spot_img

Öröm ránézni erre az új miniszoborra – Újbudán csíphetünk el

-

Article Top Ad (AdSense)
Újabb miniszobor bukkant fel a fővárosban! Az imádnivaló corgi apróság Plank Antal szobrászművész alkotása, Újbudán, az Allee bejáratánál helyezték el. A kutyabarát bevásárlóközpont célja, hogy a kis örzővel mosolyt csaljon az arra járók arcára.

Az Allee környékén keressük

Egyre népszerűbbek a Budapest különböző pontjain kihelyezett miniszobrok, ennek apropóján az első kutyabarát bevásárlóközpont az Allee is leadta megrendelését egy szobrocskára. Szellemiségéhez híven mi más is lehetne a szobor témája, mint egy négylábú. Az Allee ezen belül pedig a corgit választotta, a megvalósítás Plank Antal szobrászművész nevéhez fűződik.
A kis művet pár nappal ezelőtt helyezték el az Allee Október huszonharmadika utcai főbejárata előtt. Az Allee vezetősége büszke arra, hogy a bevásárlóközpontok között elsőként vált kutyabarát hellyé, ezért is döntöttek a kiskutya ábrázolása mellett. Ezzel az aprósággal szeretnének mosolyt csalni az arra járók arcára, egy kellemes pillanatot szerezni a mindennap rohanás közepette.

Hosszú távú célkütézésük, hogy felhívják a figyelmet a felelős állattartásra, segítséget nyújtsanak az állatvédő szervezeteknek és ezzel hatékonyan hozzájáruljanak a hazai kutyás társadalom fejlődéséhez.

Corgi miniszobor
Őrzi az Allee-t | Kép forrása: Plank Antal Mirones FB oldal

Miniszobor – Ezt gondolja róla a művész

Plank Antal a kihelyezést követően megemlítette, hogy nagyon izgalmasnak találja a miniszobrokban rejlő lehetőségeket. Az itt-ott megbújó kis formák vagy szerethető alakok, az emberek számára kedves tárgyakat, üzeneteket jelenítenek meg. A lenti videóban az alkotás folyamatát is megnézhetjük. Érdekesség, hogy a szobrászművész ritkán készít vázlatrajzot, már alapból a mintázással kezdi a munkát. Úgy gondolja, szobrászként neki a térben kellenek a vázlatok.

„A miniszobor nagyon jó mai válasz a közterekre, érdemes bronzból elkészíteni mert időtálló. Ezek az alkotások egy klasszikus anyag újfajta felhasználási módjának tekinthetőek. Lényege, hogy nem egy életnagyságú figura uralja a tér egy részét, hanem megbújva, alig észrevehetően a keresési folyamat által interakcióba vonja a közönséget is.” – nyilatkozta.
b
Források: Plank Antal Mirones az Allee és Újbuda hivatalos FB oldala
https://bcoolmagazin.hu/meglepetes-szobrocskak-bukkantak-fel-budapest-tobb-pontjan/
 

FRISS CIKKEINK

Éjszakai harmónia: női pizsamák a Reserved kínálatából – kényelem és elegancia találkozása

Az esti rutin minden nő életében különleges szerepet játszik. Ilyenkor lassul le igazán a nap, és ilyenkor fordítunk több figyelmet a testi és lelki feltöltődésre. Ehhez pedig elengedhetetlen a megfelelő hálóruha. A Reserved női pizsamái olyan választási lehetőségeket kínálnak, amelyek a kényelem mellett a kifinomultságot is előtérbe helyezik, így az alvás és a pihenés egyaránt stílusos élménnyé válik.

„Sírás az ajtóban, izguló szülők és boldog pillanatok: így segítheted elsős gyermeked zökkenőmentes iskolakezdését”

Lehet, hogy a legkisebb még játszani szeretne, te pedig nem alszol napok óta az iskolakezdés miatt? Nem vagytok egyedül! Az első osztály nemcsak a gyereknek, hanem a szülőnek is hatalmas mérföldkő. Mutatjuk, hogyan segítheted a beilleszkedést, hogy a sírás helyett az öröm legyen az első iskolai élményekből a meghatározó.

Túlélőcsomag aktív nyári napokra: a sportos bőrápolás titkai

Napfény, szabad levegő, mozgás – a nyári hónapok igazi ajándékot jelentenek a testnek és a léleknek is. Biciklizés a városban, kora reggeli futás, SUP-ozás a vízen vagy jógázás a parkban: bármelyik aktív program mellett döntünk, a bőrünk is elkísér minket. És bizony nem mindegy, hogyan viseli a fokozott igénybevételt. Az UV-sugárzás, a verejtékezés, a szél és a szmog mind stresszt jelentenek a bőr számára, így, ha szeretnénk, hogy sokáig üde és egészséges maradjon, fontos, hogy a szépségrutinunk is lépést tartson a nyári fordulatszámmal.

Lájkold Facebook-oldalunkat,
nehogy lemaradj a
legfrissebb bejegyzéseinkről!