spot_img

Már forog az új magyar romantikus vígjáték

-

Article Top Ad (AdSense)

Már javában forog a NAGYKARÁCSONY című új magyar romantikus vígjáték a Nemzeti Filmintézet támogatásával. Az alkotók szigorú járványügyi védekezéssel és sztárparádéval készülnek a 2021-es karácsonyi moziszezon egyik sikervárományos filmjére. Tiszeker Dániel új alkotásában többek között olyan nagyszerű színészeket láthat majd a közönség a mozivásznon, mint Ötvös András, Zsigmond Emőke, Scherer Péter, Pokorny Lia, Szabó Kimmel Tamás, Csuja Imre és Szerednyey Béla. A NAGYKARÁCSONY 41 naposra tervezett forgatása március közepéig tart.

A film főszereplője Arnold, a többszörösen kitüntetett tűzoltó, akinek egy balul elsülő romantikus lánykérés következtében összeomlik az élete. Korábbi érdemeire való tekintettel kihelyezik egy karácsonyi vásárba ügyeletes tűzoltónak, ahol egy iskolai előadás előkészületeibe csöppen. Arnold utálja ezt a helyzetet: a karácsonyi felhajtást álszentnek, a műsort pedig idegesítőnek tartja. De a kezdeti csaták után megbékél a vásár furcsa árusaival és a gyerekelőadás szétszórt rendezőjével, Eszterrel. Az érzelmileg felfokozott karácsonyi készülődés lassan rádöbbenti, nem csupán a tériszonyát kell legyőznie, hogy új életet kezdhessen.

Arnoldot Ötvös András alakítja: a 36 éves színész – akit hamarosan a Becsúszó szerelem-ben is láthatnak a nézők – számára testhezálló a szerep, hisz gyerekkorában sokáig tűzoltó szeretett volna lenni. Partnernője az Örkény Színház művésze, Zsigmond Emőke lesz, aki a Hab című film egyik fontos szerepét játszotta.

A további szerepekben olyan sztárokat láthatunk majd, mint Scherer Péter, Pokorny Lia, Rujder Vivien, Szabó Kimmel Tamás, Csuja Imre, Mészáros Máté és Szerednyey Béla. Arnold tűzoltó kollégáit Orosz Ákos, Egger Géza és Dékány Barnabás kelti életre.

Tiszeker Dániel, aki korábban a #Sohavégetnemérős című Wellhello-sikerfilmet jegyezte, régi álmát váltja valóra azzal, hogy karácsonyi filmet rendez: „Sorsszerűnek érzem, hogy pont egy olyan évben forgatjuk le régóta dédelgetett filmünket, amikor a megszokott karácsonyi hangulatot és a készülődést beárnyékolta a vírushelyzet. Karácsonyi vásárok nem voltak, a mozik zárva tartanak. Hiszem, hogy 2021 karácsonyán egy olyan szórakoztató és meghitt filmet láthatnak majd a nézők a mozikban, amely a legszebb karácsonyaikat idézi majd fel.”

Tiszeker Dániel állandó munkatársaival dolgozik: Pataki Ádám operatőrrel, Mészáros Attila vágóval, Keszei Borbála jelmeztervezővel, Horváth Viktória és Nánássy Zsolt látványtervezőkkel és Kálmán Eszter díszlettervezővel. A forgatókönyvet a #Sohavégetnemérős írócsapata Horváth András Dezső, Fehér Gáspár, Fehér Boldizsár írta. A zeneszerző Balázs Ádám (Mindenki, Testről és lélekről) lesz. A film producerei Lévai Balázs (#Sohavégetnemérős, Like a Child – Fábián Juli, Pécsi szál) és Osváth Gábor (Balaton Method, Foglyok, Szép csendben).

Osváth Gábor producer elmondta: „Az előkészítésünk a koronavírus-járvány legsötétebb heteit is érintette, így végig Damoklész kardjaként lebegett felettünk, hogy nem fogunk tudni elindulni a forgatással. Azt tudtuk, hogy – karácsonyi, téli film lévén – ha tolódunk, akkor az egy év csúszást jelent. Munkavédelmis, illetve egészségügyis kollégáinkkal kialakított védekezési tervvel és a Filmintézet nagyvonalú támogatásával végül neki tudtunk kezdeni a forgatásnak. Az első néhány nap tapasztalata megnyugtatott minket: a stáb valamennyi tagja komolyan veszi a helyzetet és betarthatóak a kitűzött szabályok és célok.”

Lévai Balázs producer hozzátette: „Hihetetlen öröm újra forgatni, újra dolgozni. A teljes stábon érzem a lelkesedést, hogy Tiszeker Dani vezetésével egy klassz filmen dolgozhatunk közösen. Ebben a nehéz helyzetben megtanulunk örülni a korábban észre sem vett apróságoknak. Szerintem a filmvászonról is lejön majd ez a jókedv és elszántság, amiben a film készül.”

A Nagykarácsony 41 naposra tervezett forgatása március közepéig tart. A film a tervek szerint a 2021-es karácsonyi moziszezonban kerül a mozikba az InterCom forgalmazásában.

Kategória:
 

FRISS CIKKEINK

Hogyan válasszunk táskát a stílusunkhoz?

A divat folyamatosan változik, de az igény a minőségre és az esztétikumra örök, éppen ezért sokan keresik azt a darabot, amely hosszú távon elkíséri őket a mindennapok során. Amikor a tökéletes kiegészítőt keressük, gyakran felmerül, hogy egy divatos táska a CCC internetes áruházban vagy a fizikai üzletek polcain lehet a megoldás a reggeli öltözködési dilemmákra. A választás során azonban nemcsak az aktuális trendeket, hanem saját testalkatunkat, életmódunkat és meglévő ruhatárunk színvilágát is figyelembe kell vennünk a harmónia megteremtése érdekében.

Éjszakai harmónia: női pizsamák a Reserved kínálatából – kényelem és elegancia találkozása

Az esti rutin minden nő életében különleges szerepet játszik. Ilyenkor lassul le igazán a nap, és ilyenkor fordítunk több figyelmet a testi és lelki feltöltődésre. Ehhez pedig elengedhetetlen a megfelelő hálóruha. A Reserved női pizsamái olyan választási lehetőségeket kínálnak, amelyek a kényelem mellett a kifinomultságot is előtérbe helyezik, így az alvás és a pihenés egyaránt stílusos élménnyé válik.

„Sírás az ajtóban, izguló szülők és boldog pillanatok: így segítheted elsős gyermeked zökkenőmentes iskolakezdését”

Lehet, hogy a legkisebb még játszani szeretne, te pedig nem alszol napok óta az iskolakezdés miatt? Nem vagytok egyedül! Az első osztály nemcsak a gyereknek, hanem a szülőnek is hatalmas mérföldkő. Mutatjuk, hogyan segítheted a beilleszkedést, hogy a sírás helyett az öröm legyen az első iskolai élményekből a meghatározó.

Lájkold Facebook-oldalunkat,
nehogy lemaradj a
legfrissebb bejegyzéseinkről!