spot_img

Mi a közös Fluor Tomiban és a vodkában?

-

Article Top Ad (AdSense)

Magyarországon eddig példa nélküli együttműködéssel jelentkezik az Absolut és Fluor Tomi: elsőként kerül hazai sztár arca az Absolut vodka limitált csomagolására és debütál Az esték miatt van című videoklip, melyet a Post For Rent készített.

Az Absolut nem kisebb névvel kezdte a művészekkel való együttműködéseinek sorát, mint Andy Warhol és a márka azóta számtalan művésszel: festőkkel, fotósokkal, designerekkel és zenészekkel dolgozott együtt; mindig olyan kollaborációkban, melyek messze túlmutattak az egyszerű reklámokon. Ez azóta is az Absolut Vodka DNS-ének része, megkérdőjelezhetetlen minősége és hitelessége mellett ez a hozzáállás és nyitottság tette naggyá a márkát. A zenei vonalon a nemzetközi együttműködések között mások mellett Jay-Z, Rita Ora, a Swedish House Maffia és Lady Gaga is szerepelnek, de a hazai kollaborációk sora is impozáns.

“Az Absolut mindig is szeretett olyan művészekkel együtt dolgozni, akik merészek, előremutatóak és megosztóak. Akik amellett, hogy tehetségesek, valamilyen módon inspirálnak és egyedi látásmóddal rendelkeznek. Tomiban mindezt megtaláltuk.” – mondta Tóth Rita, az Absolut magyarországi brand menedzsere. “A zenei kollaborációink nagyon sokfélék, mindig a partner személyiségéhez illeszkedve, közösen alakítjuk a projekteket. Ez a Tomival közös együttműködés most azért más, és számunkra is különösen jelentős, mert ez az első alkalom, hogy egy zenész a márkáról írt dalt és az első alkalom, hogy ehhez kapcsolódóan egy limitált csomagolású Absolut Vodka is a piacra kerülhet.”

“Csak akkor vállalok közreműködést egy márkával, ha tetszik és tudok vele azonosulni. Az Absoluttal már túl vagyunk rengeteg fesztivál, koncert és buli élményen, így nem is volt kérdés számomra, hogy ez működhet együtt. Az Absolutban nemcsak a vodkát szeretem, az is tetszik, ahogy a brand bevállalósan kiáll bizonyos dolgok mellett és ahogy ezt teszi.” – mondta Fluor Tomi. “A dal, mint a legtöbb dolog az életemben, az éjszakáknak köszönhető. Nálam tényleg igaz, hogy minden „abszolút az esték miatt van”. A vodka új utakat nyitó kapu lehet két ember között vagy egy társaságban, nagy egymásra találások és barátságok születhetnek ott, ahol felbukkan. Ennek az összetartozásnak az élményét írtam meg ebben a dalban.”

Az együttműködés koncepciója, a limitált egyedi csomagolás és a technikailag és képi világában is izgalmas videó a Post For Rent hazai ügynökségének munkája. Varga-Szilágyi Zsolt, a Post For Rent operatív ügyvezetője elmondta, hogy ez a kampány az Absolut-tal való együttműködésük kezdetével induló, az ügynökség által készített hosszútávú stratégia alaposan előkészített állomása. Ennek a kommunikációs tervnek az egyik eleme az olyan hiteles, brand fit márkanagykövetekkel való együttműködés, mint Fluor Tomi. Már a kezdetektől nagyon fontosnak tartották, hogy az együttműködés keretein belül mind a márkának, mind pedig Tominak a kölcsönös értékteremtés legyen az elsődleges célja. A neonfényben úszó valóság pillanatnyi álomképeit illusztráció erősíti. A csomagolás és a videó képi világa tökéletesen illeszkedik az Absolut 2020/21-es kommunikációs trendjeibe.

Az ABSOLUT x FLUOR – Az esték miatt van videó az Absolut Vodka Hungary youtube csatornáján látható. A limitált csomagolású Absolut Vodka október 30-től elérhető a Tesco, Auchan, Metro, és Spar áruházláncok üzleteiben, november 16-ától pedig egy nyereményjátékkal egybekötve az idrinks.hu oldalán is

Kategória:
 

FRISS CIKKEINK

Hogyan válasszunk táskát a stílusunkhoz?

A divat folyamatosan változik, de az igény a minőségre és az esztétikumra örök, éppen ezért sokan keresik azt a darabot, amely hosszú távon elkíséri őket a mindennapok során. Amikor a tökéletes kiegészítőt keressük, gyakran felmerül, hogy egy divatos táska a CCC internetes áruházban vagy a fizikai üzletek polcain lehet a megoldás a reggeli öltözködési dilemmákra. A választás során azonban nemcsak az aktuális trendeket, hanem saját testalkatunkat, életmódunkat és meglévő ruhatárunk színvilágát is figyelembe kell vennünk a harmónia megteremtése érdekében.

Éjszakai harmónia: női pizsamák a Reserved kínálatából – kényelem és elegancia találkozása

Az esti rutin minden nő életében különleges szerepet játszik. Ilyenkor lassul le igazán a nap, és ilyenkor fordítunk több figyelmet a testi és lelki feltöltődésre. Ehhez pedig elengedhetetlen a megfelelő hálóruha. A Reserved női pizsamái olyan választási lehetőségeket kínálnak, amelyek a kényelem mellett a kifinomultságot is előtérbe helyezik, így az alvás és a pihenés egyaránt stílusos élménnyé válik.

„Sírás az ajtóban, izguló szülők és boldog pillanatok: így segítheted elsős gyermeked zökkenőmentes iskolakezdését”

Lehet, hogy a legkisebb még játszani szeretne, te pedig nem alszol napok óta az iskolakezdés miatt? Nem vagytok egyedül! Az első osztály nemcsak a gyereknek, hanem a szülőnek is hatalmas mérföldkő. Mutatjuk, hogyan segítheted a beilleszkedést, hogy a sírás helyett az öröm legyen az első iskolai élményekből a meghatározó.

Lájkold Facebook-oldalunkat,
nehogy lemaradj a
legfrissebb bejegyzéseinkről!