spot_imgspot_img
spot_img

Hála – a bennünk létező eredendő

-

Article Top Ad (AdSense)

A szeretet fogalmát ismerjük, de a hála egy kivételesen különleges érzés. Ma van a világnapja! Nehezen adjuk ki magunkból, pedig ennél fontosabb nem is létezik. A hála maga az életigenlés, az elfogadás, és a lét dicsérete, ami magunkból ered és közben hozzánk szól.

A hála végtelen világokat rejt, mely mindenkihez és magunkhoz szól, miközben jobbá tehetjük vele a saját és mások életét. Olyan erők forrása, ami meg tudja változtatni a jövőt, és elfeledtetni a múlt gyarlóságait. Áldás, és béke egyben. Ha kapjuk felemelő érzéssel tölt el, ha adjuk magunkat is megsimogatjuk vele, oly jó érzésekkel, amiket az univerzum is dicsőn befogad.

Fotó: Pixabay

A hála világnapjának eredete

Az eredete egészen 1965-re nyúlik vissza. Ekkor történt, hogy Hawaii szigetén, egy ENSZ találkozó keretein belül megfogalmazták mit is jelet. Az alappaktum szerint becsüljük meg mindazt a jót amit kapunk az élettől, más emberektől. Legyünk hálásak azért, ami körülvesz minket, még akkor is ha nem is sejtjük a miérteket. A hála világnapját azóta szeptember 21-én ünnepeljük és nem véletlen az sem, hogy a nemzetközi béke napja is erre a dátumra esik. A hála és a béke világnapján hálásak lehetünk az eső nedvességéért, a föld gyümölcseiért, azért mert meleg van, és azért mert hideg. Összetehetjük imában a kezünket, hogy reggel felkelünk, este lefekszünk, és mindeközben lélegzünk, járunk, élünk. A hétköznapok természetesek a számunkra, és közben csodákat tapasztalhatunk, pillanatról pillanatra. A hála világnapján újra kell értékelni a legegyszerűbb dolgokat is.

Fotó: Pixabay

A hála világnapjának célja

Ahhoz, hogy őszintén hálásak legyünk, őszintén kell szemlélnünk magunkat, a körülöttünk lévő embereket. Ha „nyitott szemmel járunk” csakis akkor fedezhetőek fel az igazi értékek, köztük a hála érzése is. A hála világnapjának célja, hogy csodálkozzunk rá a világra, az emberekre, a tettekre. Vegyük észre a szeretés legkisebb jelét, az ölelés szükségét, az adás bármilyen önzetlen apró beteljesülését. Mindezek által lehetünk többek és jobbak, meglátva mindazt ami ténylegesen fontos, adhatunk egymásnak általa erőt, örömet. A tisztánlátás kivételes képessége megérinti az embert, ha a csak egy pillanatra is rádöbbenünk az igaz értékekre, a hála értelmet nyer. Ez a nap pontosan erre való. Meg kell állni, szemlélődni, békét lehelni magunkba és környezetünkbe, ez által pedig hálásnak lenni, hálát adni mindazért ami megadatott.

Fotó: Pixabay

„Hálából építkezve táplálhatjuk a világot, a gonoszság megnyilvánulásai ellen” (Thomas Braun)

Elemi ösztön és táplálék

Ha belegondolunk mélyen az életünkbe, könnyedén rájöhetünk, milyen sok dolog történik miattunk, viszont mások által. Rengeteg kedves ember vesz minket körbe, akik jobbá teszik az életünket, és számunkra észrevétlen módon tesznek miattunk erőfeszítéseket. Sajnos ezt azért nem vesszük észre és többnyire nem is értékeljük, mert a gonoszság, fertő általánosan tapasztalt lepléből nehezen látszik a fény. Rohanó világunk elidegenített társadalmi struktúráiban ritkán fedezzük ezt fel, és ezért nem is feltételezzük jelenlétét. Pedig mindenki kap, és mindenkinek adatik belőle, táplálékul szolgálhat megfáradt lelkünknek. Akár adjuk, akár kapjuk, óriási univerzális energiák részesei lehetünk, melyek ajándékainkká válnak a mindennapokban.

Fotó: Pixabay

A hála világnapján arra szeretnék felhívni az emberek figyelmét, hogy vegyük már észre, hogy milyen világban is élünk…. vannak olyanok, akiknek csak a nyaralásuk cél állomásáról, vagy a karácsonyi ajándékokról kell dönteniük, míg mások az életben maradásért küzdenek nap, mint nap. Ahhoz, hogy őszintén hálásak legyünk azért, ami számunkra megadatott, érdemes nyitott szemmel járnunk a világban, hogy végre ráébredhessünk létezésünk csodájára.

Fotó: Pixabay

Te miért vagy ma a leghálásabb?

Nem is gondolná senki, hogy erre a kérdésre nehezen tud válaszolni. Ma tegye fel mindenki magának a kérdést, meg fog lepődni azon, amit hallani fog válaszul. Ez olyan mintha kiugorva egy repülőből csak zuhanunk, a szél süvít a fülünkbe, és csak a túlélésért küzdünk. Meg kell húzni a zsinórt, csak ez jár a fejünkben, kinyílik az ejtőernyő és megmenekültünk. Viszont a zuhanás közben vajon láttuk e, a kéklő égen megpihenő felhőfodrok szépségét, a napsugarak kacsintását, melyek megtörnek az égen. Észrevettük e a madarak fenségesen kecses siklását mellettünk, és láttuk e igazán esés közben az anyaföld gyönyörű tájait, kéklő óceánjait, fehérlő hegycsúcsait? Ez a nap pont arra hivatott, hogy bármilyen nehéz is a hétköznapok zuhanása, szemlélődjünk, és lássunk tisztán. Legalább ma vegyük sorjába mindazt, amiért hálásak lehetünk. Kezdje mindenki a legnagyobbtól, és onnan haladjon szépen lefelé. Ha valaki végigmegy ezen a gondolaton, nem sajnálva rá az időt, meg fog döbbenni mennyi minden miatt érdemes hálásnak lennie.

Fotó: Pixabay

Hálát kell adni az életért, a sorsért, magunkért magunknak, hálát mások segítségéért, a fák zöldellő leveleiért. Az esőért, a fényért, a barátért és a szerelemért, a avarba igyekvő piciny csiga értékes életéért, mert humuszt teremt létével. Hálásak kell legyünk a szívdobbanásért, a fájdalomért és mindazért, hogy itt vagyunk és van esélyünk hálásnak lenni!

Csodálatos gondolatok a szeretetről – A kis herceg tanításai

Ezért erősíti a köteléket a párok közt a szeretetnyelv ismerete

Plüssmackós nap – teddy bear szívszorító története

 

Kategória:
 

FRISS CIKKEINK

Lájkold Facebook-oldalunkat,
nehogy lemaradj a
legfrissebb bejegyzéseinkről!