spot_img

Online koncertezik Kollár-Klemencz László

-

Article Top Ad (AdSense)

Az Ég az erdő című új Kollár-Klemencz album január 17-én látott napvilágot, a dalszerző-író-énekes 2008-ban megkezdett első szólóalbumának folytatásaként. Az új dalokat 2020. január 19-én először a MOMkultban hallotta élőben a közönség. Személyes hangvételű, mély érzelmekkel telített, balladisztikus dalok a természetből, az erdő közepén élő alkotótól és vonós zenekarától. Az új lemez dalai ösvényeket taposnak ki a mindennapjainkban, amelyeken elindulva közelebb visznek elveszített ártatlanságunkhoz – a közönség december 5-én, 19 órától a TRIP WebSzínházában hallhatja a koncertet.

„Az új lemezen több kortárs versfeldolgozás is lesz, Borbély Szilárd volt az első versfeldolgozásom 2012-ben, ekkor indult a Rájátszás, ez a feldolgozás még akkor született. Sajnos Borbély Szilárd azóta már nincs köztünk, az ő emlékének is emléket állítunk most. Erdős Virággal a közös munka már a Legesleges című 2014-ben megjelent albumon kiteljesedett, de a Pápá nyugodj békében című dal később a Kistehén együttes Elviszlek magammal lemezére is felkerült, most pedig egy újabb formájában az Ég az erdő albumon is bemutatkozik. Kemény István egy Eric Satie feldolgozásra írt szöveggel van jelen, amelyet a Világ túlvégén címmel kifejezetten erre a zenére írt, A műanyag című alkotása pedig verbunkos köntöst kapott ezen a lemezen. Lackfi Jánossal 2019 nyarán dolgoztam együtt, a közös munkából született a Nem tudok élni nélkülem című versfeldolgozás dal.”- mesélte Kollár-Klemencz László.A zenei munkálatokban ifj. Csoóri Sándor is közreműködött, a moldvai-magyar csángó zenéből a Pusztinai nagy hegy alatt című dalban az ő játéka kapcsolja össze Kollár-Klemencz világát az autentikus népzenével. Az új lemezen négy új dal is szerepel, amelyek Kollár-Klemencz László saját szerzeményei. Mindegyikben erős közeledés hallható a népzene irányába, amit személyesen ifj. Csoóri Sándor és felesége Kálna Natália erősít fel. A szövegek elementárisak, és következetes folytatásai a Rengeteg című album szövegvilágának.

Zenekar:
Kollár-Klemencz
László – ének, gitár
Mákó Kató – ütősök (moldvai nagydob, jembe), vokál
Ónódi László – brácsa
Vajdovich Árpád – bőgő, vokál
Valkó Béla – cselló
Csernovszky Márk – zongora, vokál, ütősök

Kategória:
 

FRISS CIKKEINK

Éjszakai harmónia: női pizsamák a Reserved kínálatából – kényelem és elegancia találkozása

Az esti rutin minden nő életében különleges szerepet játszik. Ilyenkor lassul le igazán a nap, és ilyenkor fordítunk több figyelmet a testi és lelki feltöltődésre. Ehhez pedig elengedhetetlen a megfelelő hálóruha. A Reserved női pizsamái olyan választási lehetőségeket kínálnak, amelyek a kényelem mellett a kifinomultságot is előtérbe helyezik, így az alvás és a pihenés egyaránt stílusos élménnyé válik.

„Sírás az ajtóban, izguló szülők és boldog pillanatok: így segítheted elsős gyermeked zökkenőmentes iskolakezdését”

Lehet, hogy a legkisebb még játszani szeretne, te pedig nem alszol napok óta az iskolakezdés miatt? Nem vagytok egyedül! Az első osztály nemcsak a gyereknek, hanem a szülőnek is hatalmas mérföldkő. Mutatjuk, hogyan segítheted a beilleszkedést, hogy a sírás helyett az öröm legyen az első iskolai élményekből a meghatározó.

Túlélőcsomag aktív nyári napokra: a sportos bőrápolás titkai

Napfény, szabad levegő, mozgás – a nyári hónapok igazi ajándékot jelentenek a testnek és a léleknek is. Biciklizés a városban, kora reggeli futás, SUP-ozás a vízen vagy jógázás a parkban: bármelyik aktív program mellett döntünk, a bőrünk is elkísér minket. És bizony nem mindegy, hogyan viseli a fokozott igénybevételt. Az UV-sugárzás, a verejtékezés, a szél és a szmog mind stresszt jelentenek a bőr számára, így, ha szeretnénk, hogy sokáig üde és egészséges maradjon, fontos, hogy a szépségrutinunk is lépést tartson a nyári fordulatszámmal.

Lájkold Facebook-oldalunkat,
nehogy lemaradj a
legfrissebb bejegyzéseinkről!