spot_img

Magyar festők nyári hangulatú műveiből nyílt kiállítás

-

Article Top Ad (AdSense)

Berobbant a nyár a Virág Judit Galériába, ahol a falakat két hónapon át magyar festők vízpartokat ábrázoló művei uralják. Egry József, Csók István, Vaszary János és Szőnyi István egy-egy műve is megidézi a kánikulát. Az idén 25 éves galéria új, ingyenesen megtekinthető kamaratárlatán minden egyes alkotás megvásárolható.

Klasszikus és kortárs alkotásokat állít ki új kamaratárlatán a Virág Judit Galéria, ahol a stílusok változatosak, egy azonban közös: a vízpart és a napsütötte táj szeretete. A magyar festők alkotásai kivétel nélkül a nyár legszebb pillanatait és többek között a balatoni, vagy épp Duna-parti hangulatot idézik meg. 

19. század realizmusát Bruck Lajos és Deák Ébner Lajos finom naturalista művei képviselik. A magyar modernizmus és a Párizsi iskola művészeitől – Kádár Béla, Kmetty János, Kernstok Károly, Márffy Ödön, Csók István, Vaszary János és Derkovits Gyula – nyarat idéző alkotások kaptak helyet. A látogatók megtekinthetik Patkó Károly, valamint a Gresham-körhöz tartozó Szőnyi István és Egry József festményeit is, akiket szinte egy életen át megihletett a Dunakanyar, Zebegény és a Balaton-felvidék. A kiállításon kortárs alkotók, például Fehér László, Radák Eszter és Bodolóczki Linda legújabb művei is láthatóak. 

A nyári kamaratárlatot augusztus 12-ig bárki, ingyenesen megtekintheti hétköznapokon 10 és 18 óra között a Falk Miksa utca 30. alatt. A kiállított képek megvásárolhatóak.

 

FRISS CIKKEINK

Hogyan válasszunk táskát a stílusunkhoz?

A divat folyamatosan változik, de az igény a minőségre és az esztétikumra örök, éppen ezért sokan keresik azt a darabot, amely hosszú távon elkíséri őket a mindennapok során. Amikor a tökéletes kiegészítőt keressük, gyakran felmerül, hogy egy divatos táska a CCC internetes áruházban vagy a fizikai üzletek polcain lehet a megoldás a reggeli öltözködési dilemmákra. A választás során azonban nemcsak az aktuális trendeket, hanem saját testalkatunkat, életmódunkat és meglévő ruhatárunk színvilágát is figyelembe kell vennünk a harmónia megteremtése érdekében.

Éjszakai harmónia: női pizsamák a Reserved kínálatából – kényelem és elegancia találkozása

Az esti rutin minden nő életében különleges szerepet játszik. Ilyenkor lassul le igazán a nap, és ilyenkor fordítunk több figyelmet a testi és lelki feltöltődésre. Ehhez pedig elengedhetetlen a megfelelő hálóruha. A Reserved női pizsamái olyan választási lehetőségeket kínálnak, amelyek a kényelem mellett a kifinomultságot is előtérbe helyezik, így az alvás és a pihenés egyaránt stílusos élménnyé válik.

„Sírás az ajtóban, izguló szülők és boldog pillanatok: így segítheted elsős gyermeked zökkenőmentes iskolakezdését”

Lehet, hogy a legkisebb még játszani szeretne, te pedig nem alszol napok óta az iskolakezdés miatt? Nem vagytok egyedül! Az első osztály nemcsak a gyereknek, hanem a szülőnek is hatalmas mérföldkő. Mutatjuk, hogyan segítheted a beilleszkedést, hogy a sírás helyett az öröm legyen az első iskolai élményekből a meghatározó.

Lájkold Facebook-oldalunkat,
nehogy lemaradj a
legfrissebb bejegyzéseinkről!