Mindenki ismeri az egyik legmágikusabb teremtményt, az unikornist, vagy más néven az egyszarvút. A fehér lóra hasonlító varázslény egy hegyes szarvat visel a homlokán. Sokféle hiedelem, és még több történet kötődik hozzá. Az Unikornis világnapján arra keressük a választ, mit is tanulhatunk a róla szóló mesékből.
Miért kell világnap egy kitalált lénynek?
Talán buta dolognak tűnik külön világnapot tartani egy valójában nem is létező misztikus lénynek, ám az emberiség történelme során olyan erős kultusz alakult ki köré, hogy ez már magában is megérne egy külön kitüntetést. Ám az ok ennél sokkal fontosabb: a 2015-ben indult kezdeményezés arra próbálja meg felhívni az emberek figyelmét, hogy emlékezzenek a gyerekkorukra, amikor még könnyedén tudtak hinni az olyan mesebeli lényekbe, mint a varázslatos unikornis, és hittek benne, hogy a Jó és az Igaz mindig győzedelmeskedik a Rossz felett.
Gyermekmese vagy fontos tanítás?
Napjainkban számos gyerekeknek készült mese szereplői az unikornisok, ám igazán mély tanítást nem igazán tartalmaznak. Természetesen nincs minden veszve, hiszen ilyenkor kell visszanyúlni a régi klasszikusokhoz. Peter S. Beagle könyve Az utolsó egyszarvú pont egy ilyen mese. A történet főszereplője egy olyan egyszarvú, aki utolsó a fajtájából, ezért útra kell, hogy felkutassa, hátha maradtak még unikornisok a világban. Időközben számos kalandba keveredik az emberek világában, és a végén képes beleszeretni egy halandóba is.
Beagle egyszarvúja egy olyan lény, aki teljesen közönyös a világ iránt, nincsenek érzései, tökéletes harmóniában él a természettel. Idilli életének akkor lesz vége, mikor az erdőben – amely a lény otthona – véletlenül meghallja két vadász beszélgetését, akik arról diskurálnak, hogy eltűntek az egyszarvúak a világból. Az unikornis tehát meg akar bizonyosodni, hogy így van-e, hiszen jó ideje ő maga is egyedül van. Útja során különböző emberekkel találkozik, akik mind felnőttek és természetesen már rég nem hisznek az unikornisok létezésében. De az egyszarvú küldetése, varázslatos szépsége, tisztasága és naivitása őket is arra sarkallja, hogy számot vessenek saját életükkel. Kik voltak és mivé lettek? Merre tartanak?
Tündérmese happy end nélkül?
Akik a hollywoodi cukormázas meséken nőttek fel, talán csalódottak lesznek, hiszen ebben a történetben ugyan van egy csodálatos szerelmi történet is a főhős egyszarvú és egy fiatal halandó herceg között, ám szerelmük mégsem tud beteljesedni. Vajon miért? Azért, mert ha ez bekövetkezne, az egyszarvú egész eddigi útja és fáradozása hiába való lenne. Bármennyire is próbál emberré válni és emberi lenni, legbelül ő ugyanaz a mágikus lény, aki volt. Egy olyan összeférhetetlenségről beszélünk, ami felett még neki sincs hatalma. Tudom, ellenpéldaként ott volt a kishableány története, de ne feledjük, Andersen eredeti meséjében se működött a dolog. Az emberek és a mágikus lények románcai sajnos igen rövid életűek.
Tulajdonképpen azt mondhatjuk, ha útjaik keresztezik egymást, annak tanító jellegű oka van. Az emberiség nagyon régen elszakadt a természettől, melynek szerves részei a mágikus lények. Amikor pedig ezek a teremtmények felbukkannak, az a céljuk, hogy emlékeztessék az embereket arra, kik voltak hajdanán és hogyan is kéne élniük most is. Ezért hát az egyszarvúak is hazatérnek az erdejükbe, ahol tovább élik életüket és reménykedhetnek benne, hogy azok az halandók, akikkel kapcsolatba léptek, megváltoznak és másképp élik le hátra lévő életüket.
