spot_img

Magyar szervezésű fotókiállítás nyílik Bécsben

-

Article Top Ad (AdSense)

Az öt ország összefogásából született New Visegrad Photography utazó kiállítás Bécsben mutatja be a régió legtehetségesebb fotóművészeit. A március 18-án, a bécsi Collegium Hungaricumban nyíló tárlat különlegessége, hogy egyben az idei első helyszín, amely – az Európa-szerte több országban megrendezett, de csak virtuálisan megtekinthető kiállítás után – az online bemutató és megnyitó mellett látogatókat is tud fogadni.

A New Visegrad Photography a Visegrádi Csoport országai (Csehország, Lengyelország, Magyarország, Szlovákia) és – a közép-európai kulturális együttműködés kiterjesztésének szándékával – Szerbia legnevesebb művészeti intézményeinek bevonásával jött létre, és a régió kiemelkedő frissdiplomás fotóművészeit ismerteti meg a nemzetközi közönséggel. A kiállítás-sorozaton az öt ország kilenc felsőoktatási intézményének 24 fiatal fotósa szerepel, Magyarországot a program elindításában kulcsszerepet betöltő Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) mellett a Kaposvári Egyetem és a Budapesti Metropolitan Egyetem képviseli 10 művész alkotásaival.

A New Visegrad Photography kiállítás arra törekszik, hogy a válogatásban a nemzeti sajátosságok, a különböző oktatási megközelítések és az alkotók önálló univerzumai között kibontakozzanak a szélesebb, globális jelenségekről és tendenciákról való, speciálisan közép-európainak tekinthető gondolkodásmód meghatározó jegyei. Kudász Gábor Arion, fotóművész, a MOME egyetemi docense, a kiállítás kurátora szerintannak megfogalmazására teszünk kísérletet, hogy a nemzetközi hatásoknak minden korábbinál jobban kitett fiatal művészgeneráció számára mit jelent a közép-kelet-európaiság, … mert érezzük, hogy a birodalmak ütközőjére ültetett kulturális hagyomány és közös terhet cipelő történetünk jellegzetes visszatérő témákban felismerhető, eredeti karaktert kölcsönöznek művészetünknek”.

A bemutatott alkotók egyéni és a New Visegrad Photography révén elért sikerei is mutatják, hogy az elkövetkezendő évtizedekben országaik fotóművészetének meghatározó alakítóivá válva a régióra jellemző vizuális kifejezésmódot az ő alkotómunkájuk jeleníti majd meg a széles nemzetközi közvélemény számára.Szinte unalomig hivatkozunk a visegrádi régióból a világba szóratott alkotókra, akik az elmúlt évszázadban saját képükre formálták a fotográfia történetét: helyettük ezúttal nézzünk végre azokra, akik a következő száz évet fogják formálni! – emeli ki a kiállítás lényegét Kudász Gábor Arion.

A kiállításon szereplő alkotók ugyan a tanulmányaikat az elmúlt években elvégzett fiatal fotóművészek, de többen közülük már jelentős szakmai sikereket tudhatnak maguk mögött. Fotóikat olyan elismert nemzetközi művészeti platformok is publikálták, mint a LensCulture, a Contemporary Lynx vagy a Fotograf Magazine, a New Visegrad Photography válogatásában szereplő fotósorozatáért Bánhegyesy Antal 2019-ben elnyerte a Capa-nagydíjat, Weronika Perłowska pedig a Contemporary Lynx díját, és munkáját a lengyel Vogue magazin is bemutatta.

A New Visegrad Photography szervezője az idén 25 éves EDGE Communications művészeti ügynökség, szakmai partnerei a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem és az Art Photo Budapest, Közép– és Kelet-Európa egyetlen nemzetközi fotóművészeti vására. A program fő támogatója az International Visegrad Fund, a vándorkiállítás szervezőpartnere a Külgazdasági és Külügyminisztérium.

Az utazó tárlat Bécs mellett többek között Berlinben, Brüsszelben, Prágában, Rómában, Varsóban vendégeskedik, és szervezés alatt állnak további külföldi állomások is. Március 15-ig a pozsonyi kiállítás egy online virtuális galériában tekinthető meg, majd a járványügyi korlátozások enyhítését követően ide kültéri kiállításként is visszatér. A hazai érdeklődők Debrecenben láthatják majd az anyagot, ahol 2021 nyarán, a magyar V4 elnökség kapcsán utcai kirakatkiállítás formájában kerül a közönség elé.

 

FRISS CIKKEINK

Éjszakai harmónia: női pizsamák a Reserved kínálatából – kényelem és elegancia találkozása

Az esti rutin minden nő életében különleges szerepet játszik. Ilyenkor lassul le igazán a nap, és ilyenkor fordítunk több figyelmet a testi és lelki feltöltődésre. Ehhez pedig elengedhetetlen a megfelelő hálóruha. A Reserved női pizsamái olyan választási lehetőségeket kínálnak, amelyek a kényelem mellett a kifinomultságot is előtérbe helyezik, így az alvás és a pihenés egyaránt stílusos élménnyé válik.

„Sírás az ajtóban, izguló szülők és boldog pillanatok: így segítheted elsős gyermeked zökkenőmentes iskolakezdését”

Lehet, hogy a legkisebb még játszani szeretne, te pedig nem alszol napok óta az iskolakezdés miatt? Nem vagytok egyedül! Az első osztály nemcsak a gyereknek, hanem a szülőnek is hatalmas mérföldkő. Mutatjuk, hogyan segítheted a beilleszkedést, hogy a sírás helyett az öröm legyen az első iskolai élményekből a meghatározó.

Túlélőcsomag aktív nyári napokra: a sportos bőrápolás titkai

Napfény, szabad levegő, mozgás – a nyári hónapok igazi ajándékot jelentenek a testnek és a léleknek is. Biciklizés a városban, kora reggeli futás, SUP-ozás a vízen vagy jógázás a parkban: bármelyik aktív program mellett döntünk, a bőrünk is elkísér minket. És bizony nem mindegy, hogyan viseli a fokozott igénybevételt. Az UV-sugárzás, a verejtékezés, a szél és a szmog mind stresszt jelentenek a bőr számára, így, ha szeretnénk, hogy sokáig üde és egészséges maradjon, fontos, hogy a szépségrutinunk is lépést tartson a nyári fordulatszámmal.

Lájkold Facebook-oldalunkat,
nehogy lemaradj a
legfrissebb bejegyzéseinkről!