spot_img

Macska a forró bádogtetőn

-

Article Top Ad (AdSense)

Gyorsan megszerzett vagyon, három házasság, melyek felett más-más okból, de „recseg-ropog a tető”, elfojtott vágyak, családi titkok, betegség, függőség és egy nő, aki a boldogságáért és a szerelméért küzd.

A macska a forró bádogtetőn egy különleges darab arról, hogy milyen is az ember és az emberi természet. Tennessee Williams Pulitzer-díjas drámáját Valló Péter rendezésében mutatják be március 11-én a Pesti Színházban.  Az előadásban Szilágyi Csenge, Brasch Bence, Hegedűs D. Géza, Igó Éva, Radnay Csilla, Telekes Péter, Zoltán Áron és Gados Béla lép színpadra.

Tennessee Williams Macska a forró bádogtetőn című darabja 1955-ben debütált a Broadwayn, három évvel később Liz Taylorral és Paul Newmannel a főszerepben készítettek belőle nagy sikerű filmet. A drámát Magyarországon először a Vígszínházban mutatták be 1967-ben Ruttkai Évával, Darvas Ivánnal és Páger Antallal, a kétezres évek elején pedig látható volt a Pesti Színházban is. Ezúttal Barabás András új fordításában Valló Péter állítja színpadra, az 1990-es évekbe helyezve a cselekményt. „Pillanatra sem érzi úgy magát az ember, mintha ez, egy közel hetven éve írt színdarab lenne. Tökéletesen olyan az élethelyzetek sorozata, amilyeneket ma is megélünk. A szereplők folyamatosan hazudnak egymásnak, a család élete tele van képmutatással. Nagyon sok minden a pénzről szól ebben a darabban. S mára itt, Magyarországon is úrrá lett rajunk az a világ, amelyikben a pénzen kívül nem nagyon léteznek értékek.  Adott egy nagyon gazdag ember, aki szegénysorból szerzett hirtelen hatalmas vagyont, ami most az örökösére vár… Ebből az alaphelyzetből azt hiszem, jóval többet értünk ma, mint akár másfél évtizeddel ezelőtt” – mutat rá a rendező, Valló Péter.

A cselekmény szerint Maggie és Brick házassága éppen szétesőben van, de a macska természetű Maggie még foggal-körömmel kapaszkodik a reménybe, hogy mindent helyre lehet hozni, rendületlenül hisz abban, hogy kiábrándult férjével talán még vissza tudnak találni a szerelemhez és a boldogsághoz. Maggie bármire képes a házasságáért: talpon marad a jég hátán is vagy a forró bádogtetőn… „Maggie, a macska az egyik legszerelmesebb nő, akit eddig el kellett játszanom. És pont ebben rejlik az ereje: ő soha nem adja fel. Soha. Pedig nem rendes ember, és nem is érti, miért csinálnak az emberek úgy a világban, mintha rendesek lennének, amikor senki nem az” – emeli ki Szilágyi Csenge.

A Big Daddy-t alakító Hegedűs D. Géza Ottlik Géza gondolatát idézi fel az előadás kapcsán: „Az egyetlen valódi okunk a derűlátásra: a macska. Ezt a kis prémes ragadozót semmi más módon nem lehetett volna ezer és ezer éven át hozzánk szelídíteni, mint rendíthetetlen, ellenszolgáltatást nem váró, feltétel nélküli szeretettel. A szépsége abszolút imádatával — a szabadsága, függetlensége teljes tiszteletével. Ha ez sikerült, az emberiség nem lehet egészen elveszve.” Történetünket végigélve, a nézőink hazafelé ballagva – Ottlikkal s velem egyetértőleg – erre fognak gondolni – teszi hozzá a színművész.

A Macska a forró bádogtetőn című előadást március 11-én, 12-én, 21-én és 31-én, áprilisban 12-én, 15-én és 30-án is láthatják a nézők a Pesti Színházban.

További információ: https://www.vigszinhaz.hu/Macska_a_forro_badogteton

A Várományos – Újabb ősbemutató az Örkény Színházban

Hat medúza egy tepsiben – premierre készülnek 

 

FRISS CIKKEINK

Éjszakai harmónia: női pizsamák a Reserved kínálatából – kényelem és elegancia találkozása

Az esti rutin minden nő életében különleges szerepet játszik. Ilyenkor lassul le igazán a nap, és ilyenkor fordítunk több figyelmet a testi és lelki feltöltődésre. Ehhez pedig elengedhetetlen a megfelelő hálóruha. A Reserved női pizsamái olyan választási lehetőségeket kínálnak, amelyek a kényelem mellett a kifinomultságot is előtérbe helyezik, így az alvás és a pihenés egyaránt stílusos élménnyé válik.

„Sírás az ajtóban, izguló szülők és boldog pillanatok: így segítheted elsős gyermeked zökkenőmentes iskolakezdését”

Lehet, hogy a legkisebb még játszani szeretne, te pedig nem alszol napok óta az iskolakezdés miatt? Nem vagytok egyedül! Az első osztály nemcsak a gyereknek, hanem a szülőnek is hatalmas mérföldkő. Mutatjuk, hogyan segítheted a beilleszkedést, hogy a sírás helyett az öröm legyen az első iskolai élményekből a meghatározó.

Túlélőcsomag aktív nyári napokra: a sportos bőrápolás titkai

Napfény, szabad levegő, mozgás – a nyári hónapok igazi ajándékot jelentenek a testnek és a léleknek is. Biciklizés a városban, kora reggeli futás, SUP-ozás a vízen vagy jógázás a parkban: bármelyik aktív program mellett döntünk, a bőrünk is elkísér minket. És bizony nem mindegy, hogyan viseli a fokozott igénybevételt. Az UV-sugárzás, a verejtékezés, a szél és a szmog mind stresszt jelentenek a bőr számára, így, ha szeretnénk, hogy sokáig üde és egészséges maradjon, fontos, hogy a szépségrutinunk is lépést tartson a nyári fordulatszámmal.

Lájkold Facebook-oldalunkat,
nehogy lemaradj a
legfrissebb bejegyzéseinkről!