spot_img

Már elérhető Cassian Andor története

-

Article Top Ad (AdSense)

A Disney+ felületén szeptember 21-én került fel az Andor első három epizódja. A sorozat a Star Wars világában játszódik: a Zsivány Egyes című film előzménysorozata, amely Cassian Andor történetét mutatja be. A címszerepet játszó Diego Luna és a vezető író Tony Gilroy is nyilatkozott a sorozatról.  

Cassian Andort a Zsivány Egyes című filmben láthattuk először, 2016-ban, ahol a lázadók nagy veszteségek árán, de megszerzik a Halálcsillag terveit. Az Andor című sorozat Zsivány Egyes előzménysorozata: visszaugrunk öt évet az időben és megismerhetjük Cassian Andor történetét. Az Andor egy öt éves szakasszal foglalkozik: ebben az öt évben a Birodalom megerősíti a hatalmát, bekebelezik a cégek által uralt bolygókat is, ezzel egy időben pedig a Felkelés mindenhol felüti a fejét. 

star wars
Cassian Andor (Diego Luna) in Lucasfilm’s ANDOR, exclusively on Disney+. ©2022 Lucasfilm Ltd. & TM. All Rights Reserved.

„Kidolgoztuk a karakter múltját, egészen gyerekkorától kezdve. A Zsivány Egyesben Cassian Andor harcos, vezető, pilóta is egyben, és annyira elkötelezett, annyira szenvedélyes a lázadók ügyét illetően, hogy érdekelt hogyan jutott ide és hová tart. A  sorozatban mindent a karakterek által mutatunk be: valódi viselkedést, valódi gondokat, valódi döntéseket, a szereplők számára kihívást jelentő pillanatokat. Szerettük volna hitelesen elmesélni ezt a történetet ebben a hatalmas kalandsorozatban. Létre akartunk hozni egy elképesztő látványvilágot, azt a szinte kézzelfogható világot, ami az évek során felépült. Sőt, úgy éreztük mindezt még jobban ki tudjuk bővíteni. Volt egyfajta elvárás, hogy kellő mennyiségű akció és kaland legyen a sorozatban, ezért nem lehetett kicsiben gondolkozni. Az Andor fantasztikusan jó lett”mondta Tony Gilroy, a sorozat vezető írója és vezető producere.   

előzménysorozat
Cassian Andor (Diego Luna) in Lucasfilm’s ANDOR, exclusively on Disney+. ©2022 Lucasfilm Ltd. & TM. All Rights Reserved.

Diego Luna játssza Cassian Andort, aki egyben a sorozat vezető producere is. Diego Luna így nyilatkozott az Andorról:  

„A sorozat szépsége, hogy kitart egy bizonyos szemlélet, nézőpont mellett. A sorozat egy bevándorlóról szól, valakiről, aki kénytelen távol élni onnan, ahová tartozik és sok év telik el, mire talál magának valamit, amiért harcolhat. A forgatásról szólva: helyben szólt a zene, tehát felvétel közben hallottam ugyanazt a zenét, amit a nézők is hallanak majd. Tele van érzelmekkel. A sorozat gyönyörű lett és nagyon jól meg van írva: egy forradalom tökéletes elbeszélése.”  

sorozat
Supervisor Dedra Meero (Denise Gough) in Lucasfilm’s ANDOR, exclusively on Disney+. ©2022 Lucasfilm Ltd. & TM. All Rights Reserved.

Főbb szereplők: Genevieve O’Reilly, Stellan Skarsgård, Adria Arjona, Denise Gough, Kyle Soller és Fiona Shaw. A vezető producerek Kathleen Kennedy, Tony Gilroy, Sanne Wohlenberg, Diego Luna és Michelle Rejwan. Tony Gilroy az alkotó, a vezető író, producer és a showrunner is egyben. 

Kategória:
 

FRISS CIKKEINK

Éjszakai harmónia: női pizsamák a Reserved kínálatából – kényelem és elegancia találkozása

Az esti rutin minden nő életében különleges szerepet játszik. Ilyenkor lassul le igazán a nap, és ilyenkor fordítunk több figyelmet a testi és lelki feltöltődésre. Ehhez pedig elengedhetetlen a megfelelő hálóruha. A Reserved női pizsamái olyan választási lehetőségeket kínálnak, amelyek a kényelem mellett a kifinomultságot is előtérbe helyezik, így az alvás és a pihenés egyaránt stílusos élménnyé válik.

„Sírás az ajtóban, izguló szülők és boldog pillanatok: így segítheted elsős gyermeked zökkenőmentes iskolakezdését”

Lehet, hogy a legkisebb még játszani szeretne, te pedig nem alszol napok óta az iskolakezdés miatt? Nem vagytok egyedül! Az első osztály nemcsak a gyereknek, hanem a szülőnek is hatalmas mérföldkő. Mutatjuk, hogyan segítheted a beilleszkedést, hogy a sírás helyett az öröm legyen az első iskolai élményekből a meghatározó.

Túlélőcsomag aktív nyári napokra: a sportos bőrápolás titkai

Napfény, szabad levegő, mozgás – a nyári hónapok igazi ajándékot jelentenek a testnek és a léleknek is. Biciklizés a városban, kora reggeli futás, SUP-ozás a vízen vagy jógázás a parkban: bármelyik aktív program mellett döntünk, a bőrünk is elkísér minket. És bizony nem mindegy, hogyan viseli a fokozott igénybevételt. Az UV-sugárzás, a verejtékezés, a szél és a szmog mind stresszt jelentenek a bőr számára, így, ha szeretnénk, hogy sokáig üde és egészséges maradjon, fontos, hogy a szépségrutinunk is lépést tartson a nyári fordulatszámmal.

Lájkold Facebook-oldalunkat,
nehogy lemaradj a
legfrissebb bejegyzéseinkről!