spot_img

Móric-napi Benyovszky opera az Eiffel Műhelyházban

-

Article Top Ad (AdSense)

A Francia Múzsa Szezonjának első frankofón zenei csemegéje a francia Mozartként is jellemzett preromantikus komponista, François-Adrien Boieldieu (1775–1834) Benyovszky Móric, avagy a kamcsatkai száműzöttek (1800) című operájának részleteiből összeállított dalest, amely 2020. szeptember 22-én csendül fel a Eiffel Műhelyház Bánffy Miklós termében. A koncerten fellép Boncsér Gergely, Kriszta Kinga és Megyesi Schwartz Lúcia, zongorán közreműködik Tóth Sámuel Csaba.

Az eredetileg háromfelvonásos mű megszületése és bemutatója a párizsi Opéra-Comique-ban mindössze néhány hónappal előzte meg A bagdadi kalifa, Boieldieu első átütő sikerének premierjét. A magyar utazó és kalandor élete köré szövődött legendákból ihletet merítő alkotás azonban a maga korában ugyancsak népszerűnek bizonyult egzotikus és fordulatos témája, valamint – ahogy Berlioz fogalmaz – „kellemes és ízléses párizsi eleganciát” tükröző zeneisége miatt.

A szibériai fogsága idején játszódó történet alapját Benyovszky 1790-ben megjelent emlékiratai szolgáltatták, amelynek nyomán August von Kotzebue, majd Alexandre Duval is sikeres színdarabot írt. A cári Oroszországgal szembeni lengyel felkelés egyik vezetőjeként Kamcsatkába hurcolt Benyovszkyt a börtönkolóniára száműzött cári tisztek tervezett felkelésük vezérévé választják. Benyovszkyt ugyanakkor bizalmába fogadja a fogolytelep kormányzója is, akinek lánya, Afanázia, és a fiatal szabadságharcos között szerelem szövődik. A szerelmi és erkölcsi helytállás közt őrlődő Benyovszky azonban újabb próbatétellel szembesül, mikor rabtársa és szerelmi riválisa, Stefanov, a féltékenységtől és irigységtől vezetve elárulja őt.

A stílszerűen Móric-napra időzített esten az opera több áriája és duettje is elhangzik Boncsér Gergely (Benyovszky), Kriszta Kinga (Afanázia) és Megyesi Schwartz Lúcia (Stefanov) előadásában, Tóth Sámuel Csaba zenei vezető kíséretével. Az énekszámokat Mona Dániel zenetörténész szórakoztató és ismeretterjesztő előadásai egészítik ki. Az estet a Magyar Állami Operaház Facebook-oldalán élőben közvetíti.

Az előadás kezdése előtt a Benyovszky Társaság szoborbemutatóval egybekötött megemlékezést tart az Eiffel Műhelyház Mozdonycsarnokában.

 

FRISS CIKKEINK

Hogyan válasszunk táskát a stílusunkhoz?

A divat folyamatosan változik, de az igény a minőségre és az esztétikumra örök, éppen ezért sokan keresik azt a darabot, amely hosszú távon elkíséri őket a mindennapok során. Amikor a tökéletes kiegészítőt keressük, gyakran felmerül, hogy egy divatos táska a CCC internetes áruházban vagy a fizikai üzletek polcain lehet a megoldás a reggeli öltözködési dilemmákra. A választás során azonban nemcsak az aktuális trendeket, hanem saját testalkatunkat, életmódunkat és meglévő ruhatárunk színvilágát is figyelembe kell vennünk a harmónia megteremtése érdekében.

Éjszakai harmónia: női pizsamák a Reserved kínálatából – kényelem és elegancia találkozása

Az esti rutin minden nő életében különleges szerepet játszik. Ilyenkor lassul le igazán a nap, és ilyenkor fordítunk több figyelmet a testi és lelki feltöltődésre. Ehhez pedig elengedhetetlen a megfelelő hálóruha. A Reserved női pizsamái olyan választási lehetőségeket kínálnak, amelyek a kényelem mellett a kifinomultságot is előtérbe helyezik, így az alvás és a pihenés egyaránt stílusos élménnyé válik.

„Sírás az ajtóban, izguló szülők és boldog pillanatok: így segítheted elsős gyermeked zökkenőmentes iskolakezdését”

Lehet, hogy a legkisebb még játszani szeretne, te pedig nem alszol napok óta az iskolakezdés miatt? Nem vagytok egyedül! Az első osztály nemcsak a gyereknek, hanem a szülőnek is hatalmas mérföldkő. Mutatjuk, hogyan segítheted a beilleszkedést, hogy a sírás helyett az öröm legyen az első iskolai élményekből a meghatározó.

Lájkold Facebook-oldalunkat,
nehogy lemaradj a
legfrissebb bejegyzéseinkről!