Karácsonykor egy kisbaba, egy család születését ünnepeljük és ilyenkor még több gyermekben merül fel a kérdés, hogy hogyan is születnek a babák. Erre a szülők sokféle választ szoktak adni, a legkisebbeknek általában mesék segítségével magyarázzák el egy új családtag érkezését. A legnevezetesebb történet a gólyákról szól, akik csőrükben hozzák a csecsemőket a gyermekre vágyó családoknak. Ez a hiedelem a világ számtalan pontján elterjedt, azonban sok országban teljesen más választ adnak a „hogyan lesz a baba?” kérdésre.
Bármi is a gólyák és a gyerekszületés közötti összefüggés eredete, a történészek többnyire egyetértenek abban, hogy Európa északi részén, a mai Németország és Norvégia területén váltak a gólyák a csecsemők hordozóivá. A korai-középkorban általában a nyári napforduló környékén keltek egybe a fiatalok, ugyanis a nyarat tartották a legtermékenyebb időszaknak. Nyár végén vándoroltak el a költöző madarak, például a gólyák, majd nagyjából kilenc hónappal később, amikor a legtöbb gyermek is született, visszatértek, így válhattak a gólyák az új élet hírnökeivé.
Ez a hiedelem továbbfejlődött és elterjedt, Kelet-Európában például a háztetőn fészkelő gólyát a jó szerencse és a gyermekszületés egyik jelének vélték. De a gólyák nem csak az európai kultúrában váltak a családbővülés szimbólumává, a sziú indiánok is hasonló tulajdonságokkal ruházták fel az észak-amerikai madarakat.
A gólya és a baba közti kapcsolat végül Hans Christian Andersen Gólyák című meséjével vált igazán népszerűvé. A történet szerint a madarak tavakból emelik ki a csecsemőket, majd eljuttatják őket az arra érdemes családokhoz.
Bár a „gólya-hozza” történet az egyik legelterjedtebb, számos más változattal is találkozhatunk, akár Európán belül is, Németországban például a gólyán kívül varjú, hattyú, nyúl, szamár, de még a katicabogár is kapcsolódik a születéshez.
Belgiumban hajóval hozzák a babákat, akiket piacokra visznek tovább és ott gondoskodó szülőkre lelhetnek. Svájcban is piacon vagy kútnál veszik meg az apukák a kisbabát. Dániában a tenger sós vízéből érkeznek a csecsemők, és a skandináv országok esetében általánosítva elmondható, hogy úgy vélik, a még meg nem született gyermekek lelke a nagy vizekben és mocsarakban várakozik. Szintén a földrajzi adottságokhoz igazodó változat terjedt el a hegyes vidékeken, miszerint, ha egy villám belecsap egy sziklába és abból lepattan egy kődarab, ami patakba esik, abból fog megszületni a baba. Pontos országhoz nem lehet kötni, de több helyen is úgy mesélik, a kisbabák fákon teremnek. Mindezek közül mégis talán az egyik legérdekesebb az a „magyarázat”, hogy a csecsemőket a káposztaföldön kell keresni: az újszülöttek a káposztafejből nőnek ki. Anglia, Franciaország, Belgium és Olaszország is azon országok közé tartozik, akiknél ezt a történetet mesélik a legkisebbeknek.
„Ezek a történetek eredetileg azért születtek, hogy a szülők kitérhessenek a fogantatással kapcsolatos kényes kérdések elől, hiszen ez a téma sok kultúrában tabunak számított. Ma azonban már korábban eljutnak a gyerekekhez a valódi tények, a szülők korábban elmondják az igazságot, esetleg a kortársak világosítják fel őket, így ezek a mesék kezdenek kikopni a köztudatból.” – foglalta össze Dr. Krauth Barbara, a Czeizel Intézet tinédzser nőgyógyászati ambulanciájának vezetője.
„A gyerekek kíváncsi jelleméből fakadóan elkerülhetetlen ez a beszélgetés, így érdemes minden szülőnek a lehető legkorábban felkészülni erre, és átgondolni, mit fog mondani. Talán a legszerencsésebb az, ha a szülők között lévő erős érzelmi kötelékből, a szeretetből indulunk ki, és erre építve magyarázzuk el a gyerek életkorának megfelelő szinten a részleteket.” – tette hozzá a szakember.
