spot_img

Megvan hány utas fordult meg a repülőtéren 2020-ban. Ön mennyire tippel?

-

Article Top Ad (AdSense)

A koronavírus-járvány 2020 folyamán a légiközlekedés egészére rányomta a bélyegét; Európában 1,7 milliárd légiutas „tűnt el”, a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér éves forgalma pedig – szemben a 2019-ben fogadott 16,2 millió utassal – 3,86 millió fő volt. A Budapest Airport a nyári menetrendi időszaktól kezdődően számít utasszám-növekedésre, a fokozatosan fellendülő forgalmat pedig az üzemeltető biztonságos, megújult környezettel és még magasabb szolgáltatási színvonallal várja.

A Budapest Airport 2020-ban összesen 3 859 379 induló és érkező utast kezelt, 76%-os visszaesést regisztrálva az előző évhez képest. A nagymértékű forgalomcsökkenés közel sem egyedülálló jelenség: a Eurocontrol adatai szerint Európa-szerte a tavalyi évben 1,7 milliárd utas „tűnt el” a légiközlekedésből, az éves járatszám pedig 6 millióval csökkent a koronavírus-járvány, illetve az annak kapcsán hozott, országonként eltérő szigorítások miatt.

A tavalyi év nehézségei ellenére a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 2020-ban is folyamatosan fogadott és indított járatokat. Köszönhetően a korábbi évek felelős gazdálkodásának és a Budapest Airport tőkeerős tulajdonosainak, a vállalat működése továbbra is stabil, finanszírozása biztosított, így a repülőtér fejlesztése a koronavírus járvány időszakában is folytatódott.

Habár a 2019-es év volumene – utasforgalom tekintetében – várhatóan 2022-2023-ra térhet vissza, Dr. Rolf Schnitzler, a Budapest Airport vezérigazgatója elmondta: már a 2021-es nyári menetrendi időszaktól is várható utasszám-növekedés, amely természetesen továbbra is nagyban függ a koronavírus elleni védőoltás elérhetőségétől és hatékonyságától, valamint a járvány további alakulásától. „A Budapest Airport készen áll a forgalom újraindulására” – hangsúlyozta. „Habár az elmúlt évben jelentős visszaeséssel kellett számolnunk, a munka nem állt meg a budapesti repülőtéren. Számtalan beruházás elkészült, és az alacsony utasforgalom időszakát olyan fejlesztésekre is kihasználtuk, amelyek a normál utasforgalmi időszakban nehézségbe ütköztek volna. Az utasokat megújult és modern környezet várja vissza, köszönhetően az elmúlt év infrastrukturális, kapacitásbővítő és digitális fejlesztéseinek. Az utasok biztosak lehetnek benne, hogy a repülőtér járványügyi szempontból is biztonságos környezet – a Budapest Airport hatékony járványügyi intézkedéseit két nemzetközi légiipari szövetség, az ACI és az EASA is tanúsítványban ismerte el 2020-ban.”

2020 során szinte a teljes repülőtéri környezet megújult: a Budapest Airport átadta az új, 11 500 négyzetméteres utasmólót, ahol az utasok komfortos és gyönyörű környezetben várakozhatnak a járatuk indulására, és megépült a csomagosztályozási kapacitásokat 50%-al megnövelő poggyászosztályozó csarnok is. Megújult a terminálépület előtti, parkolásra, illetve ki- és beszállásra szolgáló terület. A 2A Terminál indulócsarnoka új padlóburkolatot kapott, a Business és a Terminál Parkolót a terminállal összekötő sétány pedig a fejlesztéseknek köszönhetően esztétikusabb lett, és kedvezőtlen időjárás esetén is védelmet nyújt. A mosdók kapacitása közel 75%-al nőtt, és 11 új ivókút is várja az utazóközönséget, akik a még korszerűbb és átláthatóbb tájékoztatórendszernek köszönhetően minden korábbinál egyszerűbben igazodhatnak el a repülőtéren. Az elmúlt évben kiépített automata rendszerek segítségével minimalizálható a személyek közötti kontaktus, továbbá a Budapest Airport a koronavírus-járvány kezdete óta folyamatos fertőtlenítő takarítással biztosítja az utasok és a személyzet egészségének védelmét.

 

Kategória:
 

FRISS CIKKEINK

Éjszakai harmónia: női pizsamák a Reserved kínálatából – kényelem és elegancia találkozása

Az esti rutin minden nő életében különleges szerepet játszik. Ilyenkor lassul le igazán a nap, és ilyenkor fordítunk több figyelmet a testi és lelki feltöltődésre. Ehhez pedig elengedhetetlen a megfelelő hálóruha. A Reserved női pizsamái olyan választási lehetőségeket kínálnak, amelyek a kényelem mellett a kifinomultságot is előtérbe helyezik, így az alvás és a pihenés egyaránt stílusos élménnyé válik.

„Sírás az ajtóban, izguló szülők és boldog pillanatok: így segítheted elsős gyermeked zökkenőmentes iskolakezdését”

Lehet, hogy a legkisebb még játszani szeretne, te pedig nem alszol napok óta az iskolakezdés miatt? Nem vagytok egyedül! Az első osztály nemcsak a gyereknek, hanem a szülőnek is hatalmas mérföldkő. Mutatjuk, hogyan segítheted a beilleszkedést, hogy a sírás helyett az öröm legyen az első iskolai élményekből a meghatározó.

Túlélőcsomag aktív nyári napokra: a sportos bőrápolás titkai

Napfény, szabad levegő, mozgás – a nyári hónapok igazi ajándékot jelentenek a testnek és a léleknek is. Biciklizés a városban, kora reggeli futás, SUP-ozás a vízen vagy jógázás a parkban: bármelyik aktív program mellett döntünk, a bőrünk is elkísér minket. És bizony nem mindegy, hogyan viseli a fokozott igénybevételt. Az UV-sugárzás, a verejtékezés, a szél és a szmog mind stresszt jelentenek a bőr számára, így, ha szeretnénk, hogy sokáig üde és egészséges maradjon, fontos, hogy a szépségrutinunk is lépést tartson a nyári fordulatszámmal.

Lájkold Facebook-oldalunkat,
nehogy lemaradj a
legfrissebb bejegyzéseinkről!