrutinunk is lépést tartson a nyári fordulatszámmal.

Lájkold Facebook-oldalunkat,
nehogy lemaradj a
legfrissebb bejegyzéseinkről!