spot_img

Profession.hu: nagyot változott a munkavállalók és a munkaadók hozzáállása az otthoni munkavégzéshez

-

Article Top Ad (AdSense)

Az idei vizsgálat során tízből négy részben vagy teljesen otthoni munkavégzésben dolgozó azt jelezte, hogy kevésbé hatékony otthon, mint a munkahelyén, míg egy évvel korábban tízből három volt ez az arány – ismerteti a Profession.hu az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében.

A felmérés szerint egyidejűleg csökkent azoknak az aránya, akik kimondottan hatékonynak érzik az otthoni munkavégzésüket: míg tavaly a válaszadók 38 százaléka jelezte, hogy jobban megy neki a munka otthonról, addig idén ez az arány csak 23 százalék volt.

Az elemzők szerint azok számára, akiknek biztosított a home office, az otthoni munkavégzés három leggyakrabban említett előnye között első helyen áll a rugalmas időbeosztás lehetősége, az időtakarékosság az utazási idő kiesése miatt, valamint az ideálisabb munka-magánélet egyensúly.

Rámutattak ugyanakkor, hogy a home office negatív oldalát is megtapasztalja a munkavállalók egy része: 39 százalékuk szerint nem mindenki tud és szeret egyedül, elszigetelten dolgozni, és 18 százalékuk mondta azt, hogy otthon nincs meg a munkához szükséges nyugalom és csend, 14 százalékuk pedig túlterhelt, mert úgy érzi, hogy sosincs vége a munkaidőnek.

Az otthoni munkavégzés a járványhelyzet alatt gyorsan és széleskörűen elterjedt országszerte, néhány év után viszont számos helyen módosulnak ennek szabályai. A munkavállalók háromnegyedénél megmaradtak ugyan a home office munkavégzésre vonatkozó keretek azóta is, de munkavállalók többsége szigorításra számít – írják a közleményben.

Nem jó ötlet szigorítani a HO-n

A felmérés szerint, akiknek jelenleg biztosított az otthoni munkavégzés, azoknak a 16 százaléka nem tolerálná, ha jelentősebben korlátozná a munkaadójuk ennek feltételeit, akár fel is mondana ennek hatására. A megkérdezettek csaknem fele jelezte, hogy bár nem mondana fel, de nem örülne a szigorításnak, 9 százaléka pedig valamilyen kompenzációt kérne cserébe.

A közleményben Dencső Blanka, a Profession.hu piackutatási és üzletfejlesztési szakértője kifejtette:

a cégek döntései és a munkavállalók igényei között egy enyhe eltávolodás figyelhető meg az elmúlt egy évet vizsgálva, a dolgozók körében a járványhelyzet óta töretlen az igény az otthoni munkavégzésre, a munkaadók viszont bár óvatosan, de igyekeznek szigorúbb keretek közé szorítani az erre vonatkozó szabályozásukat.

Azok a vállalatok viszont, akik biztosítanak otthoni munkavégzési lehetőséget, és ezen a téren rugalmasak a dolgozói igényekkel kapcsolatban, ki tudnak tűnni a munkavállalókért folyó versenyben, és rendszerint több jelentkezőt, több megfelelő szakembert képesek megszólítani – hangsúlyozta a szakember a Profession.hu közleményében.

Az idén április vége és május eleje között végzett online reprezentatív kutatásba a 18-65 éves magyar lakosság köréből 1000 embert vontak be.

 

FRISS CIKKEINK

Éjszakai harmónia: női pizsamák a Reserved kínálatából – kényelem és elegancia találkozása

Az esti rutin minden nő életében különleges szerepet játszik. Ilyenkor lassul le igazán a nap, és ilyenkor fordítunk több figyelmet a testi és lelki feltöltődésre. Ehhez pedig elengedhetetlen a megfelelő hálóruha. A Reserved női pizsamái olyan választási lehetőségeket kínálnak, amelyek a kényelem mellett a kifinomultságot is előtérbe helyezik, így az alvás és a pihenés egyaránt stílusos élménnyé válik.

„Sírás az ajtóban, izguló szülők és boldog pillanatok: így segítheted elsős gyermeked zökkenőmentes iskolakezdését”

Lehet, hogy a legkisebb még játszani szeretne, te pedig nem alszol napok óta az iskolakezdés miatt? Nem vagytok egyedül! Az első osztály nemcsak a gyereknek, hanem a szülőnek is hatalmas mérföldkő. Mutatjuk, hogyan segítheted a beilleszkedést, hogy a sírás helyett az öröm legyen az első iskolai élményekből a meghatározó.

Túlélőcsomag aktív nyári napokra: a sportos bőrápolás titkai

Napfény, szabad levegő, mozgás – a nyári hónapok igazi ajándékot jelentenek a testnek és a léleknek is. Biciklizés a városban, kora reggeli futás, SUP-ozás a vízen vagy jógázás a parkban: bármelyik aktív program mellett döntünk, a bőrünk is elkísér minket. És bizony nem mindegy, hogyan viseli a fokozott igénybevételt. Az UV-sugárzás, a verejtékezés, a szél és a szmog mind stresszt jelentenek a bőr számára, így, ha szeretnénk, hogy sokáig üde és egészséges maradjon, fontos, hogy a szépségrutinunk is lépést tartson a nyári fordulatszámmal.

Lájkold Facebook-oldalunkat,
nehogy lemaradj a
legfrissebb bejegyzéseinkről!