Igen, mindegyik karácsonyt igyekszünk meghitten, békében és szeretteljesen eltölteni, de mindenkinek akad egy kiemelkedő, egy kedvesebb, mint a többi. Idén karácsonykor mi is elmerültünk a múltban, és elhoztuk nektek a kedvenc ünnepi történeteinket.
R. Szabó Zsuzsa
Ha különleges, meghatározó karácsonyi élményről, emlékről van szó, legtöbben a gyerekkorhoz nyúlnak vissza. Nekem is gyerekkori ízek, illatok ugranak be, a varázslat, amit a szüleim és nagyszüleim teremtettek körénk. Szeretetteljes és biztonságos légkör vett körül minket tesómmal, s mi ezt valamilyen módon karácsonykor meg is akartuk köszönni. Már kisiskolások voltunk, tudtuk már rég, hogy nem a Jézuska díszíti a fát, de nem vettünk részt sokáig a dekorálásban. A nagyszülőknél várakoztunk a nagy csodára. Itt kis műsorral készültünk, illetve már az előző napokban összeállítottuk a dalokat, verseket. Hagyományt teremtettünk a műsorral. Évekig előadtuk a kis repertoárunkat, a betlehemes énekeket, verseket, saját készítésű betlehemmel.
Akkoriban még nem volt okostelefon, szüleim azonban mindig rögzíteni akarták a karácsonyi pillanatokat, ezért szereztek kamerát. Az egyik évben szépen kiöltözve, a szokásos műsorunk alatt huncut kisördög bújt belénk. Már az első mondatnál elnevettük tesómmal magunkat, utána pedig annyira nem tudtuk abbahagyni a nevetést, hogy még apukám kezében is mozgott a kamera a kacagástól, anyukám arcáról pedig a nevetés miatti könnyek lemosták a sminket. Ezt a felvételt évek, évtizedek óta újra és újra megnézzük minden karácsonykor, és ugyanúgy tudunk nevetni rajta, mint akkor régen.
Polesz Anita
Huszonévesen, még a rendszerváltás előtt kaptam lehetőséget arra, hogy Olaszországban folytassam az életem. Az első mediterrán karácsonyra azóta is emlékszem, éppen Genovában tartózkodtam. Semmiféle megszokott karácsonyi érzés nem kerített a hatalmába, hiába voltak gyönyörűen feldíszítve az utcák, az üzletek. A 10 C° fok körüli hőmérséklet inkább egy kellemes tavaszra emlékeztetett.
A karácsonyi vacsorát pedig nem meghitt, családi körben költöttük el, hanem étteremben, isteni tengeri herkentyűket falatozva. A hab a tortán mégis csak az eper volt, a karácsonyi eper. Ilyet Magyarországon, a kommunizmus éveiben kizárólag a szezonjában fogyasztottunk, nem pedig télvíz idején. Sohasem felejtem el a szabadság és az eper ízét!
Hihetetlenül boldog voltam, hogy az akkori, inkább szürkének mondható, hazai viszonyoktól teljesen eltérő módon élhetek. Hatalmas kiváltságnak és vakmerőségnek éreztem, hogy egyedül belevágtam az ismeretelen, „hanyatló” nyugati életbe, és az ott töltött 13 év alatt sikerült olyan egzisztenciát teremtenem, amivel később plusz egy kisfiúval hazatérve, újságíróként folytathattam a munkámat.
Domokos Zsófia
Számomra ez az ünnep örömteli pillanatokkal van tele, ezért nehéz kiemelni egyetlen emléket. Talán az egyik ilyen felejthetetlen pillanat az karácsony reggelén történt meg, két évvel ezelőtt.
Szomorú voltam, amiért nem volt hó, így egy kissé a karácsonyi hangulatom is mondhatni lehangolt volt. Azelőtti este úgy feküdtem le, mintha csak egy szokásos nap és nem karácsony lenne. Ennek ellenére reggel hatalmas hangzavarra ébredtem és szokatlan lihegésre. Tudni kell, hogy a két kutyánk imádja a havat, így ha elérkezik az a nap, amikor végre játszadozhatnak a hóban, akkor teljes mértékben megőrülnek.
Így történt ez azon a napon is, anyukám kiment, hogy vizet adjon nekik, ám amikor kinyitotta az ajtót, a két kutya berontva szaladt fel a szobámba (nos igen, utána nehéz volt kimagyarázni, hogy mégis honnan tudják, hogy hol van a szobám). Az ágyam vízben úszott, a két kutya havat köpködött rám, anyukám az ájulás szintjét súrolta, amikor meglátta a hóban tocsogó ágyamat. Pár másodperc után már a hasunkat fogva nevettünk az egész helyzeten, a kutyákról egy kis havat levettem és azzal dobáltam meg a házban elrejtőző szüleimet.
Jelentéktelen kis esemény volt és mégis csodálatos reggel, aznap este nem is kellett ajándék, hisz a reggeli hóesés elegendő meglepetés volt az ünnepre.
Csabai Bernadett
Hát, ez elég nehéz. Sokat morfondíroztam most, melyik karácsonyi momentumot tudnám kiemelni. Alapból imádom a hagyományokat, az adventi koszorút, a forralt bor illatát, az elcsépelt karácsonyi zenéket. Az összeset. Gyerekkoromban már novemberben be volt csomagolva minden ajándék, leginkább az év közben kapott Kinder tojásokból összeszedett kis figurák, vagy az általam írott pár soros versikék.
Egyke vagyok, tehát valamilyen szinten mindig egyedül voltam. Voltak a felnőttek, meg én. Ezért nekem a legszebb karácsonyok azok voltak, amikor összejött az egész család – korombeli unokatestvérekkel, kereszttestvérekkel, akikkel együtt már nem csak én voltam gyerek. Megtelt a ház élettel, mindenki sürgött-forgott és olyan nyüzsgés költözött a nagyrészt csendes és magányos szobámba, amit elég nehéz volt elengedni karácsony után.
