spot_img

Rita Ora és Alok is fellép az idei SZIN-en

-

Article Top Ad (AdSense)

 Újabb világsztárokat jelentett be az idén 55. születésnapját ünneplő Szegedi Ifjúsági Napok. Eszerint, a korábban bejelentett Timmy Trumpet és Lukas Graham mellett Rita Ora és Alok is Szegeden zárja a fesztiválnyarat. A friss hír már sorol néhányat a hazai nagy kedvencek első neveiből is, akik augusztus 23-26 között lépnek fel Szegeden.

Idén január végén jött elő új, You Only Love Me című dalával Rita Ora. A friss dalt, amit egy hónap alatt már több mint 4 millió alkalommal néztek meg rajongói a legnagyobb videómegosztón, hamarosan egy új lemez is követi. A fergeteges hangulatú koncertjeiről ismert angol popsztár így valószínűleg már ebből is szemezget, először élőben a hazai közönségnek, a nyárzáró SZIN-en.

 

Alok igazi szupersztár: a világ legjobb lemezlovasait sorba állító DJ Mag listáján a rendkívül előkelő, 4. helyen szerepel, 70 millió közösségi médiakövetővel szintén a nemzetközi elektronikus zenei szcéna élbolyába tartozik, és ő a leghallgatottabb brazil művész a világon.

 

A SZIN már korábban két nemzetközi sztárt bejelentett: Timmy Trumpet szintén ott van a világ legjobb DJ-inek 10-es listáján illetve jön a Lukas Graham zenekar, legfrissebb albumuk már megérkezett, amit itthon először a SZIN-en hallhatunk élőben.

Megérkeztek az első hazai nevek is, ők sorban: Azahriah, Beton.Hofi, BSW, ByeAlex és a Slepp, Carson Coma, Curtis, Dzsúdló, Follow The Flow, Halott Pénz, Honeybeast, Krúbi, Majka, Manuel, Margaret Island, Necc party, Pogány Induló, Punnany Massif, Quimby, T.Danny, Tits Gang, Valmar és a Wellhello.

A legzsebbarátabb fesztiválra immár napijegyek is kaphatók. Az első körbe limitált példányszámú, kedvezményes jegyeket az első két napra, szerdára és csütörtökre 15.555 Ft/nap, péntekre és szombatra 17.555 Ft/nap áron lehet megvásárolni. Minden további info itt található: www.szin.org

https://bcoolmagazin.hu/5-1-erdekesseg-a-cuki-kolyokkepu-brit-enekesrol/
https://bcoolmagazin.hu/csunyan-megalaztak-selena-gomezt/
Kategória:
 

FRISS CIKKEINK

Hogyan válasszunk táskát a stílusunkhoz?

A divat folyamatosan változik, de az igény a minőségre és az esztétikumra örök, éppen ezért sokan keresik azt a darabot, amely hosszú távon elkíséri őket a mindennapok során. Amikor a tökéletes kiegészítőt keressük, gyakran felmerül, hogy egy divatos táska a CCC internetes áruházban vagy a fizikai üzletek polcain lehet a megoldás a reggeli öltözködési dilemmákra. A választás során azonban nemcsak az aktuális trendeket, hanem saját testalkatunkat, életmódunkat és meglévő ruhatárunk színvilágát is figyelembe kell vennünk a harmónia megteremtése érdekében.

Éjszakai harmónia: női pizsamák a Reserved kínálatából – kényelem és elegancia találkozása

Az esti rutin minden nő életében különleges szerepet játszik. Ilyenkor lassul le igazán a nap, és ilyenkor fordítunk több figyelmet a testi és lelki feltöltődésre. Ehhez pedig elengedhetetlen a megfelelő hálóruha. A Reserved női pizsamái olyan választási lehetőségeket kínálnak, amelyek a kényelem mellett a kifinomultságot is előtérbe helyezik, így az alvás és a pihenés egyaránt stílusos élménnyé válik.

„Sírás az ajtóban, izguló szülők és boldog pillanatok: így segítheted elsős gyermeked zökkenőmentes iskolakezdését”

Lehet, hogy a legkisebb még játszani szeretne, te pedig nem alszol napok óta az iskolakezdés miatt? Nem vagytok egyedül! Az első osztály nemcsak a gyereknek, hanem a szülőnek is hatalmas mérföldkő. Mutatjuk, hogyan segítheted a beilleszkedést, hogy a sírás helyett az öröm legyen az első iskolai élményekből a meghatározó.

Lájkold Facebook-oldalunkat,
nehogy lemaradj a
legfrissebb bejegyzéseinkről!