spot_img

Sokan alapítanak céget Dubajban a KATA után

-

Article Top Ad (AdSense)

A kisadózó vállalkozások tételes adója, azaz a kata esetében történt változások számos érintett vállalkozót sarkallnak arra, hogy átgondolják működésüket, és azt, miként lehetne úgy folytatni a tevékenységüket, hogy a változás az életminőségüket ne, vagy csakis pozitív irányban befolyásolja. Számukra javasol kedvező alternatívát Szabó Kinga szakértő, aki családjával több, mint 10 éve él és dolgozik Dubajban, és segíti a magyar cégeket a kinti cégalapításban, illetve a költözésben.

A nem helyhez kötött, illetve nemzetközi színtérre is kilépő, főleg szellemi tevékenységet folytató egykori katások dönthetnek úgy, hogy Dubajban alapítanak céget, ahol a feltételek éppolyan kedvezőek, mint amit katás vállalkozásuk esetében megszoktak, sőt, számos további előnyre is számíthatnak.

„Ez a megoldás kétféleképpen működhet. Egyrészt úgy, hogy a vállalkozó a céget Magyarországról irányítja, dubaji cégén keresztül, másrészt ki is költözhet az Egyesült Arab Emírségekbe. Bárhogy is dönt, a teljes folyamatban számíthat a segítségünkre” – avatott be Szabó Kinga.

Szabó Kinga
„Forrás: Szabó Kinga”

Gyerekjáték Dubajban céget alapítani és működtetni

Dubajban a lakosság 90%-a külföldi, akik dolgozni érkeztek az Emirátusokba. A munkaviszonyt szigorúan veszik, cégtulajdonosként befektetői, munkavállalóként munkavállalói, családtagként pedig hozzátartozói vízummal lehet itt tartózkodni. Ezek mindegyike határozott időre szól, de bármennyiszer megújítható. Azonban a vízum nem kötelez folyamatos ott-tartózkodásra, csupán azt követeli meg, hogy tulajdonosa félévenként egy alkalommal belépjen az országba.

„Az igen kedvező gazdasági helyzet miatt szerte a világból költöznek ide a cégek, hogy itt folytassák tovább a működésüket. Sokak számára az adómentesség a leghangosabb hívószó, én mégis azt tartom a legelőnyösebbnek, hogy itt a cégvezető valóban a cégével, annak építésével, fejlesztésével foglalkozhat, nem kell időrabló adminisztratív tevékenységeket is elvégeznie. Magyar vállalkozók is döntöttek itteni cégalapítás mellett, és azt a visszajelzést kaptam tőlük, hogy röviddel a költözést követően meredeken emelkedni kezdtek a bevételeik” – tudtuk meg Szabó Kingától.

Katások cégalapítás
„Fotó: Envato Elements”

A költözés nem kell, hogy álom maradjon

Miután az elhatározás megszületett, a megvalósítás már nem vesz igénybe sok időt. Dubajban a cégalapítás – bankszámla nyitással együtt – szakemberek közreműködésével, minden ügyintézéssel együtt, maximum 6-8 hétig tart, azt követően akár azonnal lehetőség van a kiköltözésre.

„Azt látom, hogy a megváltozott földrajzi és gazdasági környezet az embereknek egy olyan életminőségi javulást ad, amit korábban el sem tudtak képzelni. Jelentős döntés, hiszen gyökeres változást hoz a jól megszokott mindennapokba, de ez egy olyan lehetőség, amit a saját bőrömön tapasztalva állítom, nem szabad kihagyni” – zárta gondolatait a szakértő.

Kategória:
 

FRISS CIKKEINK

Hogyan válasszunk táskát a stílusunkhoz?

A divat folyamatosan változik, de az igény a minőségre és az esztétikumra örök, éppen ezért sokan keresik azt a darabot, amely hosszú távon elkíséri őket a mindennapok során. Amikor a tökéletes kiegészítőt keressük, gyakran felmerül, hogy egy divatos táska a CCC internetes áruházban vagy a fizikai üzletek polcain lehet a megoldás a reggeli öltözködési dilemmákra. A választás során azonban nemcsak az aktuális trendeket, hanem saját testalkatunkat, életmódunkat és meglévő ruhatárunk színvilágát is figyelembe kell vennünk a harmónia megteremtése érdekében.

Éjszakai harmónia: női pizsamák a Reserved kínálatából – kényelem és elegancia találkozása

Az esti rutin minden nő életében különleges szerepet játszik. Ilyenkor lassul le igazán a nap, és ilyenkor fordítunk több figyelmet a testi és lelki feltöltődésre. Ehhez pedig elengedhetetlen a megfelelő hálóruha. A Reserved női pizsamái olyan választási lehetőségeket kínálnak, amelyek a kényelem mellett a kifinomultságot is előtérbe helyezik, így az alvás és a pihenés egyaránt stílusos élménnyé válik.

„Sírás az ajtóban, izguló szülők és boldog pillanatok: így segítheted elsős gyermeked zökkenőmentes iskolakezdését”

Lehet, hogy a legkisebb még játszani szeretne, te pedig nem alszol napok óta az iskolakezdés miatt? Nem vagytok egyedül! Az első osztály nemcsak a gyereknek, hanem a szülőnek is hatalmas mérföldkő. Mutatjuk, hogyan segítheted a beilleszkedést, hogy a sírás helyett az öröm legyen az első iskolai élményekből a meghatározó.

Lájkold Facebook-oldalunkat,
nehogy lemaradj a
legfrissebb bejegyzéseinkről!