spot_img

Nagynevű‌ ‌TikTokkerek‌ ‌a‌ ‌zeneiparban?‌

-

Article Top Ad (AdSense)

Farkas Zsombor és Hunor legújabb, Gyere nyár című nemrég megjelent dalát annyira megszerette a fiatal generáció, hogy még a legmenőbb TikTokkerek is erre készítik az újabbnál újabb videóikat. A közkedvelt énekes-dalszerző a legújabb számát ráadásul a testvérével, Hunorral közösen készítette.

Farkas Zsombor és Hunor első közös, Gyere nyár című dala a közelmúltban debütált a legnagyobb videómegosztó és zene streaming oldalakon. A pörgős, nyári hangulatú szerzemény hamar népszerűvé vált napjaink egyik legnépszerűbb közösségi média platformján, a TikTokon is. 

„A koronavírus-járvány hazai helyzetének javulása újra lehetővé tette, hogy az idei nyáron fellélegezhessünk és együtt bulizhassunk, szórakozhassunk a barátainkkal, szeretteinkkel. A legújabb, öcsémmel közösen készített dalunk ehhez ad remek alapot, mely beindítja a nyári estéket” – mondta Farkas Zsombor.

Gyere nyár, gyere TikTok

A dal nemcsak a megszokott videó- és zenemegosztó portálokon debütált, hanem a TikTokon is nagy sikert aratott és egy új trend kibontakozását mutatja (https://tinyurl.hu/GfFZ/). Ugyanis a nemrég megjelent zeneszámra több népszerű TikTokker is készített már posztokat, többek között a közel 150 ezer követőt és 10 millió lájkot magának tudó Balogh Balázs (@baloghbazs) is.

Farkasok a budapesti éjszakában

Farkas Zsombor bár most készített először közös dalt a testvérével, Hunorral, azonban a szám sikerét elnézve nem kizárt, hogy a jövőben is láthatunk még erre példát.

„Nagyon élveztem mind a klipforgatást, mind pedig a stúdiómunkálatokat. Úgy érzem nagyon megtaláltam benne magamat. Az egésznek nagyon jó, önfeledt hangulata volt. Szuper volt a bátyámmal együtt dolgozni, aki a tapasztalatai révén sokat tudott segíteni” – nyilatkozta Farkas Zsombor testvére, Hunor.

Világsztárok a fővárosban

A dalhoz készült klipben olyan népszerű budapesti jellegzetességeknél is feltűnnek a Farkas testvérek, mint a Szabadság híd, a Bálna, a Váci utca, a Gozsdu-udvar és a Deák tér. Ezek a forgatási helyek nem véletlenül kerültek kiválasztásra, hiszen nevük sokszor egybeforr a budapesti éjszakával is. A főváros belvárosi részei ráadásul nem csak a hazai sztárok és a bulizók közkedvelt helyszínei. Csak az idén már több nemzetközileg is ismert híresség megfordult ezeken a színhelyeken. A közelmúltban Oscar Isaac és Ethan Hawke, valamint a közismert, magyar felmenőkkel is rendelkező Jamie Lee Curtis is többször posztolt Budapestről. Sőt, akár a Jumanji sztárjával, Kevin Harttal is összefuthattunk a főváros utcáin, így csak egy hajszálon múlt, hogy Farkas Zsombor és Hunor közös klipjébe is bele ne sétáljon egy amerikai filmcsillag.

Ha a nemzetközi filmipart nem is, de az éjszakai hangulatot nagy mértékben támogathatja a Gyere nyár című dal, melynek izgalmas refrénjétől a pulzusszámunk is megugrik:

„Gyere még, gyere nyár! 

A szívem úgy kalapál!

Míg a szél el nem ül,

Mi nem vagyunk egyedül!”

Farkas Zsombor x Hunor – Gyere nyár című slágere teljes hosszában meghallgatható többek között a PA Records YouTube oldalán is

Kategória:
 

FRISS CIKKEINK

Hogyan válasszunk táskát a stílusunkhoz?

A divat folyamatosan változik, de az igény a minőségre és az esztétikumra örök, éppen ezért sokan keresik azt a darabot, amely hosszú távon elkíséri őket a mindennapok során. Amikor a tökéletes kiegészítőt keressük, gyakran felmerül, hogy egy divatos táska a CCC internetes áruházban vagy a fizikai üzletek polcain lehet a megoldás a reggeli öltözködési dilemmákra. A választás során azonban nemcsak az aktuális trendeket, hanem saját testalkatunkat, életmódunkat és meglévő ruhatárunk színvilágát is figyelembe kell vennünk a harmónia megteremtése érdekében.

Éjszakai harmónia: női pizsamák a Reserved kínálatából – kényelem és elegancia találkozása

Az esti rutin minden nő életében különleges szerepet játszik. Ilyenkor lassul le igazán a nap, és ilyenkor fordítunk több figyelmet a testi és lelki feltöltődésre. Ehhez pedig elengedhetetlen a megfelelő hálóruha. A Reserved női pizsamái olyan választási lehetőségeket kínálnak, amelyek a kényelem mellett a kifinomultságot is előtérbe helyezik, így az alvás és a pihenés egyaránt stílusos élménnyé válik.

„Sírás az ajtóban, izguló szülők és boldog pillanatok: így segítheted elsős gyermeked zökkenőmentes iskolakezdését”

Lehet, hogy a legkisebb még játszani szeretne, te pedig nem alszol napok óta az iskolakezdés miatt? Nem vagytok egyedül! Az első osztály nemcsak a gyereknek, hanem a szülőnek is hatalmas mérföldkő. Mutatjuk, hogyan segítheted a beilleszkedést, hogy a sírás helyett az öröm legyen az első iskolai élményekből a meghatározó.

Lájkold Facebook-oldalunkat,
nehogy lemaradj a
legfrissebb bejegyzéseinkről!